Baleset-megelőzési tanácsok a szünidőre

Táborokban és gyermekeknek szervezett rendezvényeken ismertette a közlekedési balesetek megelőzése érdekében megfogalmazott tanácsait a Békéscsabai Rendőrkapitányság baleset-megelőzési előadója.

Három hét alatt öt helyszínen tartott előadásokat gyermekeknek a Békéscsabai Rendőrkapitányság baleset-megelőzési előadója. A Békés Megyei Kormányhivatal „Kormánykuckó” elnevezésű táborának keretei között 2014. június 20-án, 27-én és 2014. július 4-én is téma volt a közlekedés, a baleset-megelőzés.
A békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium nyári táborában pedig 2014. július 3-án és július 7-én is tartalmas programok, közlekedési témájú játékok, tesztek és bemutatók várták a diákokat.

Nyári szünetben gyakori a kerékpáros baleset és a gyalogosbaleset is.

A nyári szünidőre tekintettel a gyermekek a rendőrség szakembere segítségével a gyalogos és kerékpáros közlekedés legfontosabb szabályait ismételték át. Emellett az iskolai tábor résztvevőinek a rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója is adott hasznos tanácsokat.
A tájékoztatókat követően a táborozó gyermekek egy szolgálati kutyát is megismerhettek. Fidó bemutatóját örömmel fogadták és a kutya vezetőjének több kérdést is feltettek. Az érdekes programok üzenetét szórólapokon vihették haza a „Kormánykuckó”, valamint a diáktábor résztvevői.

forrás: ORFK-OBB, „Két keréken” című kiadványa 


Hatékony segítséget nyújtunk Önnek!

  • Nemzetközi és belföldi kárigények szakszerű összeállítása
  • Kárrendezés gyorsítása
  • Élet és baleseti járadékok megállapítása
  • Sérelemdíjak érvényesítése
  • Személyi sérüléssel kapcsolatos kártérítések
  • Gépjárműkárok érvényesítése
  • Igazságügyi műszaki kárszakértői tevékenység
  • Jogi képviselet

 

Visszahívást kérek!

Hasonló cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alulírott, az alábbi checkbox pipálásával tudomásul veszem, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatvédelmi szabályzatának feltételei szerint kezelheti.

Írd be a hiányzó számot! *