Külföldön kárt okoztak. Kaphatom-e euróban a kártérítés összegét?
Magyarországon a forint a törvényes fizetőeszköz. Bár a boltokban fizethetünk euróban, nincs hivatalosan kettős pénzrendszer az országban, az euró nem hivatalos fizetőeszköz. Például a Munka Törvénykönyve is nevesíti, hogy a munkabért forintban kell megállapítani és kifizetni. Ez alól is van kivétel: aki külföldön szerzi a jövedelmét, az a magyar törvények szerint is kaphatja euróban a fizetését akkor is, ha itthon adózik utána.
A vállalkozások esetén más a helyzet. Két cég egymás közti elszámolására is használhatja az eurót, s fizethetnek is egymásnak ebben a pénznemben. A külföldi üzleti kapcsolatokkal rendelkező vállalkozóknak és a nemzetközi fuvarozóknak mindenképpen van eurószámlájuk, s nem idegen tőlük a pénznem használata.
Külföldről érkező kártérítés esetén teljesen jogos a felvetés, hogy az euróban érkezzen meg. Hiszen a balesetet szenvedett magánszemélynek vagy vállalkozónak a költségei is részben euróban keletkeztek. Kint kellett a baleseti mentést fizetnie, s lehet, hogy a jármű javításáért is külföldön kellett az eurós számlát kiegyenlítenie.
A nemzetközi előírások szerint a külföldi káresemény esetén a kár helye szerinti ország joggyakorlata szerint kell eljárni. Erre hivatkozva a magyar károsult – legyen az magánszemély vagy vállalkozó – kérheti a kár euróban történő kifizetését.
Miért baj, ha forintban fizetik ki a kártérítést?
Ha forintosítják a külföldön megítélt kárt, akkor a magyar károsultnak kell kétszer is az árfolyamkockázatot vállalnia. Előbb euróra váltotta a forintját, hogy kifizesse a kinti költségeit. Majd megkapja az eurós kártérítést, amit a biztosító forintra vált neki. Ha további kinti költségei vannak, akkor a forintosított összeget újra vissza kell váltania euróra, hogy rendezni tudja a külföldi számlákat. Az árfolyamkockázat és a többszörös átváltási költség a vétlen károsult vállalkozót vagy magánszemélyt terheli.
A magyar biztosítók többnyire ragaszkodnak a forintosított kifizetéshez, s ezzel újra megkárosítják a károsultakat.
Kártérítés kifizetése euróban
Ha vállalkozóként – fuvarozóként kár érte, vagy magánszemélyként külföldi baleset során károsodott és a biztosítók gyakorlatával szemben szeretné, ha euróban jutna hozzá a kártérítés összegéhez, mindenképpen vegye fel a kapcsolatot kárrendezési irodánkkal. A megfelelően benyújtott kárigény alapján Önnek lehetősége van arra, hogy ne forintban, hanem euróban fizettesse ki a kártérítés összegét.
A szerzőről:
Végh Győző
Magánszemélyek és vállalkozások biztosítási igényeinek korrekt kiszolgálásával több évtizede foglalkozom. Az utóbbi években egyre többször tapasztaltam, hogy a biztosítók nem minden esetben fizetik ki az ügyfelek jogos kárigényét. Írásaink által is igyekszünk segítséget nyújtani a biztosítás és a kárrendezés útvesztőiben, ha bekövetkezik a káresemény, a károsult minél magasabb kártérítést kaphasson. Cikkeinket ügyvéd, biztosítási szakjogász, gépjármű műszaki igazságügyi szakértő kollégáim is ellenőrzik. Balesetmentes közlekedést, – ha bekövetkezik a baleset – magas kártérítést kívánok.