Magyarországon Európa egyik leggyengébb kárrendezési gyakorlata működik – A megoldás: BÜSZI?

Mostani beszélgetésünk alkalmával először röviden a gépkocsivezetők és a járműszerelvények biztosításával foglalkozunk. Áttekintjük a fogyasztó szemszögéből, mi a helyzet a biztosítási piaccal azóta, hogy a biztosítás felügyelet felhagyott a termékek előzetes ellenőrzésével. Törvényesen kivédhető-e a magyar kárrendezési megbízottak nyomulása, ha külföldön történt baleset után közvetlenül az illetékes biztosítóval rendezné a károsult saját ügyét? Mindezeket a témákat érintettük Vinkelman Istvánnal, a BÜSZI Kft. ügyvezető igazgatójával.

Rögtön hadd szögezzem le – kezdte mondandóját az ügyvezető –, hogy én nem vagyok alkusz, nem foglalkozom biztosításkötéssel. Kárrendezői oldalról vizsgálom ezeket a kérdéseket, ezért lehetséges, hogy egy kicsit más szemszögből is látom. A gépkocsivezető, ha meg akarja védeni magát, illetve a családját egy esetleges saját hibás baleset következményeitől, akkor vagy ő maga köt élet-, és balesetbiztosítást, vagy pedig a cége csoportos vagy egyéni balesetbiztosítást. Mind a két út járható. Ennek ellenére sajnos egyik sem túl gyakori, ami nyilvánvalóan annak köszönhető, hogy ezek olyan többletköltségek, amelyeket sem a tulajdonosok, sem a gépkocsivezetők nem szívesen vállalnak. Lehet, hogy ez egyrészt tudatlanság, mert esetleg nincsenek tisztában azzal, mire is köthetnének biztosítást, másrészt az is igaz, nagyjából minden járművezetőt az az optimizmus mozgatja – ami persze lehet alapvetően téves, netán végzetes –, ugyan miért pont vele történne bármi, mikor olyan sokan megtették már ezt az utat baleset nélkül.

A munkáltatók tapasztalataim szerint szinte kivétel nélkül szívesen kötnének olyan biztosítást, ami teljes körűnek tekinthető

Az ilyen biztosítás kivédené azokat a nem túl gyakori, ám óriási károkat okozó saját hibás baleseteket, amelyekre a vagyonbiztosítások – például a casco, vagy CMR felelősségbiztosítás – nem nyújtanak fedezetet. Illetve, bizonyára az sem volna ellenükre, ha a gépjárművezető köthetne ilyen károkra valamilyen formában felelősségbiztosítást, hiszen ennek hiányában tőle követelni akár tízmilliókat, nyilván teljesen reménytelen. Azonban ilyesfajta biztosítás ma, legalábbis Magyarországon, gyakorlatilag nem létezik. Ahol bevezettek ilyen konstrukciót, például Ausztriában, ott is rettenetesen drága, szinte megfizethetetlen, mert kétségtelenül óriási a kockázat. Ezt pedig nem szívesen vállalja egyik biztosító sem. Ráadásul, ha egy ilyen jellegű biztosítást alkotnának, akkor szembe mennének a saját piacukkal, hiszen ezzel fölöslegessé tennék az összes egyéb olyan konstrukciós formát, ami most például a vagyonbiztosítások körébe tartozik.

Az végülis érthető, hogy senki nem nyirbálja meg szívesen a piaci lehetőségeit. Ugyanakkor mégiscsak fontosnak kellene lennie a fogyasztói igényeknek is. S ha ez nem így történik, akkor szükséges egy olyan szervezet, amelyik legalábbis ebbe az irányba „terelgetné” a biztosítókat…

Talán az egyik legnagyobb probléma ezzel az egész körrel az, hogy már több mint egy évtizede

a magyar biztosítás – felügyelet kivonult a fogyasztói oldal megelőző ellenőrzése, védelme alól

Mit értek én ez alatt? Annak idején a felügyelet hatáskörébe tartozott, hogy minden egyes biztosítási konstrukciót, annak feltételeit előzetesesen jóvá kellett hagyatni. A módosításokat is – amennyiben a biztosító egyoldalú lépéseket tett saját érdekében – fogyasztói oldalról megvizsgálta a felügyelet. Több mint egy évtizede azt mondták, hogy erre így nincs szükség, a piac majd úgyis szabályoz, és kivonultak erről a területről, most már csak utólagos ellenőrzések vannak. Csakhogy nem így történt, mivel nem azonos súlyú felek szerepelnek. A biztosítók mögött óriási erejű lobbi áll, rengeteg ügyvéd. A fogyasztói oldal viszont fel van darabolva. Amikor biztosítás megkötéséről van szó, s az ügyfél elé teszik a biztosítási szerződési feltételeket, akkor legfeljebb a közül választhat, hogy aláírja-e vagy sem. Nem azt mondom, hogy kisebb kompromisszumok nem érhetőek el, de generálisan ezeket a feltételeket a biztosítók nem engedik módosítani.

A biztosítók elkezdték szűkíteni a kockázati kört

A díjak vagy stagnáltak, vagy emelkedtek, a kockázati kör szűkült, ezáltal mára elérték, hogy például egy casco biztosításnak vannak olyan részei, amelyeket 10-15 éve még rendezett a biztosító, ma már viszont nem fizetnek rá kártérítést. Mondok egy példát: én annak idején egy megye kárrendezését vezettem az ország legnagyobb biztosítójánál, s nagyon sok olyan kárt kifizettünk, amikor a gépkocsivezető ittasan összetörte a cége járművét vagy a járműszerelvényét. Amennyiben a tulajdonos bizonyítani tudta, hogy nem volt tudomása a gépkocsivezető ittasságáról, illetve külföldi fuvarnál nincs is alkalma az ellenőrzésre, akkor fizetett a biztosító, hiszen olyan ok állt fenn, amit a tulajdonos nem tudott befolyásolni. Tehát kifizette a biztosító a kárt, majd visszkeresettel élt a gépkocsivezetővel szemben, akinek a hibájából történt a baleset. Ezt mára megszüntették, benne van a feltételekben, hogy ilyen esetekben semmit sem fizetnek.

Egyedi biztosítási konstrukciókat kezdeményeztünk a biztosítók felé

Egy alkusszal kötött megállapodás alapján megpróbáltuk fölmérni a keresletet, hogy majd az adatok birtokában megkeressünk biztosítókat: adjanak olyan konstrukciót, ami jobban kiszolgálja az igényeket. A felkeresett nemzetközi fuvarozó cégek – jó néhánynál voltak – nagyon jó néven vették ezt a kezdeményezést. Azonban számomra teljesen érthetetlen módon attól fogva, ahogy az ehhez szükséges adatok szolgáltatását kértük – hány gépjárműve van, mit érint, stb. – már csak mellébeszélést, téma-terelést hallottunk. S persze sosem érkeztek meg azok az információk, amelyek ahhoz szükségesek, hogy egy biztosítóval le lehessen ülni tárgyalni. Ha a biztosító úgy érzi, hogy a külső ajánlattevő mögött – jelen esetben mögöttünk – nincs megfelelő bázis, akkor egyszerűen nem foglalkozik az egésszel, hivatkozván az érdeklődés hiányára.

Hogy alakult ki a magyar kárrendezés megbízotti hálózat, kikből áll, s miként működik?

Mielőtt erre válaszolnék, hadd mondjak néhány mondatot a magyar kárrendezési gyakorlatról!
Azt tudnunk kell, hogy ma

Magyarországon – minden túlzás nélkül – Európa egyik legrosszabb kárrendezési gyakorlata működik.

Ugyanis ekkora mértékű avultatás, különböző kárigények kifizetésének megtagadása, amire egyszerűen ráfogják, hogy kárenyhítési kötelezettség, sehol nincs! Nemrégiben beszéltünk arról, hogy itthon a kártérítések összege Európában a legalacsonyabb. A környező országoktól is messze elmaradunk, Nyugat-Európáról már nem is szólva. Hasonló esetekben is akkorák a különbségek, ami már jól mutatja, hogy itthon valami probléma van. Európában ugyanis közel azonos szinten mozognak az alkatrészárak, amiben eltérés van, az a munkadíj, s az avultatási rendszer. A hazai biztosítók nyolc-tíz éves járműnél a kor és a futásteljesítmény alapján automatikusan avultatják az alkatrészeket. Ez természetesen ellentétes az igazságügyi szakértői gyakorlattal. Indokolt esetben persze lehetséges az avultatás, de ez csak minden alkatrész külön vizsgálatával állapítható meg! Ugyanakkor semmi sem indokolhatja a mondjuk 200 ezer forintos ajtó cseréje utáni 100 ezer forintos levonást idősebb jármű esetében sem, hiszen attól a jármű piaci értéke nem nő, nem történik semmiféle káron gazdagodás. Külföldön ilyen gyakorlatot már sehol sem folytatnak.

Annak az országnak a kárrendezés jogrendje és gyakorlata szerint kell a kárt rendezni, ahol a baleset történt

Rátérve a kérdésre: a Nemzetközi Zöldkártya Egyezmény, az EU irányelvek, s ezzel összhangban a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló magyar törvény is azt mondják ki, hogy annak az országnak a kárrendezés jogrendje és gyakorlata szerint kell a kárt rendezni, ahol a baleset történt. Nem véletlenül van minden biztosítónak levelező partnere, mert ha például egy lengyel járművezető Németországban magyar kamionosnak kárt okoz, akkor ki fogja ismerni a német jogrendet? Nem a lengyel, aki a kárt okozta, s nem is a magyar, hanem a német levelező partner. Ezért a lengyel biztosító német levelező partnere rendezi ezt a kárt, hogy ne érje joghátrány a károsultat.

Ennek az anomáliának az enyhítésére, hogy itthonról azért egy külföldi biztosítóval szemben kárigényt érvényesíteni nem egyszerű művelet, a KGFB törvény és az úgynevezett 2000/26 EK 4-es direktíva, illetve a 2009/103 EK 5-ös direktíva alapjain létrehozták a kárrendezési megbízotti hálózatot. Ez a hálózat nem azonos a külföldi biztosító levelező partnerével, a levelező partner a baleset országának nyelvén jár el és levelez, éppen azért, mert az a baleset országának jogrendje szerint eljáró partnere a biztosítónak. Viszont annak érdekében, hogy könnyebben lehessen érvényesíteni a kárigényeket itthonról, a károsultak saját anyanyelvükön tudják intézni az ügyet, ezért hozták létre a kárrendezési megbízotti hálózatot. Mint annyi minden más, ennek a hálózatnak a működése is kissé félrement ebben az országban.

Ugyanis hamar rájöttek arra a kárrendezési megbízottak – akik néhány társaságot kivéve zömmel maguk is biztosítók –, hogy ők akkor kaphatnak minél több megbízást, ha a külföldi biztosítók érdekeit a legmesszebbmenőkig képviselik. Ráadásul a biztosítóknak nem feltétlenül érdekük, hogy azt a károsultat, aki külföldön szenvedett balesetet, szembesítsék a hazai gyakorlattal. Igen kellemetlen dolgok juthatnak eszébe annak, aki pár hónap különbséggel mondjuk a magyar jogrend alapján hasonló nagyságrendű kárért harmad annyi pénzt kapott, mint a német jogrend alapján.

A károsult igényét választása szerint a károkozóval vagy a károkozó gépjármű-felelősségbiztosítójával szemben közvetlenül is érvényesítheti

Nagyon fontos, hogy a KGFB törvénynek 37. paragrafusa, s azon belül is a (4) bekezdésben az utolsó mondat így szól: „A károsult igényét választása szerint a károkozóval vagy a károkozó gépjármű-felelősségbiztosítójával szemben közvetlenül is érvényesítheti”. Tehát, itt nincsenek alternatívák, legfeljebb a károsult oldaláról. Ő választhat, hogy igénybe akarja-e venni a magyar kárrendezési megbízott szolgáltatását, vagy közvetlenül a károkozóval, illetve annak külföldi biztosítójával szemben kívánja érvényesíteni a kárigényét. Mivel ilyen választási lehetőséggel csak a károsult rendelkezik, a kárrendezési megbízott nem, ezért az ő választása törvényes alapokon nyugszik. Mégis rendszeresen azt tapasztaljuk, hogy bár elküldjük az ügyfél nyilatkozatát az adott külföldi biztosítóhoz, legnagyobb megdöbbenésünkre néhány héten belül kapunk valamelyik itthoni kárrendezési megbízottól levelet, hogy visszaküldték a kárigényt, s a továbbiakban ők fogják rendezni a kárt. Arra hivatkoznak, hogy a 4-es, 5-ös direktíva lehetővé teszi bekapcsolódásukat az ügybe. Ez igaz is, természetesen ők köthetnek bármiféle megbízási szerződést bármelyik külföldi biztosítóval, ebbe nekünk nincs beleszólásunk. Igaz ez egészen addig, amíg a károsult arról nem nyilatkozott, hogy nem kívánja ezt a formát igénybe venni, hanem közvetlenül a külföldi biztosítónál óhajtja kárigényét érvényesíteni. Gyakorlatilag köteles lenne a magyar megbízott ebben az esetben automatikusan visszautasítani a külföldi biztosító megbízását, ugyanis ő is látja, hogy az eljárását nem kérte a károsult. Ennek ellenére az elmúlt húsz évben talán kétszer történt ilyen!

S nincs törvényes lehetőség arra, hogy a károsult azt mondja, nem hajlandó velük tárgyalni, csak közvetlenül a külhoni biztosítóval?

Dehogy nincs, mint azt elmondtam, van! Csak éppen nem tartják be a törvényt! Az a nagy baj, hogy manapság egy törvény betartatására a peren kívül nincs sok lehetőség. Mert mit lehet tenni? Kényszerítő körülmény nem alkalmazható, s ez meg is mutatkozik a kárrendezési megbízottak magatartásában. További nagyon súlyos problémája a biztosítási szakmának, hogy a magyar biztosítási törvény olyan, mintha mondjuk az egészségügyi törvényben a betegek jogait nem szabályozták volna. A magyar biztosítási törvényen belül talán egy-két mondat esik a kárrendezésről. Egyébként a teljes kárrendezésnek a köre, mértéke, menete, kinek mi a kötelezettsége, mindez teljesen szabályozatlan. De ahányszor fölvetettük ezt szakmai fórumokon vagy bármiféle hivatalnál, a biztosítók mindig azzal hárítottak, fölösleges ezzel a kérdéssel foglalkozni, annyira csekély számú panasz érkezik ezzel kapcsolatosan, hogy nyilván nem szorul szigorúbb szabályozásra. Nos, a nálunk jelentkező összes kárügy valójában panaszügy is. Csak éppen a magyar ügyfelek már belefáradtak a hiábavaló panaszkodásba. Igazából egyetlen mentsváruk a per, az viszont évekig eltarthat, tehát inkább próbálják kerülni!

Ennek okán befejezésül szeretnék valamit kérni a lap olvasóitól!

Felkérem azokat a nemzetközi fuvarozókat, akiknek az elmúlt egy éven belül kárrendezési megbízott, biztosító vagy más társaság rendezte a kárait, s nagyon elégedetlenek a kártérítés összege miatt, jelezzék ezt akár az MKFE-n keresztül, akár közvetlenül nekünk. Ugyanis, hogy hatékonyabban felléphessünk ezzel a tendenciával szemben, ahhoz minél több esetet kell szembe állítanunk.

Gálik Irén

Forrás: MKFE Autó Közlekedés, Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének Lapja