Baleset tolatás közben

Ha van szinte kivédhetetlen balszerencse, akkor az egy baleset tolatás közben. A napokban bekövetkezett egy ilyen balszerencsés manőver. Vajon ki lesz a felelős? A tolató sofőr, vagy a tolató teherautóba figyelmetlenül belehajtó másik autós? A helyzet korántsem egyértelmű, a biztosító is egy többféleképpen értelmezhető szabályt alkalmaz.

A kártérítési felelősség tekintetében egyértelműnek tűnő baleseti szituáció megoldásához a KRESZ tolatás közbeni rendelkezéseit kellett elővenni. De mi is történt valójában?

Tolatás kisteherautóval

Egy vállalkozó a 3,5 tonnás kisteherautójával tartott Budapesten a 3. Kerületbe, zöldhulladék elszállítása céljából. A megadott címet nem találta, ezért az utcában félrehúzódva megállt, hogy útbaigazítást kérjen egy járókelőtől. Kiderült, hogy az alig 15 méterrel mögötte lévő keresztutcába kellett volna jobbra bekanyarodnia. Úgy gondolta, nem lesz abból semmi baj, ha egyszerűen visszatolat.

baleset-tolatas-kozben-kresz-tolatas
Baleset tolatás közben – KRESZ és a tolatás (a kép illusztráció)

A visszapillantó tükrökben előbb meggyőződött arról, hogy mögötte nem tartózkodik senki. Alapjáraton, lassan gurulva megkezdte a tolatást. Az első 10 méteren még nem is volt semmi baj, aztán…. csatt! A hangra és az ütközés érzésére azonnal megállt, kiszállt az autóból.

Meglepetten látta, hogy egy Nissan Micra személygépkocsi hátulról nekiütközött. A Micra-t vezető hölgy állítása szerint már ott állt, amikor a kisteherautó hirtelen tolatni kezdett. Azt mondja, hogy ő már nem tudott csinálni semmit, így nem ő a felelős. Igaz, arra már nem tudott válaszolni, hogy ha látta a pont felé tolató  teherautót, akkor miért nem kerülte ki, vagy legalább miért nem jelzett, miért nem nyomta a dudát?

A vállalkozó azt mondja, hogy tolatás előtt meggyőződött arról, hogy mögötte nincs senki. Nagyon úgy nézett ki, hogy a hölgy a felelős, aki valószínűleg figyelmetlen volt , nem vette észre, hogy a kisteherautó tolat, és elmélázva hátulról egyenesen beleütközött. Sima ügynek tűnt, de jött egy csavar, amire a felek nem nagyon számítottak.

Hogyan rendelkezik a KRESZ tolatás közbeni szabálya?

Bár a KRESZ nem írja le ilyen egyértelműen, de fogadjuk el alapszabályként: a koccanásért mindig az lesz a felelős, aki tolat. Akkor is, ha hátramenetben éppen olyan úton közlekedik, ahol egyébként neki lenne elsőbbsége. Erről Tolatás közben ütközés – kinek kedvez a biztosító? c. írásunkban bővebben olvashat.

Konkrét esetünkben akkor ki a felelős a tolatás közben bekövetkezett balesetért?

A kisteherautót vezető vállalkozó állította, hogy a hátramenet megkezdése előtt meggyőződött arról, hogy a tolatással nem veszélyeztet senkit. A Micra vezetője pedig kitartott azon állítása mellett, hogy hirtelen és körültekintés nélkül kapcsolt hátrameneti fokozatba a vállalkozó. A látszólag egyértelmű balesetben kialakult patthelyzetet a kiérkező rendőr oldotta meg.

Akkor is rajtad csattan, ha nem te vagy a felelős

A helyszínelő rendőr végül a kisteherautóval tolató vállalkozót hozta ki felelősnek. Hivatkozási alap ehhez a KRESZ azon rendelkezése, hogy: „ha a személy- és vagyonbiztonság megkívánja, a hátramenethez a járművezetőnek gondoskodnia kell arra alkalmas irányító személy közreműködéséről. Az irányító személynek úgy kell elhelyezkednie, hogy folyamatosan lássa a jármű mögötti területet és a jármű vezetőjével is kapcsolata legyen.

A KRESZ tolatás közbeni szabályai igen szigorúak! Kötelező biztosítással terhére okozott károk kárrendezési képviselete.

A szabály tehát egyszerű, véssük a fejünkbe: ha a baleset tolatás közben történik, többségében mindig az a felelősé érte, aki tolat. Van néhány kivétel, amikor a tolató járműnek elsőbbsége van. A közlekedési útról a felfestett parkolóba beállás, ahol a manőver közben a közlekedés más résztvevőit (mögöttes vagy szembe forgalom is) is – rövid ideig – akadályozni is lehet. Ugyanakkor ennek a járműnek a parkolóból kiálló minden járművel szemben elsőbbsége van. (KRESZ elindulásra vonatkozó szabályai érvényesek itt).

Káresetünkre visszatérve lehet, hogy a másik volt figyelmetlen, lehet, hogy ő is megsértett szabályokat, de a KRESZ akkor is a tolató vállára teszi ezt a felelősséget. Neki kell arról gondoskodnia, hogy a tolatás biztonságos legyen – bármilyen körülmények között is.

Mindketten kitöltötték a Baleseti bejelentő lapot. A Micra tulajdonosa a kisteherautó kötelező biztosítása alapján kaphatja meg a kártérítést, míg a vállalkozó kára, CASCO biztosításának feltételei szerint, önrészesedés levonása mellett térül. Az eljáró rendőrhatóság pedig – a KRESZ tolatásra vonatkozó szabályának megsértése miatt – szabálysértési bírságot rótt ki.

Ahol tilos hátramenetet végezni

Foglaljuk össze, hol nem szabad hátramenetet végezni, azaz tolatni:

  • autópálya,
  • autóút,
  • egyirányú út (itt a várakozóhelyre betolathatunk)
  • körforgalom és
  • vasúti átjáró.

A tilalom csak a fenti helyeken érvényes, ezért szabad hátramenetet végezni – az akadályoztatási tilalom figyelembe vételével, és ha szükséges, akkor külön biztosító személy közreműködésével – többek között:

  • útkereszteződésben, gyalogos átkelőhelyen, hídon, alagútban, kanyarban, bukkanóban, főútvonalon stb.

A szerzőről:

Végh Győző

Végh Győző

Magánszemélyek és vállalkozások biztosítási igényeinek korrekt kiszolgálásával több évtizede foglalkozom. Az utóbbi években egyre többször tapasztaltam, hogy a biztosítók nem minden esetben fizetik ki az ügyfelek jogos kárigényét. Írásaink által is igyekszünk segítséget nyújtani a biztosítás és a kárrendezés útvesztőiben, ha bekövetkezik a káresemény, a károsult minél magasabb kártérítést kaphasson. Cikkeinket ügyvéd, biztosítási szakjogász, gépjármű műszaki igazságügyi szakértő kollégáim is ellenőrzik. Balesetmentes közlekedést, – ha bekövetkezik a baleset – magas kártérítést kívánok.

Hasonló cikkek

30 hozzászólás

  1. Tisztelt Cím!
    Parkolóban álló gépkocsimnak, egy Opel Astra gépkocsi hátuljára akasztott kötélen, neki húzott egy hátrafelé vontatott Peugeot szgk.-t, amely motorja a vontatás során nem indult el. Az ütközés a hátrafelé húzott Peugeotos rutintalanságából következett be, mert tükörből nem tudott tolatni, valamint az Opeles nem kellő figyelemmel húzta a vontatmányt. Később a Peugeotos motorja indítóról elindult és mind ketten adat hátrahagyás nélkül eltávoztak. Az (Opel) vontató autó rendszámát írták fel a tanúk, a Peugeot rendszáma ismeretlen maradt. (Az Opelos sem árulja el!) Az okozott kár szakértő szerint 87.000 Ft. A biztosító nem akar fizetni, a felelősséget az ismeretlen Peugeotra terelte. Szeretném megkérdezni, hogy jelen esetben ki a felelős a károkozásért?? Megállapítható e a vontatáskor a járműszerelvény fogalma és, hogy akkor a vontató jármű vezetője felel a szerelvényért és károkozásáért?? Várom megtisztelő válaszát !

    1. Tisztelt Temesváry László!
      A kötelező biztosítás a gépjárművek üzemeltetésével okozott károkat téríti meg.
      A hazai biztosítók álláspontja szerint amennyiben a gépjármű motorja nem járt, nem téríthető az általa okozott kár. (Ezzel nem feltétlen értünk egyet és a nyugat-európai biztosítók gyakorlatával sem egyezik.) Ezesetben a vontató Opel kötelezőjére kellene a kárt kifizetni.
      Amennyiben az ütközés pillanatában a Peugeot motorja már üzemelt és ezután következett be az ütközés, akkor a Peugeot kötelezőjének kellene kifizetni az okozott kár.
      Mivel mindkét autós adatai hátrahagyása nélkül elhagyta a károkozás helyszínét, lelkiismeretfurdalás nélkül jelentse fel az Opel tulajdonosát. (elég egy rendszám is)

  2. Tisztelt Cím!
    2017 augusztusban egy bevásárlóközpont parkolójából tolattam ki ,nem vettem észre, hogy az egyébként majdnem üres parkolóban keresztben mögém parkolt egy szgk .A tükörben nem volt látható, mert holt térben állt, beletolattam.A másik autó jobb első ajtaja behorpadt, az én lökhárítóm felfüggesztése sérült, behorpadt, megrepedt.Rendőri intézkedés történt, 50-50% vétkesség,10.000 Ft bírság.kárszakértő kijött, a másik fél, aki ott helyben kinyomta a horpadást 49.000 Ft-ot kapott, engem a kresz 33.§ (1.)-re hivatkozva elutasított a biztosító.Ezt megelőzően kárszakértői ajánlatot nem kaptam.Több levélváltást követően 15.000 Ft ot fizetett a biztosító.Most februárban egy másik parkolóban az én menetirányban éppen induló autómat lökte meg egy a másik oldalon parkoló, tolatva kiinduló autó.A löhárítóm tovább repedt, az előző törést még nem javíttattam meg.A másik fél elismerte vétkességét, aláírta a kék-sárga bejelentőt.Ugyanaz a kárszakértő nézte meg az autót, másik biztosító nevében.Tegnap kaptam meg az ajánlatot, tisztázott jogalap esetén 33.600 Ft-ot ajánlott, de mivel az előző kár is ott volt, nem látom biztosítottnak a jogalap megállapítását.Kérdéseim, hogy még mindig nem tudok megnyugodni az első eljárás miatt, érdemes-e panasszal élnem, és hol,valamint kérhetek-e az ajánlattal szemben hitelleveles javítást a kocsimra.Mert elvittem szakszervízbe és 80-10.0000 Ft közé tették az árat?Válaszát előre is nagyon megköszönöm, mert nem találok ki a dzsungelből

    Válasz

    1. Tisztelt Horváthné Morvai Mária!
      Az első eset: Ön tolatott és a szabálytalanul parkoló / megálló autónak ütközött, tehát a balesetért Ön a felelős.
      A második eset: Mivel a jármű első sérülését nem javította meg, így „más kár” indokkal kárának kifizetését megtagadhatja a biztosító.
      Panasztételi lehetőséget / jogalapot sajnos nem látok az ügyben.

  3. Tisztelt cím
    Kisteherautóval tolattam volna be a telkemre,melynek kapujával szemben egy földesút van.Erre a földesutra rákanyarodva de a teherautó nagy része az uton volt probáltam betolatni,a tolatás megkezdése elött megvártam hogy ne legyen forgalom/bár irányitó személyről nem gondoskodtam/az utcában 30-as sebességkorlátozás van így mivel ha a megengedett sebességgel jött volna a belém csapodó autó a baleset nem történhetett volna meg.A rendör szerint nincs féknyoma a személykocsinak így nem bizonyitható hogy gyorsan jött,egy 1-2éves autó esetében ABS-es hogy lehet arra hivatkozni hogy nincs féknyom???
    A következö érvelés az volt,nem nyilt ki a légzsák,gyakorlatilag a plató alá hajtott be oldalról,a motorháztetőt legyalulva szélvédőt kitörve,jelentös kár lett a járműben.30-nál nem keletkezett volna ekkora kár,a légzsáknyitó a lökháritóban van azértnem nyilt ki,és az nem kapott ütést.Tudom hogy mindig a tolatást végző a hibás,de akkor us ha a másik fél a megengedettnél gyorsabban közlekedik,mert ha ő nem követ el szabálysértést azzal hogy gyorshajtást követ el akkor nincs baleset.Hiába gyözödök meg róla hogy nincs forgalom ha kiszámíthatatlanul gyorsan jön valaki.Ebben az esetben mi várhato?

    1. Tisztelt Kérdező!
      Alapszabály, hogy a tolatást végző járművel a közlekedés minden más résztvevője részére elsőbbséget kell adni.
      Másrészt a Polgári törvénykönyv szerint a károsultat terheli (jelen esetben Önt) a baleset körülményeinek – így a gyorshajtásnak – a bizonyítása.
      Nem elég valószínüsíteni, kb. megbecsülni, hanem helyszínrajzzal, szakértővel kell bizonyítani.
      Az ABS-szel rendelkező autó nem hagy utólag mérhető nyomot (főleg nem földúton), így nem számítható a sebesség.
      A fentiek miatt csak a tolatás ténye és a – valószínűsíthető, de nem bizonyított – sebességtúllépés marad, ami nem elég a jogalap megtámadásához.
      Vinkelman István
      Igazságügyi szakértő

  4. Szep napot!
    A mai napon egy szűk zsákutcábol tollattam ki szemelygepjarmuvemmel. Ez a zsákutca aszfaltos utca, oldalról egy földútról nekem jöttek. Én jobb kézre voltam a nekem jött autónak. Ilyenkor ki a hibás?

    1. Üdvözlöm!
      Sztem a földútról érkező autó a hibás.

      KRESZ 28. § Elsőbbség az útkereszteződésben
      (1) Az útkereszteződésben – ha a (2) bekezdés rendelkezéseiből más nem következik – a járművel elsőbbséget kell adni….
      c) földútról érkező járművel a szilárd burkolatú útról érkező jármű részére;

  5. Tiszteletem !
    A parkolóból tolattam kifelé meggyőződve,hogy nem jön semmi az úton.Erre a STOP táblával ellátott útról (kb.5-6 méterre tőlem)kihajtó autó belém jött.Ki a hibás?

    1. Üdvözlöm!
      A tolató jármű a hibás. A KRESZ 33. § (1) szerint:
      33. § (1) Járművel megfordulni, illetőleg hátramenetet végezni csak úgy szabad, hogy az a többi jármű és az úttesten haladó gyalogosok közlekedését ne akadályozza.
      Ez vonatkozik mindenkire, az ott szabálytalanul közlekedőkre is, ún. abszolút elsőbbségadási kötelezettség.

  6. Üdvözlöm, Egy parkolóból tolattam ki az esti órákban. Amikor már a sávba értem, 1-be tettem az autót (2-3 másodpercig ezért álltam a sávban,mert néha nehezen veszi be) és elindultam, épp csak elindult az autó, dudálást hallottam. Belenéztem a visszapillantóba és láttam mögöttem egy autót. Félre álltam, kiszálltam és kérdeztem mi a probléma. Azt mondta neki mentem. Én semmit nem éreztem, egyik kocsin sincs sérülés, erről fotók vannak. A másik fél nagyon szerette volna ha van sérülése, mert kb 20 percen keresztül rángatta a kocsija első lökhárítóját, hogy biztosan lepattant a helyéről. Betétlapot nem akart tölteni, csak telefonszámot cseréltünk, azt mondta jelentkezik ha szerelővel átnézette a teljes autót. Ilyenkor lehet bármilyen követelése, utólag? Köteles vagyok kitölteni utólag betétlapot, úgy hogy a helyszínen ő nem akart, sérülés nem történt, rendőrt nem akart és fényképek is vannak arról, hogy nincs kár? Egyáltalán ki a felelős ilyen esetben? A tolatást már befejeztem, el is indultam amikor a dudálást észrevettem. Ha történt is ütközés, az is lehet, hogy pont ő volt az aki nekem jött, még elindulni próbáltam. Köszönettel

    1. Üdvözlöm!
      A „károsult” elvileg be tudja jelenteni a kárt, azonban ha ön felelősség elismerő nyilatkozatot nem ad, elvileg nem fizet a biztosító. Megteheti azt is, hogy bemegy a saját KGFB biztosítójába és írásban jelzi ( 1 pld. átvétel igazolásával visszakér), hogy az xy rendszámú gépjárműben nem okozott kárt.
      Annak igen kicsi az esélye, hogy látható sérülés nélküli „ütközéstől” a lökhárító mögött valami tönkremenjen.
      Amennyiben ön már állt (nem tolatott), akkor elviekben a másik fél lenne a felelős.
      Az ilyen esetekre a másik fél másképp szokott emlékezni. Kérdés ki mivel tudja igazolni állítását? Vannak-e tanúk?
      Viszont ha nincs kár, akkor nincs kár…

  7. Jó napot kívánok,
    2018 Decemberében kanyarodtam le a főutvonalról mikor egyszer csak egy csattanásra lettem figyelmes, valaki oldalról elkapott, belém tolatott, majd a parkolón keresztűl elhajtott, utána mentem és hosszas dudálásra megállt. ő csak azt hajtogatta, hogy már félig kint volt, teszem hozzá szemben 3 autó is állt, és nem volt kint félig, mert nem én mentem bele hanem ő belém, sőt fel is jelentett! ilyenkor mit tehetek? Betétlapot nem akarta kitőlteni, de engem jelentett fel!

    Válaszát előre is köszönöm, további szép napot,
    Üdvözlettel: Gerstenbrein Levente

    1. Üdvözlöm!
      Az Ön szerinti károkozó biztosítójában jelentse be a kárt.
      Minden bizonyítás kérdése.
      Kár hogy nem hívtak rendőrt.

  8. Üdvözlöm! Párom kétirányú utcában haladt, előtte is egy autó, mögötte is egy. Elérkeztek egy jobbra tartó, egyirányú keresztutcához. Ekkor az előtte lévő személyautó kitette az indexet, hogy bekanyarodik, és épp csak elkezdett befordulni, majd úgy döntött, hogy mégsem, inkább balra megfordulna 180 fokban a kereszteződésben (röviden szembe haladva az egyirányú úton) és visszamenne a kétirányú úton, amin jöttünk. Ezért kitette vészvillogót és nagyon óvatosan elkezdett hátrafelé jönni. Kb. fél-egy méterre volt tőlünk, s arra gondolt, hogy majd mi is megindulunk hátrafelé, hogy helyet adjunk neki. A párom ezen bepánikolt, (balról jöttek és fordultak volna le a mi utcánkba, így kikerülni sem tudta) és ő is megindult hátra, anélkül, hogy bele nézett volna a tükörbe és nekikoccant a mögötte lévőnek. Nyilvánvaló, hogy a párom okozta a kárt közvetlenül, de egy olyan helyzet következtében, ahol az előtte lévő sofőr elismerte, hogy szabálytalanul vissza akart kanyarodni, ez volt a helyzet elindítója, bár talán még nem tett semmi szabálytalant az előtte haladó, aki nagyon óvatosan elindul hátrafelé, vészvillogóval.
    Válaszát előre is köszönöm,
    Üdvözlettel
    Molnár Tibor

  9. Tisztelt szakértő!
    Szeretném a véleményét kérni az én esetemben.:
    Bekanyarodtam egy útra, ahol állt két autó elöttem, megálltam én is majd az elöttem lévő autó elkezdett tolatni és nekem jött. Hívtunk rendőrt mivel az elöttem lévő(nevezzük A-nak), azt állította hogy ő nem jött nekem. Pár karc lett az én lökháritomon az ővén kb semmi.
    Kihivtam a rendőrt, aki A-nak váltig állította hogy nekem jött se ő továbbra is azt mondta hogy nem. Körbe fotoztak az autókat a rendőrök majd mondták hogy azért látszódik hogy van A-nak az autóján is valami ami a koccanás eredménye. Majd a hölgy kapott egy csekket, amire mondta a rendőr hogy adja fel 30 napon belül, viszont más egyéb nem történt.
    A kérdésem a következő lenne:
    – Mi történik ilyenkor, hallottam fél füllel valami feljelentést?
    -nem kaptam semmilyen betétlapot, se jegyzökönyvet se semmit.alairnom se kellett semmit.
    – egy másik telepulesen tortent, ha birosagi sztori lesz belole nekem kotelezo megjelenni a targyalasokon?

    Előre is köszönöm

    1. Üdvözlöm,
      Valószínű”csak” szabálysértési bírságot kapott a hölgy.
      Ilyen ügyekből nem szokott „bírósági sztori” lenni.
      Ha hivatalos idézést kapna, azon köteles megjelenni, vagy alapos indokkal (igazolással) kimenteni magát, stb…

  10. Üdvözlöm!

    Érdeklődni szeretnék, hogy abban az esetben ki a felelős, amikor egy rokkant parkolóba beálló (indokolatlanul, mert nincs rokkant jelzést jelző kártya) autó szabályosan befordul balra és ott marad, de jár a motor. A másik mögötte jövő autó kivárja, hogy mi is lesz, majd látja, hogy nincs semmilyen helyzet változtatás. Erre a hátul maradt autós indexet kitéve jobbra elkezdi a jobbra parkolást (akinek viszont van rokkant kártyája). Majd az első autó, aki már áll a parkolóban, lassan, de szétnézés nélkül elkezd hátra tolatni, mikor már a másik javában befordult.

    Ilyenkor ki a hibás?

    1. Üdvözlöm!
      A „rokkant kártya” léte / nem léte a károkozó felelősségének megállapításában nem releváns. A KRESZ szabályai szerint általában a tolató jármű a felelős.

  11. Üdvözlöm! Az udvaromból tolattam ki a házunk előtt lévő egyirányú utcába. Elindulás előtt meggyőződtem róla, hogy nem jön autó abból az irányból, ahonnan szabályosan érkezhet. Sajnos a másik oldalról viszont érkezett egy autó teljesen szabálytalanul, aki egyébként el is ismerte a felelősségét. A biztosító kármegosztást akar. Jogszerű ez ön szerint, ha igen milyen mértékig indokolt?
    Köszönöm!

    1. Üdvözlöm!
      A probléma nem kicsi…
      Udvarról tolatás során:
      – az utcán haladónak elsőbbsége van
      – a tolató járművel a közlekedés minden más résztvevőjének elsőbbséget kell adni
      Ez két szabályszegést jelent, köztük az abszolút érvényű elsőbbségi jog megszegését.
      Véleményünk szerint 70-30,vagy 80-20% kármegosztás várható a tolató gépjárműre terhesebben.

  12. Zentai József
    Tisztelt szakértő!

    Üdvözlöm. Utcáról kanyarodtam be társasházunk külső udvarára melyen három parkolóhely van hosszirányban a többi hely rakodásra és derékszögben lévő teremgarázs lejáró van. Ennek a 12X8 m-es tér közepén állt a lakótársunk autója. Én kb. 20mp ig. álltam tőle 3-4 m-re gondolva arra, hogy vagy rakodik, vagy majd az üres parkolóba beáll, amit napközben használni szokott, vagy lemegy a teremgarázsba. Ő választása az volt, hogy hátranézés nélkül tolatni kezdett az utca felé. Mikor észrevettem, hogy elindul hátrafelé dudáltam, de a kocsija bal hátuljával eltalálta a kocsim jobb elejét. Azt mondta nem vette észre az ezüstszürke autómat mert mögöttem 15 m-re betonkerítés van. Látszólagos kis sérülés miatt azonnal elismerte, hogy figyelmetlen volt. És nyújtsam be a számlát fizeti a kárt. Teremgarázsba lejárva gépészmérnök barátommal átnéztük az autót és több hibát találtunk Felkerestem szomszédomat, hogy adatait adja meg, erre ő mindent letagadott és engem hibáztatott, hogy belehajtottam, vagy régi sérülést most akarom ráverni. mikor mondtam, hogy nagyon érdekes, hogy most van két kocsi és a találkozási pontok csak azt jelentik, hogy a kocsik helyzete mást mutat! Így csak a rendszám van meg. Tanú nincs, rendőrt nem hívtam mert kis társasházban élünk csak megegyezünk. Á kocsimat vele megnéztük és elzárkózott mindenről.
    Véleményét előre is köszönöm.

    1. Tisztelt Zentai József!

      Legközelebb készítsen azonnal fényképeket. Most talán akkor LEHET esélye, ha mindkét járműről és a sérülésekről készít fényképeket. Legyen látható, hogy összeegyeztethető helyen vannak rajtuk a sérülések. Ekkor ezekkel tegyen feljelentést a rendőrségen, majd kirendelnek szakértő. Ha valóban van összeegyeztethető sérülés, ez alapján elmarasztalhatják a károkozót, ezután tud menni a károkozó biztosítójához.

  13. Tisztelt Végh Győző!
    Köszönöm válaszát. Tegnapi napon(26-án) megtettem bejelentést a rendőrségen. Kétórán belül a helyszínelő rendőr megjelent. Helyszínen lefényképezte kocsimat majd vázlatot készített a területről. Kereste a másik felet és nemtudta felvenni a kapcsolatot. Mai napon készítettem fényképet a sérült kocsijáról melyen már a helyreállítás nyomai látszódnak Így mire megtalálják már azt is letudja tagadni, hogy volt esemény. Lett egy tanúm, aki a hangoskodásra kinézett az erkélyről mondta, hogy látott bennünket és a kocsikat mondtam nekem ez legalább segít nekem. Pár óra múlva a rendőr kérdésére „ideiglenes tanú amnéziát „produkált.
    Tisztelettel: Zentai József

    1. Tisztelt Zentai Úr!
      A károkozó autó sérüléseiről juttassa el a fotókat az eljáró rendőrnek. Remélhetőleg keresni fogja újra.
      Sokat lendítene az ügyön, ha az „amnéziás tanú” visszanyerné emlékezetét, amennyiben látta is a balesetet. Ha csak a vitát hallotta az még egyértelműen nem bizonyítja a baleseti szituációt.

  14. Jó napot kívánok!
    Ki a hibás abban az esetben,ha a parkolóban tolatok ki miutan meggyőződtem arról,h nem jön autó egyik irányból sem, es miutan már az autó fele kint van,egyszercsak nagyobb sebességgel mogottem elsuhan,úgy,h lathatta hogy tolatok ki!
    1 masodpercen múlott,h nem megyek neki. Es sajnos ez nem ritka eset
    Koszonom válaszát!

    1. Kedves Vanda!
      Abszolút életszerű esetet írt le. A KRESZ szerint a tolató jármű a felelős. Azonban azt is vizsgálni kell, ki ment kinek. A gyorshajtás közrehathatott-e a baleset bekövetkezésében, stb. Mindezt bonyolíthatja, hogy a felek gyakran egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesznek, melyet független tanúval vagy kamera felvétellel (ha van) lehet / célszerű igazolni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alulírott, az alábbi checkbox pipálásával tudomásul veszem, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatvédelmi szabályzatának feltételei szerint kezelheti.

Írd be a hiányzó számot! *