Kármegosztás szabálytalan előzés miatt

Létezik az előzéssel kapcsolatban egy szabály a KRESZ-ben, amit egészen biztos, hogy csak kevesen ismernek. A napi közlekedés során biztosan nem is kerül elő sohasem. Ez a szabály kizárólag akkor kap jelentőséget, ha baj van, s az összetört autók vezetői között kell eldönteni, hogy ki okozta a balesetet.

Előzés a KRESZ szerint

A helyzet megértéséhez muszáj elővennünk a szabálygyűjteményt. Mit mond a KRESZ?

Útkereszteződés alárendelt úttal KRESZ tábla
Útkereszteződés alárendelt úttal

A KRESZ előzési szabályai szerint útkereszteződésben nem szabad előzni (ennek a szabálynak a pontos leírását a KRESZ 34.§ 8. bekezdésben találjuk). Ez alól csak akkor kap az autós felmentést, ha a kereszteződést tábla jelezte előre, s ez alapján a sofőr meggyőződhetett róla, hogy neki van elsőbbsége. Hangsúlyozzuk még egyszer: kereszteződésben csak akkor szabad előzni, ha az útkereszteződést és az elsőbbségünket tábla jelzi előre.

Vannak olyan útkereszteződések, melyeket nem jelez előre a tábla. Bármilyen gondosan is rakják ki a bekötőutakat jelző táblákat, mindig akadnak olyan mezőgazdasági utak, kisebb bekötőutak, melyeknek elmarad a kitáblázása. Ahol tehát ilyen ki nem táblázott kereszteződés van az úton, ott nem szabad előzni.

Igen ám, de ha nincs kitáblázva a kereszteződés, akkor azt egy 90-nel közlekedő autós egy erdős, dombos részen hogyan vegye észre? Egy előzés biztonságos befejezéséhez szükség lehet 2-300 méterre is. Háromszáz méterről még jó látási viszonyok mellett is szinte lehetetlen észrevenni egy ki nem táblázott bekötőutat.

A KRESZ szerint tehát az autósnak minden előzés előtt azt kellene megvizsgálnia, hogy nincs-e előtte néhány száz méteren belül egy olyan bekötőút, amit nem jelez a tábla.

Baleset esetén ki a hibás?

Az életszerűtlen szabály baleset esetén válik fontossá. Ön előzni kezd egy autót, mely hirtelen balra fordul. A sofőr nem nézett a tükörbe elég alaposan, nem figyelte, hogy a mögötte haladó autó már előzni kezdte. Fordul balra, és durr, csattan az előzést megkezdő autóval. Ki a hibás?

Nézzünk egy másik gyakori baleseti szituációt! Ön egy lassan haladó kocsisort előz. Megkezdi az előzést, erre egy autó a sor elejéről hirtelen balra fordul. Lehet, hogy jelzett, de Ön nem látta az indexlámpát a mögötte haladó autóktól. Megállni már nem tud, jön az ütközés. Ismét csak itt a kérdés: ki a hibás?

Természetesen a balra forduló autó a hibás, igaz? Hiszen Ön a mögötte haladó autóban szabályosan kezdett előzni, ő volt az, aki nem jelzett időben, vagy nem figyelt a mögötte megkezdett manőverre.

Igen ám, de Ön vajon szabályosan kezdett előzni? ÉS itt jön a KRESZ ismeretlen szabálya! Ha a kereszteződés nem volt kitáblázva, akkor Ön is vétett a szabályok ellen. Tiltott helyen előzött, hiszen arra csak akkor lett volna lehetősége, ha a kereszteződést tábla jelzi előre.

Kárrendezés során kármegosztás

Egy ilyen esetben szinte biztos, hogy egyik autós sem vállalja a felelősséget a balesetért. Mit tesznek? Rendőrt hívnak. A rendőr pedig mindkét felet meg fogja bírságolni, hiszen mindketten vétettek a szabályok ellen.

A szabálytalan előzés gyakori oka a balesetek bekövetkezésének
A szabálytalan előzés gyakori oka a balesetek bekövetkezésének

A biztosító számára sem lesz egyértelmű az ügy, főleg, ha már rendőr is beavatkozott. Ilyen helyzetben egy biztosító sem fogja csak az egyik felet tenni felelőssé. Kármegosztást fognak alkalmazni, ami azt jelenti, hogy egyik fél sem fog teljes kártérítést kapni. Hogy ez a kármegosztás milyen arányú lesz, az attól is függ, hogy melyik fél hogyan tud érvelni a biztosító előtt, mennyire tudja a másik szabálytalanságát bizonyítani. A kárrendezés az eddigi tapasztalatok szerint vagy 70-30, vagy 80-20 arányban fog megtörténni.  A nagyobb felelősséget a szabálytalanul kanyarodó autós sofőrjének kell viselnie, de a másik autósnak is vállalnia kell a kár egy részét.

A bemutatott helyzet sajnos nagyon is gyakori. Az előzés és balra kanyarodás közben bekövetkező balesetek gyakrabban előfordulnak, mint gondolhatnánk. S ha a helyszínen kiderül, hogy nem volt kitáblázva a kereszteződés, akkor máris borul az addig simának tűnő kárrendezési ügy. Végeredményként mindkét autós elégedetlen lesz, mindketten kisebb összegű kártérítéshez jutnak hozzá, mint amekkorára szükségük lenne a az autó teljes javításához, a baleset előtti állapot helyreállításához.

Meg tudjuk-e változtatni a kármegosztást?

Ha a balesetben rendőr is helyszínelt, akkor a rendőrség azt is meg fogja állapítani, hogy valamelyik fél vétett-e a közlekedési szabályok ellen. A fenti esetben valószínű, hogy a rendőr mindkét felet megbírságolja. Az egyiket a szabálytalan kanyarodásért, a másikat a szabálytalan előzésért. A biztosító figyelembe fogja venni ezt a megállapítást, s kármegosztást alkalmaz. Valamekkora kárt mindkét félnek viselnie kell.

Ami ebben a helyzetben még módosítható, az a kármegosztás mértéke. A rendőrség nem fogja azt kimondani, hogy a két fél milyen arányban felelős a balesetért.

A kárrendezési iroda lehetősége ezen a ponton az arányok megváltoztatása. Tárgyalunk a biztosítóval, szükség esetén szakértőket, jogászokat vonultatunk fel az ügyben. Arra törekszünk, hogy a kármegosztás ügyfelünk számára a lehető legkedvezőbb legyen. Végeredményként a kármegosztás arányának 10-20 százalékos eltérése százezrekkel is növelheti a biztosítótól kapott kártérítés összegét. Feltétlenül érdemes tehát a kárrendezés során független szakértőhöz fordulni, s már az eljárás elején – a biztosítói kárbejelentés előtt – kérni a kárrendezési iroda közreműködését.

 

Szolgáltatásaink:logo-340x207

  • Személyi sérüléssel kapcsolatos kárigények intézése
  • Nemzetközi és belföldi baleseti kárigények összeállítása
  • Élet és baleseti járadékigények összeállítása
  • Sérelemdíj igények érvényesítése
  • Biztosítói kárrendezés gyorsítása
  • Gépjárműkárok rendezése
  • Igazságügyi műszaki kárszakértői tevékenység
  • Biztosítási szakjogász általi jogi képviselet
  • Európai baleseti bejelentő (kék-sárga) letöltése.
  • Személy és árufuvarozók biztosítási szerződéseinek felülvizsgálata a kárrendezési specialista szemszögéből
Kármegosztás szabálytalan előzés miatt
5 (100%) 8 szavazat
Tetszett? Oszd meg másokkal!Share on Facebook
Facebook
13Share on Google+
Google+
0Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Alulírott, az alábbi checkbox pipálásával tudomásul veszem, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatvédelmi szabályzatának feltételei szerint kezelheti.

Írd be a hiányzó számot! *