A kárrendezés tisztaságát segíti az új adatbázis

Egy eldugott oldalon, a Nemzeti közlekedési Hatóság egy igen bonyolultan elérhető aloldalán jött létre a magyarországi hivatalos autójavító műhelyek legteljesebb adatbázisa. Kár, hogy ennyire eldugták, mert a kárrendezés során is hasznos és igen előre mutató szolgáltatást hoztak létre, amit így csak elég kevesen fognak megtalálni.

Az adatbázis hivatalos neve az NKH által nyilvántartott járműfenntartó szervezetek hivatalos adatbázisa (időközben a link megszűnt). Ez így elsőre egy rendkívül bürokratikus és a hivatali célokon kívül semmi másra nem használható adatkupacnak tűnhet, pedig nem az.

Nem mindegy, hogy kárrendezés során milyen szerelőt választ

A kárrendezést is segíti a legálisan működő autójavító műhelyek teljes adatbázisa
A kárrendezést is segíti a legálisan működő autójavító műhelyek teljes adatbázisa

A kárrendezési ügyek egyik problémás területe, hogy a károsult milyen szerelővel javíttatja meg balesetben megsérült autóját. Évek óta érezhető a kormánynak az a törekvése is, hogy a javításokat a legálisan működő, hivatalos műhelyek felé terelje. Még mindig túl sok a sufniszerviz. És bármilyen jó szerelők is dolgozzanak ezekben a garázsműhelyekben, a bejelentés nélkül dolgozó műhelyek az autósok számára is csak a bizonytalanságot növelik.

Mi a bejelentéshez kötött tevékenység?

A bejelentéshez kötött járműfenntartói tevékenység valójában javítóműhelyt, villamossági szerelőt, karosszériást, kárpitost, fényezőt, gumist takar. Aki ilyen tevékenységet végezni akar, annak ezt be kell jelentenie, s rendelkeznie kell az előírt szakmai képesítéssel is. Járműfenntartó szervezetnek pedig azokat nevezi a jogszabály, melyek a járművekkel kapcsolatban teljes körű javítási, ápolási, átalakítási, bontási munkákat végezhetnek. El is jutottunk a lényeghez: a járműfenntartó szervezetek tehát az országban működő nagyobb, hivatalos engedélyek alapján, ellenőrizhetően dolgozó autójavító műhelyek. Ezeket gyűjti össze, s mutatja meg egy okos térképen az NKH honlapja.

Az adatbázis keresője működik térségenként és tevékenységenként is. Sőt, IP cím alapján meghatározza a tartózkodási helyemet, s be tudom állítani, hogy csak a közelben elhelyezkedő autójavító műhelyeket mutassa meg.

Sajnos, az adatokat a kelleténél jobban is védik. Valószínűleg azt igyekeznek elkerülni, hogy üzleti célra használja fel valaki a közzétett listát. Ezért a javítóműhelyek közt csak egyesével lehet keresni, listát letölteni, csoportosan kutatni már nehezebb. Pontosan azt sem lehet megállapítani, hogy hány név van az adatbázisban, de az biztos, hogy több mint 13 ezer szervezet szerepel.

Kevés a közreadott adat is. Egy-egy műhelynél szerepel a név, a cím és az engedélyezett tevékenységek listája. A helyét térképen is megmutatja a kereső, de telefonszámot már csak kevés helyen találunk. Más adat pedig nincs is, webcímet, emailt elvétve sem látni a listában. Kapcsolatfelvételre így kevésbé használható, de a műhely hitelességének ellenőrzésére nagyon is jó.

Mire használható a javítóműhelyek adatbázisa?

Az adatbázis közreadásának az a célja, hogy az autósok javítás előtt ellenőrizni tudják a műhelyeket. Legálisan működnek-e, van-e engedélyük a kiválasztott tevékenységre. Gépjármű kárrendezés során például nagyon is fontos, hogy legálisan működő, az adott munkára engedéllyel rendelkező autószerelő számlája kerüljön az elszámolásba, s ne egy sufniműhelyben kössön ki a javításra váró autó. A legálisan működő műhelyek rögzítik az autó óraállását is, így kevesebb esély van a kilométeróra tekergetésre, mint a sufniműhelyekben. Aki nyilvántartott, megbízható szervizhez fordul, az biztos lehet benne, hogy a műhely rendelkezik a szükséges engedélyekkel, megvannak a tárgyi feltételei és a felkészültsége is a szükséges javítások elvégzésére.

Az NKH szerviz-adatbázisa ezen a címen már sajnos nem érhető el: http://www.nkh.gov.hu/web/kozuti-gepjarmu-kozlekedesi-hivatal/jarmufenntartok-keresese

Hasonló cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alulírott, az alábbi checkbox pipálásával tudomásul veszem, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatvédelmi szabályzatának feltételei szerint kezelheti.

Írd be a hiányzó számot! *