Vélemények rólunk
Rendkívül korrektül intézték a kárügyemet. Magas szakmai szinten, naprakész tudással rendelkeznek az ott dolgozók. Mindamellett nagyon segítőkészek, türelmesek voltak velem, a számos, - hozzá nem értésemből adódó - kérdésemre mindig készséggel válaszoltak, továbbá az ügyem intézéséhez szükséges teendőimről is folyamatosan tájékoztattak, segítettek. Mindezt úgy, hogy a közlekedési balesetem pár nappal a költözésünk előtt történt ( másik megyébe, településre), így személyesen csak akkor tudtam a rendelkezésükre állni, amikor arra feltétlenül szükség volt. Ennek ellenére gyorsan haladtak az ügyemmel. A kártérítésem összegét számomra nagyon kedvezően, sikeresen intézték a másik biztosító társasággal. Gyakorlatilag, egészen a lezárásig nekem szinte semmi intézni valóm nem volt. Hálás vagyok Nekik és őszinte szívvel ajánlom majd másoknak az Irodájukat. Köszönöm!
2022-01-21
Közúti baleset sértettjeként kerestem fel a BÜSZI Kft-t, melyet követően hamar felvették velem telefonon a kapcsolatot, egyeztettük a balesetem részleteit és az egyéb fontosabb tudnivalókat. Profi szinten képviseltek az ügyem során, rengeteg segítséget és jogi támogatást kaptam az irodától. Hálásan köszönöm az ügyemben tett képviseletet, segítségnyújtást, támogatást a BÜSZI Kft-nek! Külön szeretném megköszönni Espár Viola munkáját, aki folyamatosan tartotta velem a kapcsolatot, és mindig jelezte részemre, hogy áll a kártérítési ügy, hogyan tudunk tovább menni az ügyben. Amit az iroda ígért, azt maradéktalanul be is tartották, így nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek, aki nem feltétlen jártas a jogi kérdésekben, de szeretné profikra bízni a kártérítési ügyét!
2023-01-08
Egy autó totálkár ügyében kerestem meg az Irodát. Korrekt, gyors válaszadás, segítségnyújtás. Csak ajánlani tudom mindenkinek jószívvel!
2021-10-20
Rendkívül segítőkészek, kedvesek, gyorsak,Ezúton is köszönöm a sok segítséget, amit kaptam csak ajánlani tudom őket!
2021-05-21
Írásos megkeresésemre gyorsan reagáltak. Egyértelmű információkat és tanácsokat kaptam kárügyem további menetével kapcsolatban.
2021-10-01
Egy elakadt biztosítási ügy kapcsán kerestem információkat a neten, honlapon keresztül küldtem nekik megkeresést, ismertetve az ügyemet. Másnap visszahívtak és részletes szakmai tájékoztatást kaptam.
2022-04-20
Gyors és korrekt hozzáállás, ügyintézés. Csak ajánlani tudom, akinek ilyen gondja lett! ?
2021-07-27
Károsultként kerestem fel a Büszi Kft-t, aki levelem kézhezvétele után azonnal felkerestek telefonon és részletes, pontos tájékoztatást adtak arról, hogy milyen lehetőségeim vannak, mire vagyok jogosult az ügy kapcsán, és mire számíthatok a károkozó biztosítójával folytatott egyeztetések folyamán. Végh Győző az addigi ismereteimet pontosította valamint ki is egészítette, így magabiztosan tudom már felkeresni a további részletekkel a biztosító irodát. Hálás köszönet érte! Jó szívvel ajánlom Őket!
2023-06-05
Ma két éve, hogy balesetet szenvedtem, eltörött a gerincem. Hosszú rehabilitáció várt rám, miközben intéztem a károkozó biztosítójával az ügyeket. A rehabilitációs költségeim és a jövedelemkiesésem megtérítését. Pontosan egy évig vártam türelemmel a kártérítésre, mondanom sem kell, sikertelenül. Egy ismerősöm javaslatára kerestem fel a BÜSZI Kft-t, akik azonnal a segítségemre siettek, áttekintették az iratanyagomat, és profi módon segítették a biztosítóval folytatott kárrendezést. Nyolc hónap múlva kifizették a kárigényemet, többet, mint eredetileg kértem. Hálás szívvel gondolok mindarra a segítségre, amit az irodától, Violától kaptam. Igazi profizmust az ügykezelésben, gyorsaságot, körültekintést, realis kárigény megfogalmazását. Emberséget, együttérzést, támogatást. Ezúton is nagyon szépen köszönöm! Szeretettel ajánlom a BÜSZI Kft-t azoknak a sorstársaimnak, akik vétlen módon balesetet szenvedtek. Hihetünk magunkban, de be kell látni, ez is egy szakma, s érdemes az ügyek intézését profikra bízni. S ők azok! Köszönöm szépen mégegyszer!
2021-09-13
A kárszakértő nemcsak szakmailag adott hasznos, jó tanácsot, hanem jó pszichológus is volt. Köszönöm!
2022-05-11
Kulfoldi rendszamu autoval volt balesetem. Nyaki gerinc serulesem volt/van,es mindvegig magas szakmai tudassal inteztek a karteritest.Turelmes kedves megbizhato. Meg 1x koszonom a segitseget. Csak ajanlani tudom mindenkinek aki magasszintu megbizhato gyors karugyintezest szeretne.
2022-02-22
Szarvas kárral kapcsolatos ügyemet intézték a biztosítómmal,mivel az én terhemre kifizették jogtalanul a másik autó "kárát",mivel az állat átrepült a szemközti sávba egy autó elé. A biztosító meg akarta emelni a bonus malus fokozatomat.Sikeresen vissza állíttatták!!?
2021-08-28
Személyi és anyagi kárral járó motorbalesetemmel kapcsolatban kerestem meg a Büszi Kft.-t. Segítőkészen végigvezettek a teljes folyamaton és azt hiszem sokkal nagyobb mértékű kártérítést sikerült általuk kiharcolni, mint, amit egyedül elértem volna.
2022-07-21
Autóbalesetben szenvedtem sérülést a vétlen autó utasaként. A kártérítési ügyben képviselt a BÜSZI Kft. Munkájukkal nagyon meg voltam elégedve. Telefonon illetve e-mail-en keresztül tartottuk a kapcsolatot. Bármikor fordultam hozzájuk, mindig elérhetőek voltak és készségesen válaszoltak, mindenben segítettek. Ezúton is mégegyszer köszönök Nekik mindent! Csak ajánlani tudom Őket!
2021-02-01
Szeptember végén totálkáros lett az autóm, előzetes casco -ra jelentettem be a kárt. Mivel a baleset okozója ellen bírósági eljárás indult, és kissé zavarosnak látszott a casco-kgfb összefonódás, felvettem a kapcsolatot a Büszi Kft-vel. Hétvégén írtam e-mailt, az első munkanap reggelén visszahívtak, és nagyon korrekten, részletesen elmagyarázták a biztosítókkal, illetve biztosítással kapcsolatos teendőimet. A beszélgetés közben felmerült kérdéseimet is megválaszolták, mindezt térítésmentesen, természetesen nyitva hagyva a lehetőséget, hogy amennyiben az ügy kezelése során problémákba ütköznék, keressem fel őket bátran.
2022-10-13
A honlapjukon keresztül vettem fel velük a kapcsolatot, miután a biztosító több hónapos huzavona után totálkárra vette az autómat. Azonnal - még aznap! - visszahívtak telefonon és részletes iránymutatást adtak. Azóta számtalan e-mail és telefonváltás történt, valamint személyes találkozóra is sor került. Külön kiemelném Espár Viola felbecsülhetetlen segítségét és támogatását! Őszintén és bátran ajánlom mindenkinek a BÜSZI Kft-t!
2023-03-16
A BÜSZI Kft. munkatársával, Espár Violával egy sajnálatos baleset apropóján ismerkedtünk meg. Az egész folyamat lebonyolítása során empatikus hozzáállást tapasztaltunk. Az információáramlás mindvégig zökkenőmentesen működött. A káreseménytől a kárügy lezárásáig maximális profizmust tapasztaltunk, amely mindenre kiterjedt. A bizalom mindvégig töretlen maradt. Köszönjük, hogy végig mellettünk tudhattunk egy ilyen megbízható partnert. További munkájukhoz sok sikert kívánunk!
2021-06-21
Férjem anyukájának balesete miatt vettem fel a kapcsolatot a Büszivel.Minden téren maximális segítséget kaptunk tőlük, nem csak szakmai, de EMBERI hozzáállásban is.Hálás köszönet érte!????Mindenkinek ajánlom a velük való együttműködést ha bajba kerülnének. Németh Mária
2023-08-04
Tömegközlekedési baleset sértettjeként kerestem fel a Büszi kft-t, akit nyugodt szívvel ajánlok mindenkinek bármilyen kárrendezési ügyben, itt is és a közvetlen környezetemben is. Maximális odafigyelést, és széleskörű tájékoztatást, segítséget kaptam, és ezáltal sikeresen zárult le az amúgy nem túl szerencsés balesetem kártérítési ügye. Külön szeretném kiemelni Espár Viola professzionális tanácsait, segítőkészségét, végtelen kedvességét, amiért nagyon hálás vagyok, és nagyon szépen köszönöm neki! ???? Egy szóval: Ha kárrendezési ügyről van szó, csakis a Büszi kft!
2023-02-19
Kárrendezési üggyel kapcsolatban kerestem fel a Céget. Végh Győző úrtól minden szükséges információt és tájékoztatást megkaptam, ezúton is hálásan köszönöm a segítségét. A legjobb szívvel ajánlom Mindenkinek!
2021-07-28
Rendkívül segítőkészek, kedvesek, gyorsak, profik, emberségesek! Ezúton is köszönöm a rengeteg és óriási segítséget, amit kaptam az ügyem intézése során. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket!

2021-04-28
Végh Győző rendkívül segítőkész, illetve naprakész a kárrendezésben. Sajnálatos módon én csak azután vettem fel vele a kapcsolatot, hogy a biztosítóval nem tudtam dűlőre jutni. Azt javaslom mindenkinek, hogy tapasztalat híján egyből őket keresse fel a kárrendezés lebonyolításához, mert nagyon sok apró kis dolgon rengeteg pénztől el lehet esni. (Saját tapasztalat!) Ez mind elkerülhető, ha az ember vagy cég mögött egy ilyen szaktudással rendelkező profi csapat áll. Jó szívvel ajánlom mindenkinek Győzőt, és a BÜSZI Kft. teljes csapatát!

2021-03-26
Gépjármű töréskár és személyi sérülés kapcsán kerestem fel az irodát. A gépjárműkárban térítésmentesen segítettek, tájékoztattak, hogy milyen tételekre nyújthatok még be kárigényt, a személyi sérülésre pedig végül olyan kártérítést kaptam a biztosítótól, amelyre álmomban nem gondoltam volna. Viola, a cégvezető nagyon támogatóan, empatikusan állt hozzám, pontosan elmagyarázta, hogy milyen iratokra van szükség a kártérítési igény benyújtásához és kihozta a helyzetből azt, amit csak lehetett.
2022-07-11
Édesapám segédmotorral szenvedett balesetet. Nagyon szépen köszönjük az odaadó és szakértő munkájukat az ügyintézéssel kapcsolatban. Azt a magas szintű szakmai tudást és segítséget, mellyel ügyünket képviselték. Külön meg szeretnénk köszönni Czinka-Hajdu Kata és Szántó József kárügyintézők lelkiismeretes munkáját!
2022-09-29
Megkeresésemre max.24 órán belül már reagáltak is! Végh Győzővel volt szerencsém beszélni aki minden kérdésemre teljes körű felvilágosítást adott motor balesetemmel kapcsoltban. Megbízás nem lett, mert a kapott információk alapján én is el tudtam intézni a biztosítóval kárigényemet. A mai világban ritka ez az önzetlen segítség nyújtás, ezúton is köszönöm szépen!! Ajánlom mindenkinek, hogy forduljanak a Büszi Kft- hez bizalommal! Szabó Nikolett
2023-09-07
Szarvas kárral kapcsolatos ügyemet intézték a biztosítómmal,mivel az én terhemre kifizették jogtalanul a másik autó "kárát",mivel az állat átrepült a szemközti sávba egy autó elé. A biztosító meg akarta emelni a bonus malus fokozatomat.Sikeresen vissza állíttatták!!?
2021-07-15
Péter: Egy motoros közlekedési baleset kapcsán, ismeretlenül vettem fel velük a kapcsolatot, ezek után a kárügy lezárásig végig segítették a dolgaimat, felügyelték a velem kapcsolatos minden kártérítési és egyéb a baleset miatti hivatalos eljárásokat, 2,5 éven keresztül! Maradandó károsodásom volt, ezért is fontos volt számomra, hogy valaki (kik) megfelelő szakértelemmel és tudással vigyék végig az egész folyamatot (jogi procedúrák, képviseletek, stb.): az elejétől a rendőrségi kihallgatástól megkezdve, a szakorvosi felülvizsgálaton keresztül, a biztosítóval való (jogi és ütközéses tárgyalásokra gondolva) vitáig! Szóval, köszönöm szépen, velem mindig előzékenyek és türelmesek voltak :-), mindig megkaptam szükséges tájékoztatásokat, végig "fogták a kezemet"!
2023-03-29
Remek csapat! Nem voltak megválaszolatlan kérdések. Mindenre kiterjedő, alapos tájékoztatást kaptam.

2021-03-14
Tisztelt Végh Győző urat egy külföldi ügyel kapcsolatban kerestem meg, szaktudása segítőkészsége példa értékű, meleg szívvel ajánlom minden kedves embernek,akik kárrendezési ügyekben profi segítséget keresnek!
2021-06-15
Email-ben történt érdeklődésemre fél napon belül válaszoltak. Telefonon, kimerítően elmondták a lehetőségeimet, mindössze egy "köszönömért" cserébe. Üdítő volt megtapasztalni ebben az anyagias világban. Így ismét megköszönném a segítségüket és bátran ajánlom Őket minden károsultnak!
2023-05-25
Autóbalesetem kapcsán kerestem meg őket, korrektek, kedvesek, mindenkinek ajánlom. Amit kaptam összeget kb. 2/3-át nekik köszönhetem. Igyekeznek a legtöbbet kihozni a káresetekből. Mindig minden kérdésemre hamar választ kaptam. Nagyon segítőkészek.
2023-04-27
Hosszú ideje húzódó káreseményem miatt kértem segítségüket, amelyet rövid idő alatt sikerült megoldaniuk. Korrekt ügyintézés - tájékoztatás
2021-05-19
Céges kisteherautónkat vétlenül totálkárosra törték még 2019 decemberében...a biztosítók ide-oda tologatták a papírokat, random fizettek valamilyen összegeket "kártérítés" címszóval, részletezés nélkül. Közel 2 év elteltével még mindig úgy éreztük, hogy nem teljes körű a kár rendezése, és ekkor a BÜSZi-hez fordultam. Az ő közreműködésükkel további mintegy 7-8 hónap alatt sikerült a közel fél millió forintos hátralékot bevasalni a biztosítótól. Köszönjük! Faktum Bútor Kft
2022-05-13
Casco káreseménnyel kapcsolatban vitám volt a biztosítóval, és a BÜSZI Kft.-t kerestem meg kérdésemmel. Végh Győző rövid időn belül visszahívott, és korrekt, részletes tájkoztatást adott. Nem csak a saját álláspontját mondta el, hanem kikérte szakjogász kollégája véleményét is. Hasznos információkat kaptam, amire nem is gondoltam - hiába olvasom el a szerződésben foglaltakat, a buktatókra csak egy jártas jogász tudja felhívni a figyelmet. Köszönöm az önzetetlen segítséget!
2022-09-08
A Büszi Kft-vel mint jogi képviseletet végző céggel maximálisan meg vagyok elégedve, teljes mértékben képviselték az érdekeimet. Bárkinek merem ajánlani hogy forduljon hozzájuk bizalommal.

2021-02-10
Biztosítási ügyemben, levelemben leírtak kellő tanulmányozása, és értelmezése után, megkeresésükkor alapos, mindenre kiterjedő válaszokat kaptam, a további kapcsolattartás lehetőségével. Bárkinek ajánlható, korrekt partner.
2021-10-29
Motoros közlekedési baleset károsultjaként vettem fel a BÜSZI Kft-vel a kapcsolatot. Közel 3 éves procedúra a hetekben zárult le. Mindvégig segítőkészek, kedvesek, türelmesek voltak. 100% Precizitás jellemzi Őket, családias hangulatú ügymenet volt végig, minden lehetőségre felhívták a figyelmemet, ha akarnék sem tudnék egy rossz pillanatot sem kiragadni az egész ügyintézésből. Tökéletes! Köszönöm szépen az eddigi Munkáitokat, kitartást és sok sikert a továbbiakban. Üdvözlettel: Farkas Márk
2023-08-21
Értékes jótanácsot kaptam tőlük gyorsan. Ezúton is hálás köszönetem érte, szívesen ajánlom a céget!
2021-07-20
Misi vagyok! Belgiumban Italosan 125 km-rel Hátulról Belém Száguldott Fékezés nélkül egy "Italos"Belga!Opel Astrám Totálkáros lett!Én Berepültem a Szántóföldre!Szerencsémre nem oldalt forgott a kocsim és saját Lábamon másztam ki a összetört kocsimból!Belga Orvosok és a Rendőrök Segítőkészek voltak!Orvosok Elmondták,hogy Tolókocsiba is Kerülhettem volna vagy Még Rosszabb!!!!!Most Talán Irni sem Tudnék!!!Szerencsére Megtaláltam BÜSZI Kárrendezési Irodát!Maximálisan Intézték az Ügyemet /Kocsim Haza Szállítását és az Eü-vel kapcsolatos felmerülő Kárigényemet!/Teljes mértékben megvagyok Elégedve az Ügyintézésükkel!Kifejezetten Galambos Eszter munkájával aki ügyemet Intézte!Nyugodt Szívvel AJÁNLOM Mindenkinek ezt a Kárrendezési Irodát!!!! Még egyszer Köszönöm a Korrekt Ügyintézésüket Ügyemben!!!! Üdvözlettel:Misi
2023-06-07
Ajánlás alapján jutottam el hozzájuk, és bár a lakáskár nem tartozik a profiljukba, mégis készségesen segítettek, hogy eljussak az illetékes szervekhez. Nagyon sok hasznos és pontos információt kaptam, amiért leírhatatlanul hálás vagyok. És tették mindezt rendkívül kedves és segítőkészen. Nagyon ajánlom őket! Ha lehetne, 6 csillagot adnék.
2022-03-17
Ilyen egy korrekt vállakozás. Mindig segitenek akár anyagi ellenszolgáltatás nélkül is. Tanácsaik alapján a biztosítók minden esetben nagyobb összegeket voltal hajlandóak kifizetni. Mindenképpen ajánlott. Ár érték arányban nagyon jó.
2021-03-12
Feltettem nekik egy kédést és másnap egyből hívtak és elláttak jobbnál jobb tanácsokkal.Önzetlenül segítenek nem csak az anyagiak számítanak.
2021-10-07
A káresetem nem kapcsolódott a cég profiljába, mégis korrekt tájékoztatást kaptam általános informáciokról. Köszönöm! Üdv.: István
2022-08-18
Vétlen félként szenvedtünk autóbalesetet. Az autónk gazdasági totálkáros lett, személyi sérülés is történt (szerencsére nem volt nagyon súlyos egyik sem). Mindkét esetben a BÜSZI Kft. képviselt bennünket már az elejétől. Nagyon sok terhet vettek le a vállunkról azzal, hogy mindent intéztek és biztos vagyok benne, hogy nélkülük nem kaptunk volna ekkora kártérítést. Jó szívvel tudom ajánlani bárkinek, de azért remélem, hogy soha többet nem lesz szükségem a munkájukra!
2021-06-28
Kapcsolatfelvétel utáni másnap ígéretük szerint visszahívtak ,tájékoztattak lehetőségeimről .Az én esetembe megeggyezés lenne elfogadható .Korrekt tájékoztatást kaptam.
2023-07-28
Autóbuszon utazva, vészfékezés miatt szenvedtem balesetet. Megkerestem a BÜSZI Kft irodáját. Nehézkesen indult a képviselet. Egyik ügyintézőtől került az "ügyem" a másikhoz, majd került volna egy harmadik képviselőhöz. Több hónap elteltével kézbe vette az ügyet Espár Viola cégvezető. Rátermettsége, sok éves tapasztalata eredményeképpen lendületet kapott a kárrendezési ügyem. Viola szakmai tudása, az ügyfél iránti odafigyelése lépésről-lépésre vitte az ügyemet előre. Segítőkészségének köszönhetően a kárrendezés lezárult. Külön köszönöm Violának a munkáját. A BÜSZI Kft-t mindenkinek csak ajánlani tudom kárrendezés ügyben.
2023-03-19
Külföldi károkozó ügyében kerestem fel őket. Kedvesek, segítőkészek, és eredményesek. Nem leveleznek feleslegesen, korrekten és precízen dolgoznak, mindent megtesznek az ügyfél érdekében.
2021-05-06
"Bajban ismerszik meg a barát!" Ha külföldi autóval van baleseted, az első lélegzetvétel után keresd a BÜSZI-t! A biztosítók ügyintézése e dimenzióban tapasztalataim szerint legalábbis kihívások előtt áll. A BÜSZI gyors, érti a dolgát- és -állíthatom!- az ügyfél érdekeit tartja szem előtt. Mindenek felett! Kérd legalább a véleményét - csak jól járhatsz vele!
2022-11-12
Közlekedési balesetet követően kerestem fel a BÜSZI Kft-t, akik szinte azonnal reagáltak a megkeresésemre és hamarosan elindították a kárrendezési folyamatot. A kezdetektől fogva nagyon segítőkészen és empatikusan kezelték a helyzetet, igyekeztek minden részletről tájékoztatni, új szempontokat behozni a kárigénybe, amikre én magamtól biztos nem gondoltam volna. Kérdéseimre mindig gyors és részletes választ kaptam. Külön szeretném megköszönni Anita munkáját, aki a szakmai szempontokon túl olyan figyelmet és támogatást nyújtott, valamint olyan alázattal és lelkiismerettel végezte a munkáját, amit ritkán tapasztalni bármilyen jellegű ügyintézés során.
2023-01-26
Buszvezető leszálláskor odacsukta az egész testemet még 2019- nyarán a buszajtóhoz. Hatalmas ütés ért, melynek fájdalmas nyomait a mai napig érzem a testemen, a vállaimban, a csípőcsontokon. Segítség nélkül tovább ment a busz. Az orvosi vizsgálat alkalmával derült ki, hogy három bordám eltörött. Interneten kerestem segítséget és a címükre írt levelemre azonnal választ is kaptam a Büszi Kárszakértő Irodából. Profi módon kezelték a balesettel kapcsolatos panaszom, majd egy személyes találkozás alkalmával a keletkezett iratanyagokat a cégvezető Viola átnézte, tanácsot adott és legnagyobb meglepetésemre ellenszolgáltatás nélkül segitett az orvos által megállapított 8 napon túl gyógyuló sérülesem kártérítési igényének elindításaban. A cégvezető szavai erőt adtak, megnyugtató és bíztató volt minden mondata, akinek maximális tisztelettel tartozom a kedvességéért, aki hatalmas szakmai tudással, tapasztalattal rendelkezik, akinek hálasan köszönöm a munkáját és jószívvel ajánlom minden bajba jutott sorstársamnak. Keressétek bátran a Büszi Kárszakértő Irodát.
2021-11-15