Kötelező biztosítás 2024 – az éves díj felét is elérhetik a kedvezmények

November elején hirdették ki a biztosítók a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás 2024-es díjait. Elvileg az idén sem fordulhat elő, hogy egy meglévő szerződés jövő évi díjára a biztosító jobb ajánlatot tegyen, mintha ugyanarra az autóra most kötnénk új szerződést ugyanannál a társaságnál.

Nem kaphat kedvezőbb kgfb díjat az új ügyfél

Hosszú éveken át megszokhattuk, hogy a biztosítók az új ügyfeleiket kivétel nélkül mindig előnyben részesítik a meglévőkkel szemben. Ez volt az egyik oka annak, hogy a korábbi években a novemberi kgfb-díjhirdetések után olyan sok autós döntött a régi biztosítás megszüntetése és új szerződés kötése mellett. Szinte soha nem fordult elő, hogy a meglévő biztosítók ajánlották volna a legkedvezőbb díjakat – a kgfb díjakat összehasonlító internetes keresőoldalak pedig szépen kimutatták, hogy mennyire magas tarifákat próbáltak eladni az autósoknak.

A biztosítók szinte kivétel nélkül azt a politikát követték, hogy a legkedvezőbb kgfb díjakat mindig csak az új ügyfelek számára teszik elérhetővé. Az autósok számára három követendő út maradt:

  • megmarad a régi társaságnál és tudomásul veszi, hogy az elérthetőnél magasabb díjat fog fizetni, vagy
  • átszerződik másik kgfb biztosítóhoz, vagy
  • felmondja a meglévő szerződését és ugyanannál a társaságnál köt egy új kötelező biztosítást.
Kötelező biztosítás nélkül a legkisebb kárt is nehezen fizetnénk ki saját zsebből
Kötelező biztosítás nélkül a legkisebb kárt is nehezen fizetnénk ki saját zsebből

A biztosítók gyakorlatának visszásságát jól mutatja, hogy még e harmadik esetben is kedvezőbb díjat tudott elérni az ügyfél, mintha megtartotta volna régi szerződését. A biztosító tudomásul vette a felmondást, s megkötötte az új szerződést. Minden maradt a régiben, az évek óta ugyanannál a cégnél biztosított ügyfél pedig élvezhette az új szerződés előnyeit.

Ezt a gyakorlatot egy korábbi törvénymódosítás tette lehetetlenné. A decemberben megjelent, de csak a következő évtől hatályos törvénymódosítás szerint az új ügyfél nem kaphat kedvezőbb díjat a régi ügyfélnél. Új és meglévő ügyfél között egy esetben szabad különbséget tenni: ha a régi ügyfél számára kedvezőbb díjat ajánlanak.

Ez a törvénymódosítás 2016. márciustól hatályos, azonban az előírt új gyakorlat csak 2017-től vált teljesen általánossá. A 2016-os tarifahirdetésnél ez a módosítás még nem volt hatályban. Tehát 2017. év volt az első teljes év, amikor a meglévő ügyfeleknek nem kell csak azért újra leszerződniük, hogy saját biztosítójuk kedvezőbb kgfb díjaiból részesülhessenek.

Minden negyedik kötelező biztosítást még év végén lehet felmondani

A fenti új rendelkezések tehát 2016 márciusától hatályosak. Az autósok nagyjából negyede azonban még mindig év végén válthat kötelező biztosítót – azok tartoznak ebbe a csoportba, akik jelenlegi autójukat 2010 előtt vásárolták. 2010-ig ugyanis csak év végén lehetett biztosítót váltani, függetlenül attól, hogy az autós melyik hónapban kötötte a szerződését. Ez a rendszer 2010-ben változott meg: azóta a vásárlás, azaz a biztosítási szerződés megkötésének hónapja jelenti az évfordulót.

A mai rendelkezések tehát már nem engedik meg mindenkinek, hogy novemberben váltson. Ma az eredeti biztosítás évfordulóján lehet csak a régit felmondani és újat kötni. Aki mondjuk tavasszal, vagy nyáron vette az autóját, és kötött biztosítást, az majd jövő tavasszal, vagy nyáron köthet újra kötelezőt. Az évforduló előtt 60 nappal kell a biztosítónak közölnie, hogy milyen ajánlatot ad a következő üzleti évre.

Emelkednek-e a kötelező biztosítás díjai év közben?

Az új módszerrel a biztosítók számára is lazult az évi egyszeri díjhirdetés kötelezettsége. 2013 év elejétől lehetőségük van arra is, hogy év közben is módosítsák a díjaikat. A változást 60 nappal előre kell bejelenteni, s a MABISZ weboldalán is meg kell hirdetniük az új tarifákat. A társaságok élnek is a lehetőséggel: az Aegon „csak” kétszer, az Uniqa hatszor, a Wáberer tizenháromszor, az Allianz például negyvenötször (!) módosította 2019-ben a KGFB díjait.

Mára az évközi díjkorrekcióknak köszönhetően csökkent az évi egyszeri díjhirdetés jelentősége. Ez a biztosítók számára csökkenti az árversenyt is, s szabadabban emelhetik a tarifáikat. Nem figyeli ugyanis minden ügyfél egyszerre árgus szemekkel az aktuális kötelező biztosítási díjhirdetéseket.

A kötelező biztosítás kalkulátor 2024 évi összevetése is azt mutatja, hogy egyes biztosítók kgfb ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. Pár évvel ezelőtt még 8-10 ezer forintot spórolhatott az autós, ha az internetes kalkulátorokat használva igénybe vette az olcsóbb ajánlatot. Biztosítási évforduló előtt 40-50 nappal minden esetben érdemes rászánni azt a 15-30 percet, hogy kikalkulálja az autós, hogy „Mennyi lenne a kgfb díja, ha biztosítót váltana?” mert a díjkedvezmények jelentős szórást mutatnak!

Mi alapján adhatnak a biztosítók kedvezményeket?

Szinte átláthatatlanok a kötelező biztosítás kötése esetén figyelembe vett kedvezmények.
Szinte átláthatatlanok a kötelező biztosítás kötése esetén figyelembe vett kedvezmények.

Egy korábbi újságcikk szerint a brit biztosítók már az alapján is különbséget tesznek a CASCO-szerződések ajánlott tarifái között, hogy az ügyfél mit és hogyan posztol a közösségi oldalakon. A cikk szerint a rendezettebb, visszafogottabb életet élő ügyfelek kedvezőbb díjakra kapnak ajánlatot. A biztosítás tarifálást még az is befolyásolja, hogy ha egy programot hirdet az ügyfél, akkor azt írja-e az ismerőseinek, hogy „holnap este”, vagy azt, hogy „holnap 16.15-kor”.

A brit biztosító eljárása szerencsére egyelőre önkéntes alapon vehető igénybe. A szerződést kötő eldöntheti, hogy akarja-e hogy a biztosító olyan alapos profilt építsen fel róla vagy nem. A döntés sokszor nem egyszerű: csábítóak lehetnek az alacsonyabb díjak (főleg, ha jelentős a különbség), de érezhető az a veszély is, hogy a biztosító túl részletes személyiségképet tud rólam felépíteni a begyűjtött információk alapján.

Kötelező biztosítás kárrendezése

Ez a vita – még a közösségi oldalak és a róluk áramló megszámlálhatatlan információ időszaka előtt – Magyarországon is lejátszódott. A kilencvenes években fogalmunk sem volt arról, hogy vajon mi alapján lesz drágább a kötelező biztosítása annak a vidéken élő huszonéves nőnek, aki piros autóval közlekedik? Nem volt átlátható, hogy a biztosítók mi alapján adhatnak kedvezményeket.

Jelenleg a biztosítók díjhirdetésének tartalmaznia kell minden szempontot, ami alapján az áraikat meghatározzák. A cégek szabadon dönthetnek arról, hogy milyen szempontokat vesznek figyelembe, de ezeket nyilvánosságra kell hozniuk.

Melyek a jellemző kgfb-kedvezmények?

Az alapdíjakból idén is annyi címszó alatt lehet különböző kgfb  kedvezményeket elérni, hogy nem is lehet őket összehasonlítani. Számít a vezető életkora, biztosítási múltja, jogosítványszerzési ideje; számít az is, hogy a szerződő családos-e, vannak-e gyerekei, van-e másik biztosítása is az adott társaságnál? A különböző kedvezményekkel akár az éves kötelező biztosítás díj felét is meg lehet takarítani. 

Jellemzőek a kártörténet alapján számított különbségek. Nem csak a bonus-malus fokozat a döntő. Az ügyfél jelentős károkozói pótdíjjal felárral számolhat, ha meghatározott időn belül valakinek kárt okozott. A több éves kármentességre külön kedvezmények is kaphatók.

A legtöbb biztosító díjazza, ha az autós már korábban is ügyfelük volt valamilyen más konstrukcióban. A legtöbb helyen elsősorban a CASCO-szerződések alanyai számíthatnak kedvezményekre, de többnyire kedvezőbb díjat kaphatnak a lakásbiztosítással vagy életbiztosítással is rendelkező ügyfelek.

Divat lett a lakásbiztosítással kombinált kgfb: több társaságnál is elérhető olyan ajánlat, hogy a lakásbiztosítás kalkulátor 50 százalékos kedvezményt is adhat a díjból, ha valaki a kgfb-vel együtt az otthonára is védelmet szerez. Érdekes, hogy az ügyfél hűsége viszont sem most, sem korábban nem volt szempont. Általában semmilyen kedvezmény nem jár azért, mert valaki eddig is egy adott biztosító ügyfele volt. A törvénymódosítás betűjét betartják, a szellemét még nem érhetjük tetten az új ajánlatok között.


A szerzőről:

Végh Győző

Végh Győző

Magánszemélyek és vállalkozások biztosítási igényeinek korrekt kiszolgálásával több évtizede foglalkozom. Az utóbbi években egyre többször tapasztaltam, hogy a biztosítók nem minden esetben fizetik ki az ügyfelek jogos kárigényét. Írásaink által is igyekszünk segítséget nyújtani a biztosítás és a kárrendezés útvesztőiben, ha bekövetkezik a káresemény, a károsult minél magasabb kártérítést kaphasson. Cikkeinket ügyvéd, biztosítási szakjogász, gépjármű műszaki igazságügyi szakértő kollégáim is ellenőrzik. Balesetmentes közlekedést, – ha bekövetkezik a baleset – magas kártérítést kívánok.

Szolgáltatásaink:

Hasonló cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alulírott, az alábbi checkbox pipálásával tudomásul veszem, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatvédelmi szabályzatának feltételei szerint kezelheti.

Írd be a hiányzó számot! *