Alattomos kátyúk – sikeresen perelt egy károsult
FMH – Örök téma a közutak állapota. Szidjuk a fenntartót, mert felgyűrődött az aszfalt, a lámpák előtt kijárják az autók az utat, döcög rajta busz, rázza a motorkerékpárt. A kamionok kijárta hosszú nyomvályúk dobják a kocsit télidőben. A kátyú kárt okoz, de nem mindenki jár utána, miként azt az ügyvéd tette, aki egyezségre jutott a kezelővel.
Kúthy Zoltán 2008 májusában az előírtnak megfelelő sebesességgel próbált átkelni a székesfehérvári Kadocsa és az akkor még felújítatlan Berényi út kereszteződésén motorjával. Mivel előtte egy teherautó haladt, nem láthatta az aknafedlap melletti, több, mint tíz centiméter magas aszfalt-kitüremkedést, így a motor felnijét akkora ütés érte, hogy a hátsó utas vagy tizenöt centire felemelkedett az ülésből. Mint később kiderült, a nagyértékű alufelni olyan szinten deformálódott, hogy azt legfeljebb kidobni, semmint megjavítani lehetett volna (az ilyen alufelniket egyébként sem lehet javítani). A közutakon kialakuló kátyúk rengeteg közlekedő életét megkeserítik, de sok gondot okoznak a fenntartóknak is. A téli és a nyári javítások hatalmas összegeket emésztenek fel.
Kúthy Zoltán több száz ezer forintos kárát először nem akarta elismerni az út fenntartója, ám mivel a pórul járt férfi maga is ügyvéd, úgy döntött, pert indít igazának bebizonyítása érdekében, s ezzel talán más, hasonló cipőben járó sorstársainak is segíthet. A per közel két év után, végül egyezséggel zárult le. Legtöbbünk azonban a magas perköltségek, szakértői díjak miatt meg se próbálja igazát bíróságon megvédeni…
Habár jelenleg a kátyúk szezonja van, eljárási szempontból ezek az olykor igencsak mély és tekintélyes kiterjedésű gödrök is hasonló úthibának tekinthetők, mint a nyomvályúk. A vonatkozó törvény szerint elsőrendű főúton egy nap, másodrendű főút esetében pedig két, illetve három nap lenne az észleléstől vagy a bejelentéstől számított kijavítási határidő. A javítási kötelezettség még belterületi kiszolgáló- és lakóutak esetén is tíz nap, egyéb külterületi közutakon, gyalog- és kerékpárutakon keletkező úthibákat pedig harminc napon belül ki kellene javítania az út fenntartójának – mondja Kúthy Zoltán, aki azonnal hozzá is teszi, hogy a gyors javítás alól sajnálatosan, akár több hónapos időszakot is beleértve mentességet ad, ha az út kezelője a hibákat előre jelző táblát tesz ki az útszakaszra, valamint sebességkorlátozó táblákkal is felhívja a figyelmet a veszélyre. – A legnagyobb gondot azok a széles és mély kátyúk jelentik, amelyekbe vígan belefér a kerék, s amelyeket ráadásul teletölt a hólé, így az érkező autós nem is látja, kis nyomvályúról, vagy tengelytörő kátyúról van-e szó – teszi hozzá Vinkelman István igazságügyi kárszakértő, aki nem egy hasonló esettel foglalkozott az elmúlt időszakban, s akinek a tapasztalatai szerint illetékesség hiányára hivatkozva a legtöbb esetben visszadobják az útkezelők a kárigényt. Ha ezt követően sem adja fel a pórul járt illető, s esetleg igazságügyi szakértőt fogad igazának bizonyítására, akkor már máshogy állnak a kérdéshez. A fent vázolt esetben egyébként az volt igazán perdöntő, hogy a Berényi és a Kadocsa út kereszteződésének hibájáról a közútkezelő is készített korábban videofelvételt – ez ugyanis a fenntartó számára kötelező -, így a panaszos és a közútkezelő felvételét összevetve világosan kiderült, hogy a nyomvályúsodás miatti aszfalt-kitüremkedés igencsak balesetveszélyes módon állt ki. Kúthy Zoltán szerint a legtöbb autós kárigényének érvényesítésétől már az első nehézségek megtapasztalásakor visszariad, bírósági útra pedig azért nem terelik az ügyet, mert az autón esett kár (mondjuk két vasfelni tönkremenetele) lényegesen kisebb, mint az olykor két évig is elhúzódó per járulékos költségei.
A költségek az útfenntartóknál is jelentősek, már amit kátyúk megszüntetésére költenek. Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs csoportvezetőjének összefoglalója szerint tavaly december végéig 96 ezer tonna kátyúzóanyagot használtak fel az országban, a javításra közel hét és félmillió forintot költöttek. Azokon a helyeken, ahol nem tudják azonnal elvégezni a javítási munkákat, táblával hívják fel a figyelmet a nagyobb gödrökre, kátyúkra. Vannak olyan útszakaszok, ahol a burkolatok öregek, a kopóréteg sérült, ezért ezeken a helyeken még a sebességkorlátozás elrendelése sem ritka a közlekedők érdekében. Nem kint felejtett táblákról van szó – tette hozzá a szakember -, hanem arról, hogy a biztonságos közlekedés feltételei csak a korlátozás betartásával teremthetők meg. Az országban 77 üzemmérnökség egy-egy brigádja dolgozik folyamatosan a kátyúzási munkákon, télen hideg kátyúzással dolgoznak, ami kevésbé tartós, mint a meleg. Az állami kezelésben lévő 30 ezer kilométeres közúthálózaton, különösen télen igen sok helyütt alakulhat ki veszélyt jelentő lyuk. A nappali plusz hőmérséklet esetén a csapadék beszivárog a burkolat repedéseibe, ami éjszaka megfagy. A nagyobb terhelésű, nehéz teherkocsik járta utakon még gyakoribbak a repedések.
A forgalom hibaforrás
A megye útjain is vannak igen kritikus szakaszok. A városban on-line is be lehet jelenteni a kátyút, az úthibát a városgondnokságra.
– A kátyúkat téli időszakban nem csak az olvadási-fagyási ciklusok okozzák, hanem a fagymentes időszakban csapadék hatására alakulnak ki – mondta Molnár István, a közút megyei igazgatója. Annak ellenére, hogy a kátyúzást folyamatosan végzik a munkatársaim, sajnos jelentős javulásra nem számíthatunk. A kátyúsodásban egyrészt az időjárás, másrészt a megnövekedett nehézgépjármű-forgalom is hibáztatható. A megyében a legrosszabb állapotban a 62. számú főút tavalyi felújítással nem érintett szakaszai vannak. Ilyen a Fehérvár és Seregélyes közti rész is. Az AdonyKáloz közti 6209-es jelű út, valamint a Sárbogárdot és Mezőszilast összekötő szintén rossz állapotú. Tavaly november és az idén január közepe közt 121 tonna keveréket dolgoztunk be a kátyúkba, mintegy húszmillió forint értékben. Ez azonban csak tűzoltás, sok helyen nekünk is ki kellett tennünk a figyelemfelkeltő táblákat, amíg el nem tudjuk végezni a javítást. Székesfehérváron, ha valaki úthibát lát, már on-line is bejelentheti a városgondnokságra. Az évente keletkező kátyúk számát csak becsülni lehet, de ezres nagyságrendben meghatározhatóak. A megyeszékhelyen folyamatosan felmérik az úthibákat, de ha valakit kár ér, azonnal hívhatja az útügyeletet, a száma 06 (30) 530-20-68. Az ügyelet fotót készít a kárról, a kátyúról. Minden káresetnél alapkövetelmény, hogy feltüntetik a káreset helyét, a módot, ahogy bekövetkezett, az időt, hogy egyértelműen tisztázni lehessen az esetet.
Házi Péter, Kovalcsik Katalin
Forrás: Feol.hu (http://feol.hu/cimlapon/alattomos-katyuk-sikeresen-perelt-egy-karosult-1142441)