Automata tengelysúly mérő állomások

Az automata tengelysúly mérő állomásokat 2018 év elejéig beüzemelik.
Jelmagyarázat a mellékelt – helyszíneket tartalmazó – térképhez: piros pötty: már meglévő útdíj kapuk zöld pötty: 2016. november 15-éig elkészült helyszínek sárga pötty: 2016. novemberéig átadott munkaterületek piros csepp: 2017-ben újonnan megépített portálok forrás: OBJEKTÍV Hírügynökség

Az automata tengelysúly mérő állomások (TSM) beüzemelése 2018 év elején megtörtént. Május végéig a rendszer próbaüzemben működött.

A járművek automatikus tengelyterhelés mérésére  és a túlsúlyos járművek bírságolására 2018 júniustól kell számítani. A rendszer alkalmas arra is, hogy a tengelysúly mérő állomás után lévő mozgó egységnek jelezzen, mely  megállítja majd a túlsúlyos járművet.

A 20 tonna fölötti járművek esetén azonban az üzembentartó részére küldik ki a bírságról szóló határozatot az objektív felelősség elvének alkalmazásával. A Nemzeti Túlsúlymérő Rendszer (TSM) bevezetéséről, működéséről és a rekordösszegű bírságokról a linkre kattintva bővebben olvashat.

89 tengelysúlymérő pontot telepítettek

Itt épültek az automata túlsúlymérő pontok.

Út Település km szelvény
M1 Abda 131+600 km sz. bal pálya
1 Ács 92+710 km sz.
22 Balassagyarmat 19+880 km sz. – 20+480 km sz.
22 Balassagyarmat 24+600 km sz. ±300 m
6 Barcs 256+590 km sz.
21 Bátonyterenye/Vizslás 48+098 km sz.
4455 Battonya 5+950 km sz.
42 Biharkeresztes 53+280 km sz.
89 Bucsu 11+000 km sz. – 11+800 km sz.
M0 Budapest 32+355 km sz. bal pálya
M0 Budapest 32+560 km sz. jobb pálya
M0 Budapest 71+935 km sz. bal pálya
M0 Budapest 70+175 km sz. jobb pálya
M43 Csanádpalota 55+900 km sz. bal pálya
M43 Csanádpalota 53+550 km sz. jobb pálya (VJT)
13 Csém 7+873 km sz.
68 Csokonyavisonta 11+913 km sz.
451 Csongrád 29+798 km sz.
52 Dunaföldvár 61+168 km sz.
M3 Gödöllő 28+650 km sz. bal pálya
44 Gyula 133+495 km sz.
58 Harkány 22+186 km sz.
M3 Hatvan 51+900 km sz. jobb pálya
M1 Hegyeshalom 171+190 km sz. bal pálya
M1 Hegyeshalom 170+100 km sz. jobb pálya
47 Hódmezővásárhely 206+344 km sz. bal pálya
47 Hódmezővásárhely 206+318 km sz. jobb pálya
431 Kiszombor 0+383 km sz.
53 Kisszállás 75+863 km sz.
84 Kópháza 113+522 km sz.
87 Kőszeg 49+660 km sz. ±300 m
44 Lakitelek 29+750 km sz.
7 Letenye 227+818 km sz.
M1 M1 Bábolna 91+686 km sz. jobb pálya
M1 M1 Biatorbágy 18+073 km sz. bal pálya
M1 M1 Biatorbágy 17+543 km sz. jobb pálya
M1 M1 Bőny 104+355 km sz. bal pálya
M1 M1 Bőny 104+329 km sz. jobb pálya
M1 M1 Levél 163+696 km sz. bal pálya
M1 M1 Levél 163+670 km sz. jobb pálya
M1 M1 Tata 63+676 km sz. bal pálya
M3 M3 Gyöngyöshalász 78+195 km sz. bal pálya
M3 M3 Gyöngyöshalász 77+190 km sz. jobb pálya
M3 M3 Kálmánháza 215+104 km sz. bal pálya
M3 M3 Kálmánháza 213+520 km sz. jobb pálya
M3 M3 Mogyoród 23+569 km sz. bal pálya
M3 M3 Mogyoród 17+674 km sz. jobb pálya
M3 M3 Polgár 169+112 km sz. bal pálya
M3 M3 Polgár 166+809 km sz. jobb pálya
M30 M30 Miskolc 22+175 km sz. bal pálya
M30 M30 Miskolc 21+960 km sz. jobb pálya
M35 M35 Hajdúböszörmény 29+828 km sz. bal pálya
M35 M35 Hajdúböszörmény 29+853 km sz. jobb pálya
M43 M43 Szeged 16+842 km sz. mindkét pálya
M7 M7 Balatonkeresztúr 168+095 km sz. bal pálya
M7 M7 Balatonkeresztúr 166+691 km sz. jobb pálya
M7 M7 Balatonszárszó 127+149 km sz. bal pálya
M7 M7 Becsehely 224+882 km sz. bal pálya
M7 M7 Becsehely 224+832 km sz. jobb pálya
M7 M7 Martonvásár 28+283 km sz. jobb pálya
M7 M7 Polgárdi 82+234 km sz. bal pálya
M7 M7 Polgárdi 82+208 km sz. jobb pálya
M7 M7 Zamárdi 110+778 km sz. jobb pálya
M8 M8 Dunaújváros 78+908 km sz. bal pálya
M8 M8 Dunaújváros 78+880 km sz. jobb pálya
M85 M85 Enese 10+644 km sz. bal pálya
M85 M85 Enese 10+670 km sz. jobb pálya
M9 M9 Bogyiszló 14+448 km sz. mindkettő
43 Magyarcsanád 45+441 km sz.
8 Márkó 58+685 km sz.
4252 Méhkerék 4+300 km sz. – 3+700 km sz.
56 Mohács 52+902 km sz.
1 Mosonmagyaróvár 165+899 km sz.
150 Mosonmagyaróvár 4+716 km sz.
12 Nagymaros/Kismaros 8+324 km sz.
10 Neszmély 67+843 km sz.
25 Ózd 75+300 km sz.
2 Parassapuszta (Hont) 74+800 km sz. ±300 m
49 Pátyod 46+556 km sz.
55 Pörböly 112+011 km sz.
26 Putnok 36+887 km sz.
2 Rétság 56+096 km sz.
8 Rönök 182+228 km sz.
37 Sátoraljaújhely 73+222 km sz.
21 Somoskőújfalu 62+850 km sz. – 63+260 km sz.
5 Szeged 175+355 km sz.
860 Szeleste/Ölbő 96+008 km sz. bal pálya
860 Szeleste/Ölbő 95+981 km sz. jobb pálya
4 Szolnok 101+424 km sz.
89 Szombathely/Torony 7+005 km sz.
47 Tépe 27+350 km sz. ±300 m
33 Tiszafüred 39+148 km sz.
38 Tiszanagyfalu 21+320 km sz.
35 Tiszaújváros 20+445 km sz.
M70 Tornyiszentmiklós 18+600 km sz. ±300 m
4 Tuzsér 333+231 km sz.
14 Vámosszabadi 6+910 km sz.
41 Vásárosnamény 46+591 km sz.
4 Vecsés 28+410 km sz. bal pálya
M7 Velence 43+850 km sz. bal pálya
M7 Velence 43+960 km sz. jobb pálya
86 Zalalövő 26+683 km sz.

 

Hasonló cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alulírott, az alábbi checkbox pipálásával tudomásul veszem, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatvédelmi szabályzatának feltételei szerint kezelheti.

Írd be a hiányzó számot! *