Törlésértesítő
Törlésértesítő: a szerződéstörlés tényének írásban való közlése a szerződővel. A törlésértesítő kiküldését a jogszabály nem teszi kötelezővé a biztosító számára.
Törlésértesítő: a szerződéstörlés tényének írásban való közlése a szerződővel. A törlésértesítő kiküldését a jogszabály nem teszi kötelezővé a biztosító számára.
döntési folyamat, amelynek során a biztosító arról nyilatkozik, hogy a bejelentett káreset a szerzodés szerint biztosítási eseménynek minosül-e, illetoleg nem áll-e fenn mentesülés. A jogalap-elbírálás során dönt a biztosító az esetleges kármegosztás alkalmazásáról is.
Az „alulbiztosítás” azt jelenti, hogy a biztosított vagyontárgy, felelősség vagy életbiztosítás összegét alacsonyan határozták meg a tényleges károk vagy veszteségek fedezéséhez képest. Ez azt eredményezheti,…
Átlagkár: üzletágon belül az összes kifizetett kár és a bekövetkezett biztosítási események hányadosa.
Biztosító: biztosítási tevékenység folytatására jogosult szervezet. Szervezeti forma szerint háromféle lehet: biztosító részvénytársaság, biztosító szövetkezet vagy biztosító egyesület.
ellentétben a direkt biztosítással, a biztosított által mások vagyonában okozott károkra nyújt fedezetet. A felelosségbiztosítás a kártérítési kötelezettség alól mentesíti a károkozót, a szerzodésben meghatározott esetekben.
jármutestek törésbiztosítása, amely általában kiterjed az elemi károkra és a lopásra, illetoleg rongálásra is. Az autocasco a legismertebb, de van hajócasco, légijármu-casco… stb. is.