Személyi sérülés történt, a biztosító felajánlott kártérítése kevés.
A biztosítók gyakori törekvése, hogy személyi sérülés esetén is a károsult fogadja el a számára elsőként felajánlott kártérítési összeget. Ez többnyire jóval alacsonyabb összeg annál, mint amit tárgyalással, vagy akár bírósági úton a későbbiekben érvényesíteni lehet. A biztosítók számára a fizetendő kártérítés költség, igyekeznek hát ezt a költséget a lehető legalacsonyabbra leszorítani.
Ön személyi sérüléssel járó baleset esetén sem köteles elfogadni a biztosító által ajánlott alacsony összeget. Benyújthatja saját kárigényét, s ennek során már nem a biztosító mondja meg, hogy mennyit ajánl, hanem Ön fejti ki, hogy mennyire tart igényt. A biztosítónak ebben az esetben két választása van: vagy elfogadja az Ön által igényelt összeget, vagy (ez a gyakoribb) vitatják azt. Ebben az esetben viszont már a biztosítónak igazolnia is kell a saját állítását. Tényekkel kell alátámasztaniuk, hogy miért az alacsonyabb baleseti kártérítési összeget tartják elfogadhatónak, miért nem tartják megfelelőnek az Ön által megjelölt kártérítést.
Kárrendezési irodánk szakértő segítséget nyújt abban, hogy Ön balesettel összefüggő kárigényét megalapozottan, megfelelő dokumentumokkal alátámasztva nyújtsa be. Egy jól megalapozott és szakértő módon előkészített kárigény benyújtásával Ön lényegesen nagyobb összegű kártérítéshez juthat hozzá, mintha egyszerűen elfogadná a biztosító által felajánlott összegű egyezséget.
Segítünk hozzájutni az elérhető
legmagasabb baleseti kártérítés összegéhez!
A szerzőről:
Végh Győző
Magánszemélyek és vállalkozások biztosítási igényeinek korrekt kiszolgálásával több évtizede foglalkozom. Az utóbbi években egyre többször tapasztaltam, hogy a biztosítók nem minden esetben fizetik ki az ügyfelek jogos kárigényét. Írásaink által is igyekszünk segítséget nyújtani a biztosítás és a kárrendezés útvesztőiben, ha bekövetkezik a káresemény, a károsult minél magasabb kártérítést kaphasson. Cikkeinket ügyvéd, biztosítási szakjogász, gépjármű műszaki igazságügyi szakértő kollégáim is ellenőrzik. Balesetmentes közlekedést, – ha bekövetkezik a baleset – magas kártérítést kívánok.
A közúti baleset miatt a biztosítótól kapott havi jövedelempótló kiegészítés rokkantsági ellátás öregségi nyugdíjra történő változással megszűnik-e? Az évekkel ezelőtt történt baleset miatt a munkaviszonyát elvesztette, azóta sem tud munkát vállalni az egészségi állapota miatt. Az öregségi nyugdíjba pedig a balesetig ledolgozott évek számítanak csak be, és a biztosítótól kapott összeg nem számít be a nyugdíj kiszámításába, így kevesebb lesz az öregségi nyugdíj a baleset miatt elvesztek évek és jövedelmek miatt. Tehát öregségi nyugdíj mellett továbbra is jár-e a jövedelempótló kiegészítés, vagy sem, ill. maradjon a rokkantsági ellátás az élete végéig?
Üdvözlöm!
Igen, megszűnik, legalábbis ebben a formájában. Lehetséges ugyanakkor az így keletkezett további kárt (nyugdíj alacsonyabb mértéke, stb.) érvényesíteni.
Üdv.
Utasként könnyű sérülést szenvedtem, elvitt a mentő, de szerencsére csak elég csúnya zúzódásokkal megúsztam. 2 hétig nem tudtam dolgozni mert nagyon nagy fájdalmaim voltak. Én a vétlen autóban ültem. Ilyen esetben lehet-e kártérítést kérni?
Köszönöm
Tisztelt Müllerné Sarlós Judit!
Igen, a károkozó autó kötelező biztosítójától kérhet kártérítést.
– vagyontárgyaiban ( ruházat, szemüveg, telefon, stb…) keletkezett károk
– gyógykezelés, gyógyszerek, rehabilitáció ill. utazási ktsg-ek
– keresetveszteség
– sérelemdíj
Kárigényét szakszerűen állítsa össze és adja be a biztosítónak.
1996-ban agyzúzódással járó balesetet szenvedtem egyezség alapján 700 ezer ft fizetett a biztosító 1998-ban, majd 2006-ban 13335ft járadék lett megállapítva. mit 2014-ben elvontak . a szakértők megállapították nem volt agyzúzódásom.
egyezség alapján kifogást emelhetek-e.
Tisztelt Kovács Úr!
A leírtak alapján egyértelmű választ nem tudok adni.
A járadék elvonása – ha időközben gyógyult lett – jogos lehet.
Elképzelhető, hogy már el is évült az ügy, szóval kevés az infó…
T. Biztosító Iroda!
Egy súlyos közlekedési balesetet szenvedtem 2016. évben nem az én hibámból.Itthon nem volt épp munkahelyem külföldre készültem dolgozni, de már a baleset miatt nem tudott megvalósulni. Előtte itthon Magyarországon nem volt állásom csak külföldön, de nem bejelentett. Vendéglátós a szakképzettségem a kérdésem az lenne, hogy kérhetek e ebben az esetben a biztosítótól valami jövedelempótló járadékot, mert azóta sem skierült még elhelyezkednem a sok orvoshoz járkálás az egészségi állapotom, és a korom miatt sem (55) év. Előre is megköszönöm szíves tájékoztatását az ügyben.
Üdvözlettel: M. Judit
Üdvözlöm!
Ha nem volt „látható jövedelme”, akkor nincs mit leigazolni, így jövedelempótló kárigénye nem lehet.
Ha dokumentumokkal igazolni tudja hogy külföldön lett volna munkahelye, akkor lehetséges kártérítést kérni.
A Biztosító ajánlatot tett amit megerősítés képpen elfogadtam Ügyvédemen keresztül mikor várható az utalás ez 8 napja történt!
Köszönettel
Üdvözlöm!
Elvileg 30 napon belül. Ügyvédje, vagy Ön is érdeklődhet a biztosítónál.
Édesanyám autóbalesetet szenvedett. A gépjármű totálkáros lett, a baleset következtében eltört a gerince. Az orvosi papírok alapján stabil törése van. Gerincrögzítőt kell hordania. Elvittem őt magánorvoshoz is a biztonság kedvéért, aki azt mondta, hogy több kisebb repedés is látható a gerincén, ill. zúzódások amik élete végéig fájdalmat okozhatnak neki. Maradandó egészségkárosodása lett…. Már nyugdíjas. Az lenne a kérdésem, hogy egy ilyen sérülésért mi az a reális összeg amit, ha a biztosító felajánl el lehet fogadni? Köszönöm válaszukat!
Üdvözlöm!
Az orvosi dokumentumok és a körülmények részletes ismerete nélkül összegszerűen nem tudok nyilatkozni.
A kártérítési igény összeállítása sokrétű ismeretet igényel és valamennyi körülményt figyelembe kell venni. (sérülés súlyossága, gyógytartam, maradandó rokkantság lesz-e?, felmerülő többletköltségek, későbbi panaszok, ápolási igény, stb…)
Az biztos, hogy a biztosító alacsony kártérítési összeget ígér, a károsult meg keveselli a felajánlott összeget, melyet szakmai érvekkel és tényekkel alátámasztva lehet megemelni.
Ha u.n. „egyezséget köt” a biztosítóval, akkor az egyezségben rögzített összeget követelésének végleges kielégítéseként elfogadja, s további igényeiről lemond.
Tisztelt Kárrendezési Iroda!
Közúti balesetben fej- és mellkas zúzódásom, ill. nyaki gerinc rándulás és húzódás keletkezett. Az orvosi leletek szerint 8 napon belül gyógyuló, azonban a baleset után schanz gallért hordtam több hétig, majd gyógytornára és lézeres kezelésre kellett járnom (10-10 alkalom).
Előzetes véleményüket szeretném kérni, nagyságrendileg milyen kárigényem lehet, ennek függvényében szeretném eldönteni, hogyan tovább, érdemes-e, stb.
Előre is köszönöm válaszukat.
Üdvözlettel,
Brigitta
Üdvözlöm!
Az információ nagyon kevés így felelőtlenség lenne összegszerű javaslatot tennem.
A magasabb kárigényt orvosi dokumentumokkal, kezelési lapokkal, tanúkkal, elmaradt jövedelem / haszon kimutatásával, indokolt többletkültségek igazolásával stb… lehet indokolni, bizonyítani…
A sérelemdíj összege bizonyos szempontból egy alku folyamat…
A személyi sérüléssel összefüggő kártérítési igény összeállításáról weboldalunkon is több írást olvashat, vagy keressen bennünket.
Üdvözlöm.
A férjemnek üzemi balesete volt. 3 honapig nem tudott dolgozni. A munkahelyen történt már másokkal is ilyesmi baleset és tőlük hallottuk hogy a biztosító fizetett neki a baleset idejére bizonyos összeget. Az lenne a kérdésem hogy ez a baleseti kártéritésnek felel meg vagy ez más? Illetve mi összeget sem beszéltünk meg a biztosítóval csak a munkahely elkdött nekik egy papírt és majd valamikor utalnak valamennyi összeget. És nem tudjuk, hogy akkor ez most a kártérites vagy ez csak egy megszokott összeg amit mindenkinek kiutalnak és ennyi? Nem kellett volna megkérdezniük hogy mi mennyi pénzre gondoltunk?
Köszönöm a választ
Üdvözlöm,
A megadott információ kevés…
Ha valamilyen munkáltató által kötött baleset / egészség biztosításra kap kártérítést az u.n összegbiztosítás, tehát biztosítási eseményenként kaphat egy fix összeget.
Ha felelősségbiztosításra fizet a biztosító, akkor a károsultnak kell összeállítani a kárigényt, mely személyenként eltérő összegű.
Üdvözlöm,
Édesapám balesetet szenvedett az autò totálkáros lett. Vele utazott élettársa és a kutyájuk. Könnyű sérülést szenvedtek. Én vagyok a tulajdonos apukám pedig az üzembentartò. Sajnos az életükhöz elengedhetetlen az autò használata, mivel vidéken élnek, nagy távolságok vannak amiket már nem tudnak gyalogosan teljesíteni. Apukám februártòl nyugdíjas korú lesz, de ennek ügyintézése is elég körülményes, másik városba kell mennie, hogy intézkedjen. A baleset előtt kiderült, hogy dializisre kell járnia heti 3 alkalommal. Munkája ekkor már nem volt, így szò volt arròl, hogy eladjuk vagy ha van rá mòd bérbeadjuk az autòt, hogy legyen bevételük. Sajnos a balesetben az autò totálkáros lett, így erről le kellett mondani. Édesapám teljesen maga alatt van, teljesen kilátástalannak látja életét. A család pròbál segiteni, én jelenleg szülési szabin vagyok, de már intézem a bölcsit hogy újra munkába álljak és anyagilag támogatni tudjam. Sajnos egy új autòt nem tudunk nekik biztosítani. Bérelni meg nem tudunk. Elég körülményes kijutni hozzájuk, hogy kivigyük a gyògyszereiket meg az élelmet. Sajnos apukám élettársa is, aki most munkanélküli, kezd belebetegedni ebbe az egészbe, nagyon kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Jelentősen befolyásolja az egész család életét a baleset. A kérdésem az, hogy nem anyagi kárigényünk lehet-e? Sérelem díjat kérhetünk-e s ha igen, milyen összeget? Mivel nem dolgozott már apukám a dializis miatt ezért táppénzen sem volt. Válaszukat, segítségüket köszönöm! Anna
Kedves Anna!
A baleset és a kárrendezés részletei a leírásából nem derülnek ki. Kérem weboldalunk Kapcsolat oldalán töltse ki az űrlapot (név, telefonszám) és visszahívom.
Ahhoz hogy tanácsot tudjak adni több információ szükséges.