Mikor tilos a vezetés közbeni mobilozás?

Vezetés közben nemcsak beszélni tilos a mobiltelefonon, de még kikapcsolni is. A KRESZ nem teljesen egyértelmű ebben a kérdésben, de egy bírósági döntés szerint az is megsérti a KRESZ szabályait, aki vezetés közben csak azért veszi kezébe a telefont, hogy elutasítsa a hívást.

Vidéki nagyváros, délelőtt, csúcsforgalom, általános iskola utcája. A kétsávos úton a szülők jobbról-balról is parkolnak, többnyire szabálytalanul. Középen két kisebb autónak még elég a hely, de szemből éppen a sárga csuklósbusz érkezik. Kis autóval vagyok, egy gyors mozdulattal behúzódok egy üresen hagyott helyre két szabálytalanul parkoló autó között. A buszvezető lassítás nélkül zúg el mellettem. Egy kézzel fogja a kormányt, közben jól látom, ahogy önfeledten társalog a füléhez szorított mobiltelefonon.Mikor tilos vezetes kozben mobilozni?

A mobiltelefon-használat tiltása talán a leggyakrabban megszegett közlekedési szabály, talán még a gyorshajtást is megelőzi. Nem készül ilyen statisztika. A rendre jogkövető autósok egy pillanat alatt elcsábulnak, ha a mobil megcsörren. Túl nagy a kommunikáció vonzása. Képtelenek vagyunk nem kommunikálni. Ha nem vesszük fel a hívást, azt érezzük, hogy kimaradunk valami fontosból. Az állandó kommunikáció kényszere egy pillanat alatt felülírja bennünk a szabálytudatot, s akkor is felvesszük vezetés közben a hívást, ha tudjuk jól, hogy ez tilos és életveszélyes is egyben.

Nem csak hívásra használjuk az autóban a mobilt

Aki elmúlt 40, annak talán valóban csak a telefonhívás jelenti a legnagyobb kockázatot. Ám minél fiatalabb a sofőr, annál több a kísértés. Csipog az sms, azt is meg kell nézni, s a Messenger-értesítőt is látni kell, hogy ki, mivel frissítette a profilját az elmúlt öt másodpercben. Az okostelefonok jelentette veszély sokszorosa annak, amit maga a telefonálás jelent. Mobilhívás közben a vezető az útra figyel, s legtöbbször emlékezetből nyomja meg a hívást fogadó gombot a telefonján. Le sem kell néznie. De sms-t olvasni (gyakran vezetés közben válaszolni is rá), facebookozni csak teljes odafigyeléssel lehet.

Elsőre a vezetés közbeni internetezés elég hihetetlennek tűnik. De sajnos, a valóság sokszor produkál elég meredek helyzeteket. Nemrég egy nemzetközi közlekedésbiztonsági kampány részeként készült egy kisfilm, mely a vezetés közben mobilozás veszélyeire irányította rá a figyelmet (magyar feliratos változatát is már több mint 300 ezren tekintették meg). A vezetés közbeni internetezés, üzenetek írása és olvasása, internetes zenekeresés a szereplő fiatalok számára mindennapos tevékenységek. Csakhogy – közben ki vezeti az autót?

Tilos a menet közbeni mobilozás

Kézben tartott telefonnal a vezetés közbeni mobilozás tilos, ebben a KRESZ egyértelmű
Kézben tartott telefonnal a vezetés közbeni mobilozás tilos, ebben a KRESZ egyértelmű

Menet közben kézben tartott telefont használni tilos. Ez a KRESZ erre vonatkozó alapszabálya. Szó szerint így szól a rendelet: „A gépkocsi vezetője menet közben kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat.” A két kulcsszó itt a „használat” és a „kézben tartott”.  Tehát a telefonhasználat szabályos is lehet, ha azt a sofőr nem a kezében tartja. Ha az autóban rögzített telefont és hozzá kihangosítót használ, akkor nem lehet megbüntetni a telefonálásáért. A vezetékes, esetleg vezeték nélküli fülhallgató használata azonban már problémás lehet! Hiába beszélünk mikrofonos fülhallgatón keresztül, ha a készülék közben a kezünkben van. Ekkor is megvalósul a kézben tartott telefon használata, tehát ugyanúgy büntetést kaphatunk érte.

A másik fontos körülmény a készülék használata. Fontos, hogy a jogszabály nem azt mondja ki, hogy a telefonálás tilos! A használat minden módja a jogszabályba ütközik, erről szólt a Kúria még 2014-ben született ítélete is.

A pár éve a legfelsőbb bírói fórumig jutott ügyben egy sofőrt megbüntetett a rendőr a kézben tartott telefon használatáért. A sofőr fellebbezett a bírság ellen. Arra hivatkozott, hogy ő nem is telefonált, csak annyi időre vette kezébe a mobilt, hogy elutasítsa a hívást. Kinyomta a telefont. Ezt a kocsi utasa is megerősítette.

A rendőrség nem is vitatta, hogy nem jött létre a beszélgetés. Csak éppen azt az álláspontot képviselték, hogy nemcsak a telefonálás, de minden más használat is tilos menet közben. A bíróság első és másodfokon is nekik adott igazat és a Kúria is megerősítette az ítéletet, tehát az autóban kinyomott mobiltelefon hívás is bírságot ér.

A lényeg tehát az, hogy a kézben tartott telefonnak mindenfajta használata tilos. Ha kinyomom a hívást, azzal már használom a telefont, tehát az is tilos.

Lehet-e vitatni a rendőr álláspontját?

Vitás esetben a rendőrség lekéri a szolgáltatói adatokat. Az alapján meg tudják állapítani, hogy volt-e hívás a jelzett időpontban, vagy nem. A nem fogadott hívásokat is regisztrálja a rendszer.

Az okostelefonok korában ez a bizonyítás már nehezebbé vált. Ha a sofőr vezetés közben egyszerűen játszik, képeket nézeget a telefonján vagy sms-t ír, melyet aztán nem küld el, akkor nincs az a szolgáltató, amelyik erre bizonyítékot tudna adni a rendőröknek. De valószínűleg nem is kell. Ha ugyanis a rendőr jegyzőkönyvbe foglalja, hogy az általa ellenőrzött autós mobiltelefont használt vezetés közben, az már önmagában is bizonyítéknak számít. A jegyzőkönyv ugyanis hiteles közokirat, amit a bíróság vita nélkül el kell hogy fogadjon. A rendőri jegyzőkönyvvel szemben csak akkor lehet esélyünk, ha más módon, pl. tanúkkal tudjuk alátámasztani az igazunkat.

A kérdést még tovább bonyolítja, hogy számos telefon tartalmaz olyan programokat – például térképeket, navigációs programokat – melyekre a sofőrnek menet közben is szüksége lehetne. De mobiltelefonról, kézben tartva ezeket is tilos használni!

Mobilozás a KRESZ szerint

A KRESZ egyértelműen megfogalmazza, mit ért mobiltelefon alatt. „Mobil rádiótelefon: a közcélú mobil rádiótelefon szolgáltatás igénybevételére alkalmas készülék (végberendezés)”. Ha tehát a sofőr olyan navigációs berendezést használ, mellyel nem lehet telefonálni, akkor a KRESZ-nek ez a rendelkezése nem vonatkozik rá. Ettől persze nem lesz kevésbé balesetveszélyes, ha menet közben a kezében tartja GPS készüléket és annak a jelzéseit figyeli az út helyett, de a rendőr erre a paragrafusra hivatkozva nem büntetheti meg érte.

Ha a sofőr úgy érzi, hogy ok nélkül büntették meg, akkor két dologra ügyeljen:

  • a rendőrségi jegyzőkönyv pontos kitöltésére, az esemény idejének percnyi pontosságú rögzítésére, és arra, hogy
  • ne fogadja el rögtön a kiszabott helyszíni bírságot.

Ha a bírságot a sofőr befizeti, akkor ezzel el is ismeri a vétkességét, utólag már nem vitathatja tehát. Ha nem ismeri el, akkor nyújtson be kifogást a rendőrségi szabálysértési határozattal szemben. Ebben az esetben már nem automatikus a büntetés kiszabása, bizonyítani kell az eseményeket. A sofőr részéről jól jön egy tanú – aki az autóban ült, s igazolni tudja, ha a sofőr valóban nem telefonált. Vagy jól jöhet például az autóban használt kihangosító berendezés fényképe, leírása, ami bemutathatja, hogy a sofőr milyen módon használja a kocsiban a telefonját.

Milyen bírság kapható a kézben tartott telefon használatáért?

A mobiltelefonálást tiltó szabályok megsértésének a büntetési tételét nem könnyű a jogszabályokban megtalálni. Egy kormányrendelet sorolja be (6. sz. melléklet 1. pont) a kisebb súlyú, a közúti közlekedés rendjének megzavarása nélkül elkövetett szabálysértések közé. Büntetésként a rendőr először helyszíni bírságot ró ki, ennek összege ma elég csekély, mindössze 10 ezer forint. Ha a sofőr nem fizet, akkor szabálysértési ügy indul, aminek a büntetési tétele 20 ezer forint lesz.

Kárrendezés során nagyobb a mobilozás tétje

Bár a vezetés közbeni mobilozás büntetése csak 10 vagy 20 ezer forint, akár milliókat is bukhat miatta, aki telefonálás közben balesetet szenved. A biztosító azt a megoldást is választhatja, hogy a balesetben viselt felelősség mértéke alapján fizeti ki a károsultaknak járó összegeket. Ha nem Ön a baleset okozója, akkor a kötelező felelősségbiztosítás alapján a biztosítónak meg kell téríteni a teljes kárát. Csakhogy, ha bebizonyosodik, hogy kisebb részben Ön is felelős a balesetért, akkor megosztják a kártérítési felelősséget is, és Önnek is csak a kár egy részét térítik meg. Ha kiderül, hogy a baleset pillanatában Ön telefonált, akkor a biztosító számára ez a szabálysértés már elegendő indok a kármegosztás alkalmazásához.

  konzultáljon szakértőinkkel, hogy sikerüljön a legjobb megállapodást tető alá hozni az érintett biztosítóval.

Szolgáltatásaink:

Hasonló cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alulírott, az alábbi checkbox pipálásával tudomásul veszem, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatvédelmi szabályzatának feltételei szerint kezelheti.

Írd be a hiányzó számot! *