Kötelező biztosítás 2021 – az éves díj felét is elérhetik a kedvezmények
A kötelező biztosítás idén már nem lehet kedvezőbb az új szerződők számára, mint amit a meglévő ügyfelek számára is elérhetővé tesznek.
A kötelező biztosítás idén már nem lehet kedvezőbb az új szerződők számára, mint amit a meglévő ügyfelek számára is elérhetővé tesznek.
Az Allianz kárbejelentés a biztosítónál online megindítható, de az aláírt lapokat kinyomtatva is el kell juttatni az irodába. Megmutatjuk, mit kell tennie.
Csak közepesen elégedettek az ügyfelek a magyarországi biztosítókkal – derül ki az ügyfélbarát biztosító cím elnyerésére rendezett internetes szavazásból.
Megváltozott a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozó törvény. Az új szabály szerint a biztosító nem hozhatja hátrányos helyzetbe a meglévő ügyfeleit. A régi ügyfélnek is meg kell…
Teherautóra, vontatóra akár az autó értékének a sokszorosáért is köthetünk kötelező felelősségbiztosítást. Egyes társaságok annyira igyekeznek távol tartani maguktól a fuvarozókat, vagy a külföldre is…
Több mint 25 ezer ügyfél szavazat alapján 2015-ben kárrendezési és szolgáltatási kategóriában a Signal lett Magyarország legjobb biztosítója – közölte a versenyt rendező biztositas.hu online…
Mór – Nagy János még 2009. júliusában szenvedett balesetet a Kert és a Deák Ferenc utca kereszteződésében. Nem az ő hibája volt, a biztosítótól azonban…