Civil autós sebességmérés – sok sebből vérzik a rendőrség új akciója

A civil autós sebességmérés a rendőrség új akciója. A kezdetben pletykaként terjedő hírt ma már senki sem cáfolja, ám a megnyugtatónak szánt közlemények ellenére egyre több jel mutatja, hogy nagyon is sok sebből vérzik a rendőrség akciója.

A civil autós sebességmérés elsőként néhány csőbe húzott közlekedő beszámolója alapján kezdett terjedni. Kezdetben úgy tűnt, csak vaklárma az egész, ugyanolyan rémhír, mint sok korábbi hasonló történet. Aztán egyre többen osztottak meg egymáshoz nagyon hasonló tapasztalatokat.

A beszámolók szerint a kiszemelt autós mindig valamilyen nagyobb teljesítményű járművet vezet. Valami olyant, ahol sejteni lehet, hogy a sofőr nem mindig tesz tojásokat a gázpedál alá.

A normál tempóban, vagy kicsit felette autózó sofőr mögött feltűnik egy hasonló kategóriájú másik autó. Csökkenti a követési távolságot, érezhetően kezdi tolni maga előtt a belső sávban autózó sofőrt. Aki ilyenkor többnyire beleáll a helyzetbe, s maga is gyorsítani kezd. Általában 120-150 közötti tempóig emelik a sebességet. Ekkor a hátul haladó autó lelassít a megengedett sebességre és bekapcsolja a rendőrségi villogókat.

A sajtóhírek hatására a rendőrség el is ismerte, hogy igen, civil autókba telepített lézeres sebeségmérőkkel menet közben ellenőrzik az autókat. A műszer menet közben méri és dokumentálja az előtte haladó sebességét. Amint elkészül a bizonyító felvétel, megállítják a sofőrt és kivetik rá a helyszíni bírságot. Még azt a könnyítést is bevezették, hogy kártyaolvasót telepítettek a civil kocsiba, így a 30-60 ezres csekket akár a helyszínen is rendezni lehet.

Civil autós sebességmérés - lejárt szavatosságú lézerrel mérnek
Civil autós sebességmérés – lejárt szavatosságú lézerrel mérnek

Időközben a 24.hu cikke alapján kiderült, hogy a rendőrség olyan mérőeszközökkel indította ezt az akciót, melyeknek évekkel ezelőtt lejárt a hitelesítésük. Magyarul: leselejtezett eszközök dolgoznak a civil autókban. Olyan lézeres sebességmérők, melyeknél

  • problémás lehet menet közben a célra tartás (ez látszik a rendőrségi videóban is)
  • nincs online kapcsolat, a felvételeket utólag, kézzel töltik fel a rendőrségi számítógépekre.

Azaz egyáltalán nem garantált, hogy a lézer tényleg pontos adatot mér és nem zavarja meg valami tereptárgy, s az sem, hogy a felvételt nem manipulálják utólag. A rendőrség által bemutatott felvételekről hiányoznak mindazok az adatok, melyeket ma jogszabály előír a sebességmérők működésével kapcsolatban. Az utólagos bizonyításhoz például szükséges lenne, hogy az eszköz rögzítse a felvétel GPS-koordinátáit. Ez itt nem történik meg. Az is jól látszik, hogy csak pillanatokra sikerül pontosan célra tartani a lézert.

A trükkben kulcsszerepe van a kocsiba telepített kártyaolvasónak is. Ha ugyanis a sofőr elfogadja a helyszíni bírságot, akkor ezzel lemond minden további jogérvényesítés lehetőségéről. Ha nem fogadná el a helyszíni bírságot és vállalja, hogy szabálysértési eljárássá alakuljon az ügy, akkor egyáltalán nem biztos, hogy az érvényes hitelesítés nélküli eszközzel mért mérési eredmény bizonyító erejű lenne.

A gyorshajtás ma közigazgatási bírsággal büntetendő szabálysértés. Ez azt jelenti, hogy nincs mérlegelési lehetőség, a rendelet előírja, hogy milyen mértékű gyorshajtásra pontosan mennyi bírságot kell kiszabni. Ettől a hatóság nem térhet el. Csakhogy a közigazgatási bírságnak az a feltétele, hogy a szabályszegést technikai eszközzel dokumentálják. Ha ennek az eszköznek a hitelessége megkérdőjelezhető, akkor a hatóság elveszíti a hiteles alapot a bírság kiszabására.

Sebességmérések ütemezése

Talán öröm az ürömben, hogy az előre tervezett fix sebességmérések havi ütemezését (ezesetben nem haladó gépjárműből mérnek) a rendőrség havonta előre közzéteszi, mely az előző linkről le is tölthető. Persze ha nem ott, és nem akkor mérnek és gyorshajtási bírságot kap, senki sem reklamálhat…

A sebességmérőkkel kapcsolatban cáfolt a rendőrség

Időközben a rendőrség cáfolta a sajtóban megjelent értesüléseket. A police.hu portálon 2018. május 28-án megjelent közleményük szerint a használt sebességmérők mindegyike rendelkezik érvényes hitelesítéssel. A hitelesítési bizonyítvány másolata megtekinthető a mérés helyszínén, s az ezt igazoló jelet elhelyezték minden egyes eszközön is. Kiemelik, hogy a mérés hitelességének nem feltétel, hogy a tanúsítványt a mérésügyi hivatal honlapján nyilvánosságra hozzák.

Szolgáltatásaink:

  • Kárrendezési iroda nagy szakmai tapasztalattal és jogi képviselettel. Nemzetközi és belföldi személyi sérülés és autókár ügyintézés.Személyi sérüléssel kapcsolatos baleseti kárigények intézése
  • Vétlen külföldi balesetek kárigényeinek összeállítása
  • Élet és baleseti járadékigények összeállítása
  • Sérelemdíj igények sikerdíjas érvényesítése
  • Igazságügyi műszaki szakértői tevékenység
  • Sikerdíjas kárrendezés
  • Európai baleseti bejelentő (kék-sárga) letöltése.
  • Személy és árufuvarozók biztosítási szerződéseinek felülvizsgálata a kárrendezési specialista szemszögéből

 

Hasonló cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alulírott, az alábbi checkbox pipálásával tudomásul veszem, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatvédelmi szabályzatának feltételei szerint kezelheti.

Írd be a hiányzó számot! *