Németországban összetörték a kocsimat, hova forduljak a kárommal?
Ha egy balesetnek több országból is vannak érintettjei, akkor a nemzetközi egyezmények értelmében a kárigény valamennyi érintett ország biztosítójához benyújtható. Ön tehát megteheti azt is, hogy itthon, a német károkozó magyarországi kárrendezési megbízottját keresi fel a kárrendezéssel, s azt is, hogy közvetlenül a német biztosítóhoz fordul.
Ha a magyarországi kárrendezési megbízottnál szeretné az ügyet elintézni, akkor fontos tudnia, hogy Ő a magyarországi szokások szerint fogja az Ön ügyét is képviselni. Csak akkora összegű kártérítést fog kiharcolni Önnek, melyet a magyar autósok Magyarországon kapnak hasonló helyzetben. Ha a hazai kárrendezési megbízottat kihagyva közvetlenül a német társasághoz fordul, s Németországban intézteti a kártérítési ügyét, akkor ennek az összegnek a 4-5-ötszörösére is számíthat. A német biztosító nem tehet különbséget a károsultak között azok származási országa alapján. Önnek ugyanazt a kártérítési összeget fogják megítélni, amit egy német autós is kapna, ha ő lenne a részese a balesetnek.
Ahhoz, hogy közvetlenül a német biztosítóhoz tudja benyújtani a kárigényét, azt javasoljuk, hogy külföldi baleset esetén vegye fel a kapcsolatot kárrendezési irodánkkal. Nemzetközi kárrendezésben jártas munkatársaink szakértő segítséget nyújtanak végig a kárrendezési folyamat során az ügyintézésben és a szükséges dokumentáció összeállításában.
Segítünk hozzájutni az elérhető
legmagasabb kártérítési összegekhez!
A szerzőről:
Végh Győző
Magánszemélyek és vállalkozások biztosítási igényeinek korrekt kiszolgálásával több évtizede foglalkozom. Az utóbbi években egyre többször tapasztaltam, hogy a biztosítók nem minden esetben fizetik ki az ügyfelek jogos kárigényét. Írásaink által is igyekszünk segítséget nyújtani a biztosítás és a kárrendezés útvesztőiben, ha bekövetkezik a káresemény, a károsult minél magasabb kártérítést kaphasson. Cikkeinket ügyvéd, biztosítási szakjogász, gépjármű műszaki igazságügyi szakértő kollégáim is ellenőrzik. Balesetmentes közlekedést, – ha bekövetkezik a baleset – magas kártérítést kívánok.