Hogyan csökkentsük egy közlekedési baleset következményeit?

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni a közlekedési balesetekre, hogy az igazán rossz dolgok mindig csak másokkal történhetnek meg. Ha betartjuk a szabályokat, nem kockáztatunk feleslegesen, akkor nem érhet semmi baj, igaz? Csakhogy a baj soha nem jelentkezik be előre, a tragédiák nem csak azokkal történnek meg, akik maguk is növelik a kockázatukat.

Aki sokat jár az úton, annak tudnia kell, hogy a közlekedési baleset nem elkerülhető véletlen, vagy rossz döntések következménye, hanem statisztikai adat. Pontosan ki lehet számolni egy karambol valószínűségét. Legyen ez, mondjuk 1 százalék. Azaz, ha 100 utat tervezek, bizony bele kell kalkulálnom, hogy legalább egy baleset biztosan meg fog történni. Mindegy, hogy kinek a hibájából, vagy milyen körülmények között történik meg, de az biztos, hogy valamikor meg fog történni. Aki csak ritkán, magánemberként vezet, az talán elkerülheti a közlekedési balesetet, aki viszont sokat van úton, mindenképpen belekerül a statisztikába.

A baleset tehát nem elkerülhető, előbb-utóbb mindenképpen lesz egy. A fuvarozónak ezt tudomásul kell vennie, s készülnie is kell rá. Mert ha a baj nem is elkerülhető, a baj következményei csökkenthetők, vagy talán meg is előzhetők. Ehhez előzetes felkészülés, előrelátás kell, na meg az, hogy az érintettek be is tartsák a saját érdekükben hozott szabályokat.

Magyar fuvarozó tragikus közlekedési balesete

Mindennek az érvényességére egy napokban történt tragikus eset világított rá ismét. Egy magyar fuvarozó autóját érte súlyos közlekedési baleset Spanyolországban. Péntek volt, a lerakodás már megtörtént, a hétfő reggeli felrakás előtt a gépkocsivezető éppen pihenőhelyet keresett magának. Nem számított arra, hogy a hegyi úton éppen vele szemben kap durrdefektet a követ szállító spanyol nyerges szerelvény. Frontálisan ütköztek, iszonyú volt a 40 tonna nyers kő pusztítása. A szerencse egyetlen szikrája, hogy mindkét sofőr túlélte az ütközést, bár a magyarról már tudjuk, hogy sajnos maradandó sérüléseket szenvedett.

Baleset esetén kötelezően elvégzendő feladatok, melyek a sofőr és a fuvarozó számára is enyhíthetik a következményeket, csökkentik a kár mértékét.
Baleset esetén kötelezően elvégzendő feladatok, melyek a sofőr és a fuvarozó számára is enyhíthetik a következményeket, csökkentik a kár mértékét.

A magyar sofőr munkaadója csak napokkal később értesült az esetről. Az ütközés következtében az autóba szerelt GPS darabokra hullott. A cég hazai központjában csak azt látták, hogy a GPS jel megszűnt. Nem gyanakodtak semmi rendkívüli dologra, azt gondolták, kivette a fiú a pihenőjét, s kikapcsolta a gépet.

Hétfő reggel csapott le a villám, amikor a felrakón hiányolni kezdték a magyar autót. Hosszas nyomozás után akkor derült ki, hogy a sofőr kómában fekszik egy spanyol kórház intenzív osztályán, a kocsi meg darabokban van.

Ezen a ponton sok mindent már nem lehetett tenni. A vállalkozás egyetlen apró szerencséje, hogy régóta irodánk ügyfele már. Így azonnal tudtunk intézkedni: tolmácsot szerezni, szükséges dokumentumokat beszerezni… A sérültet kb. két hét múlva hazaengedik a kórházból, azonban ez alatt le kell szervezni a hazaszállítás feltételeit (az OEP-pel egyeztetve) különben nem téríti a hazaszállítás költségét. Tudjuk jól, egy ilyen helyzetben mennyire számít minden lépés és minden apró segítség.

A történet számunkra itt véget ér, s csak reméljük, hogy a sofőr valamennyire visszanyeri egészségét.

Néha csak a szerencsén múlik, hogy hasonló történetet az Ön cégéről is el lehet-e majd mesélni, vagy nem. De a szerencsének is kell egy kis segítség. Mit tegyünk, hogy a lehető legkisebbre szorítsuk le a kockázatot és megpróbáljuk leggördülékenyebbé tenni az ügyintézést?

A sofőr mindig jelentkezzen be

A fenti történetnek is talán ez az egyik fő tanulsága: határozottan várjuk el a gépkocsivezetőtől, hogy minden eseményt személyesen jelezzen. Ne bízzuk magunkat, a sofőrt és az autót csak a gépekre! Ez lehet egy telefon, egy sms, de még az internetes üzenetküldés rendszere is kialakítható. Egy a lényeg: a pilóta jelezze, ha megkezdi a pihenőjét, jelezze, ha befejezi a pihenőt és visszaül az autóba, jelezze, ha bármi okból elhagyja a gépet. Így, ha eltűnik a jel, de a pilóta nem jelentkezik be rögtön, hogy mi történt, akkor máris lehet riasztani az illetékeseket. Sőt, inkább legyen néhány téves riasztás, mint hogy egy alkalommal ne vegyük észre, ha baj történik! A folyamatos kapcsolattartás nélkülözhetetlen, életet menthet. És ma már nagyon is egyszerű, eszközök sora áll hozzá rendelkezésre.

A gépkocsivezető legyen biztosítva

Gyakori és jelentős probléma, hogy a vállalkozások nem kötnek élet- és balesetbiztosítást a sofőrökre. Tudjuk jól, a biztosítás költség és nem is kicsi. Tudjuk jól, hogy kell fizetni a kötelezőt, biztosítani kell az autót és a rakományt is. A CASCO is, vagy ha nem ő a hibás, akkor a kötelező is fizeti a sofőrrel kapcsolatos kiadásokat. De vajon mikor? Hónapokkal később, amikor az ügy hivatalosan lezárható, amikor a felelősséget jogerősen megállapították. De egy sérült sofőrnek addig kórházi számlája keletkezik, a családtagjait ki kellene hozzá utaztatni, vagy őt magát hazahozni. Halálos baleset esetén a holttestet haza kell szállítani. Ez mind rengeteg pénzbe kerül. A sofőr családjától nem várható el, hogy zsebből fizessék a költségeket, mondjuk a külföldre szóló azonnali repülőjegyet és a szállodát. Vagy az Ön cége elég tőkeerős ahhoz, hogy mindezt meg tudja a családnak előlegezni 2-3 hónapra, amíg a biztosítótól az első forint is megérkezik?

Egy gépkocsivezetőre kötött kockázati életbiztosítás már néhány ezer forinttól elérhető (irodánkon keresztül már évi 2 ezer forintos díjért is megköthető!), s ez a díj össze sem mérhető azzal a segítséggel, amit baj esetén a szerződés a sérült családjának nyújthat.

A gépkocsivezető legyen felkészült

Ha a pilóta csak könnyebben sérül, vagy sértetlen marad és tud intézkedni, akkor bizony kulcsfontosságú, hogy ő mit tesz, mit mond és mit ír alá. A legfontosabb, hogy őrizze meg a hidegvérét, és higgadtan hajtsa végre, amit jó előre begyakorolt itthon a céges balesetvédelmi oktatásokon (ugye van ilyen Önöknél is?).

Egy ilyen oktatáson a gépkocsivezetők megkaphatják a felkészítést a kötelezően végrehajtandó feladatokra, és útmutatókat kapnak a különböző helyzetek kezelésére. Akár kipipálható listákat is lehet a sofőr kezébe adni a szükséges tennivalókról. Arra kell számítani, hogy közvetlenül egy baleset után a gépkocsivezető zavart lesz, talán sokkos állapotba is kerül. Úgy adjunk neki utasításokat, hogy azokat szinte mechanikusan, minél kevesebb önálló döntést hozva végre tudja hajtani. Minél kevesebbet kell gondolkodnia a helyzet megoldásán, annál kevesebbet fog hibázni.

De nézzük, mik a legfontosabb feladatok?

Azonnali kommunikáció

A legfontosabb az azonnali kommunikáció. Az senkinek sem segít, ha a pilóta megijed a bajtól, amibe keveredett, s próbálja húzni az időt, hogy a cégvezetés minél később szerezzen róla tudomást. Nem. Neki az első dolga legyen felhívni a kapcsolattartóját, s röviden beszámolni arról, hogy mi történt. A cégvezető ugyanis csak így tudja Magyarországon is azonnal elindítani az ügyintézést.

Fényképezzen le mindent

A kárrendezést gyakran nehezíti, hogy a közlekedési baleset körülményei egyáltalán nem egyértelműek, s utólag már nincs mód a történtek pontos felidézésére. Minden apró körülmény lényeges lehet. A fuvarozó ne abban bízzon, hogy majd a rendőrök úgyis fényképeznek! Például azért sem, mert sajnos tény, hogy a legtöbb ország rendőreinek a saját autósaik felé hajlik a kezük, na meg az igazságérzetük. Egy magyarnak Olaszországban sokszoros erőfeszítésre van szüksége ahhoz, hogy az olasz autóssal szemben bizonyítsa az igazát. Ezért fontos, hogy a magyar félnek is pontos, részletes dokumentumok álljanak rendelkezésére. A sofőr tehát fényképezzen le mindent a telefonjával. Készítsen távolabbi képeket is, ahol a balesetben részt vevő összes autó látszik, látszik a környezet is és legyenek felismerhetőek a rendszámok. Ez mind nagyon fontos lehet.

Nemzetközi baleseti bejelentő

A kék-sárga baleseti bejelentőlap legyen ott minden sofőr dossziéjában. Erről fontos tudni, hogy a szöveg egységes az EU minden országában, és kötelesek elfogadni a felek minden tagállam nyelvét a használata során. Ez azt jelenti, hogy a magyar sofőr töltse ki magyarul a rá vonatkozó részeket, s ne kezdje, ki tudja, milyen nyelvtudással fordítgatni a baleset leírását. Használhatja a magyar nyelvű bejelentőt is. Ez neki azért is előnyös, mert a rovatok címét sem kell idegen nyelven silabizálgatnia. A baleseti bejelentő pontos kitöltése az eredményes kárrendezés érdekében rendkívül fontos.

Aláírás

Ne írjon alá semmit, amit nem ért 100 százalékosan. Ha csak egy pici kétely is felmerül, hogy miről szól az orra elé tolt dokumentum, ne írja alá. Ha a rendőr erősködik, hogy mégis alá kell írni a jegyzőkönyvet, akkor írja oda kézzel, magyarul, hogy nem értette meg a szöveget, tolmácsot pedig nem biztosítottak a számára. A megjegyzést dátummal, és szintén aláírással kell ellátnia. Csak így mentheti ki magát, ha például aláírattak vele esetleg egy felelősséget elismerő nyilatkozatot, amit nem értett meg.

Rendőr azonosítása

A tapasztalatok azt mutatják, hogy nyugaton a rendőr ma már nem ad jegyzőkönyvet. Azt utólag ki lehet kérni az illetékes kapitányságtól, de a helyszínen nem adja oda. Ezért nagyon fontos, hogy a sofőr pontosan tudja, ki intézkedett az ügyében. Tudja meg a rendőr nevét, vagy ha az nem megy, írja föl az azonosítóját. Tudja meg a kapitányság címét, ahol a jegyzőkönyv után érdeklődni lehet.

Tanúk felkutatása

Ha a gépkocsivezető szava áll szemben a rendőr szavával, akkor előre borítékolható, hogy a hatóságok szerint kinek lesz igaza. Akkor sem felé áll a zászló, ha az olasz rendőrnek az olasz és a magyar sofőr állítását kell mérlegre tennie. Az igazát kereső magyar sofőrnek tehát minden bizonyítékra szüksége van.

A bizonyítás során fontos szerepük van a tanúknak. Minél függetlenebb a magyar sofőrtől egy szemtanú, annál jobb. Értsük ezt úgy, hogy a vele egy autóban utazó családtag vagy kolléga állítása sokkal kevésbé lesz egy bíróság előtt hiteles, mint a külön autóban ülő helybéli lakos állítása. Ha tehát erre lehetősége van, akkor a gépkocsivezető keressen olyan embereket, akik ott a helyszínen látták a balesetet, s szerezze meg az elérhetőségüket. Helybélit nem biztos, hogy sikerül erre rávenni, de könnyen lehet ott egy másik autóban utazó magyar kolléga, aki hajlandó tanúskodni.

Kárrendezési iroda

Végül, nem elhanyagolható szempont, hogy itthon vajon ki fogja az ügyeket intézni? Van-e erre a fuvarozónak előre meghatározott, netán leírt cselekvési terve? Ha akkor kezdi keresni a kapcsolatot a biztosítóval, szakértővel, ügyvéddel, amikor a baj megtörténik, azzal értékes napokat, heteket veszíthet. Ha ma éjjel történik egy baleset, nem fog a biztosító hajnalra tolmácsot biztosítani, iratokat Spanyolország közepéről kikérni. Erre való a szerződött kárrendezési partner.

Egy felkészült kárrendezési iroda lehet az a partner, aki az első pillanattól kezdve ott áll a fuvarozó mellett és segíti az idegen nyelvű adminisztráció leküzdésében.

Itt van például a jegyzőkönyv kérdése. Ahhoz, hogy a biztosító bármit is intézni tudjon, hogy csak sejteni lehessen a hivatalos álláspontot, ahhoz látni kell a helyszínen felvett rendőrségi jegyzőkönyvet. Azt a jegyzőkönyvet, amit már nem adnak oda a helyszínen. Meg kell keresni az illetékes kapitányságot, s hivatalosan, egy meghatalmazással ki kell kérni tőlük az iratot. Egy olyan cégvezetőnek, aki nem jártas az adott ország ügykezelésében, nem jártas rendőrségi ügyekben, vajon mennyi idejébe telne megszerezni ezt az aktát?

Mi ezzel foglalkozunk, ebben vagyunk gyakorlottak. Nem okoz gondot tolmácsot biztosítani, meghatalmazást írni és kikérni az iratot egy spanyol, vagy francia rendőrkapitányságról.

Fuvarozóként az Ön számára a legjobb javaslatunk, hogy készüljön fel a váratlan eseményekre is. Egy baleset biztosan be fog következni. Vagy már ezen a héten, vagy csak jövőre, lehet, hogy csak három év múlva. De lesz egy olyan pillanat, amikor Önnek is szüksége lesz a higgadt és azonnali ügyintézésre. Hívjon meg minket most egy beszélgetésre, tekintsük át a cége biztosítással kapcsolatos ügyeit.  És akkor biztos lehet benne, hogy ott leszünk majd a megfelelő pillanatban.


A szerzőről:

Végh Győző

Végh Győző

Magánszemélyek és vállalkozások biztosítási igényeinek korrekt kiszolgálásával több évtizede foglalkozom. Az utóbbi években egyre többször tapasztaltam, hogy a biztosítók nem minden esetben fizetik ki az ügyfelek jogos kárigényét. Írásaink által is igyekszünk segítséget nyújtani a biztosítás és a kárrendezés útvesztőiben, ha bekövetkezik a káresemény, a károsult minél magasabb kártérítést kaphasson. Cikkeinket ügyvéd, biztosítási szakjogász, gépjármű műszaki igazságügyi szakértő kollégáim is ellenőrzik. Balesetmentes közlekedést, – ha bekövetkezik a baleset – magas kártérítést kívánok.

Hasonló cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alulírott, az alábbi checkbox pipálásával tudomásul veszem, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatvédelmi szabályzatának feltételei szerint kezelheti.

Írd be a hiányzó számot! *