A gépjármű-átírás szabályai 2024

A zökkenőmentes gépjármű-átírás lebonyolításához néhány egyszerű szabályt kell szem előtt tartanunk. Érdemes ügyelni a részletekre, hogy az átírás is gördülékeny legyen és a későbbiekben se okozzon problémát néhány elfelejtett tennivaló. Az elmúlt évhez képest az átírási szabályok 2024-ben nem változtak.

gépjármű-átírás 2017

Gyakran előfordul, hogy valaki különböző okok miatt nem íratja át a frissen vásárolt autót. Egy internetes jogi fórumot olvasva úgy tűnik, szinte mindennaposak az ilyen problémák. Vesz valaki egy autót, majd talál egy jobb ajánlatot, s úgy gondolja, az előzőt inkább gyorsan eladja, nem költ az átírásra. Egy másik hozzászóló egy ismerősétől vette az autót, még papírt se írtak róla, úgy használta éveken át. Mindkét esetben akkor kezdődött a probléma, amikor egy hivatali ügyintézés miatt később szükség lett volna az autó érvényes papírjaira.

Pontos adminisztrációra és elég sok pénzre van szükség ahhoz, hogy a megvásárolt autó a saját nevünkre kerüljön. A nem megfelelő ügyintézés akár azzal is járhat, hogy a járművet a hatóság kivonatja a forgalomból, ezért nagyon fontos ügyelni az apró részletekre és határidőkre is. Jogszabályaink sajnos annyira bonyolultak, hogy egy ilyen egyszerű tennivalót, mint egy jármű tulajdonjogának az átírását kilenc különböző törvény és rendelet szabályoz a kormányhivatal kigyűjtése szerint.

15 naptári nap a gépjármű átírási határidő

Ahhoz, hogy az ügyintézés a későbbiekben ne okozzon problémát, a legfontosabb a 15 napos gépjármű átírási határidő betartása. Az adásvételi szerződés keltétől számítva 15 naptári nap alatt kell az átírásnak megtörténnie. Ha a vevő kicsúszik a 15 napos határidőből és később jelentkezik, az okmányiroda akkor is elvégzi számára a gépjármű átírást, de számíthat egy szabálysértési eljárásra is a késedelem miatt. Az autó átírását végző hatóságnak ilyenkor értesítenie kell a szabálysértési hatóságot, az pedig a NAV-nak is elküldi az információt. A késedelem miatti mulasztási bírságot a NAV fogja beszedni a késlekedőtől.

Az eladónak is be kell jelentenie a tulajdonosváltást

Az autó eladását a régi tulajdonosnak is be kell jelentenie az okmányirodában, méghozzá a szerződés keltétől számított 8 naptári napon belül. Ez a kötelezettség őt is védi: ha a vevő nem intézné el időben az átírást, az eladó így akkor is igazolni tudja, hogy az autó már nincs a birtokában. Ez a bejelentés a feltétele annak is, hogy töröljék a helyi adókötelezettségét.

Az eladó feladata az is, hogy felmondja az autóra kötött kötelező felelősségbiztosítását. Ezt más körülmények között csak évente egy alkalommal, az évfordulón tehetné meg.  Az eladott jármű biztosítását érdekmúlásra hivatkozva kell felmondani.

A közlekedési hatóság az eladó bejelentése alapján is indíthat eljárást, ha az új tulajdonos határidőre nem íratta át az autót. Ekkor felszólítják a kötelessége teljesítésére, és erre 5 napos határidőt kap. Ha ez alatt sem indítja el az átírást (vagy nem jelzi, hogy azt önhibáján kívül nem tette meg eddig), akkor a hatóság kivonja az autót a forgalomból.

Gépjármű adásvételi szerződés

A tulajdonjog megváltoztatásához a legfontosabb dokumentum a gépjármű adásvételi szerződés (letölthető a linkre kattintva). A 2010 után megkötött szerződések esetén már kizárólag a teljes bizonyító erejű magánokirat formájában elkészített adásvételi szerződéseket fogadják el.

Rég vége van annak az időnek, amikor egy szombati autóvásáron a motorházra dobott fecnin készülhetett az autó adásvételi szerződés. Ma kormányrendelet írja elő, hogy a szerződésnek mit kell pontosan tartalmaznia. Ha valami adat hiányzik, az új tulajdonost nem lehet majd bejegyezni.

A szerződésen fel kell tüntetni, hogy a „jogügylet” ingyenes, vagy visszterhes – azaz kap-e pénzt az eladó (ingyenes is lehet, ha pl. valaki a gyerekére íratja át az autóját). Fel kell tüntetni az autó valamennyi fontos azonosítóját (gyártmányt pontosan megnevezve, rendszámot, alvázszámot). Fel kell jegyezni az eladó és a vevő adatait is: családi és utónevüket, születési helyet és időt, anyjuk születési nevét, személyi igazolványok számát, lakcímet. Ha az eladó, vagy a vevő jogi személy, akkor ennek megfelelően kellenek az adatok, beleértve a cégjegyzék-számot, meg a képviselő személyes adatait.
Kötelező feltüntetni az adás-vételi szerződésen a forgalmi engedély és a törzskönyv sorszámát is. Ezek átvételéről a szerződésben nyilatkozni is kell. Írásba kell foglalni azt is, hogy mikor, melyik napon kerül a vevő birtokába az autó.

A szerződésen még egy dátumnak szerepelnie kell, ez pedig a szerződés hatályba lépésének napja (nem biztos, hogy azonos az autó átadásának napjával!). Végül a feleknek nyilatkozniuk kell arról, hogy a feltételeket megértették, s mindketten teljesíteni fogják bejelentési kötelezettségüket.

Az adásvételi szerződést alá kell írnia az eladónak és a vevőnek, továbbá két tanúnak is. Aláírások nélkül a szerződés nem érvényes! Ettől lesz teljes bizonyító erejű magánokirat. Ha a szerződés nem ilyen formában készül el, akkor az okmányiroda nem fogja elfogadni az autó átírásához.

Gépjármű átírás előtti feladatok

A szerződés birtokában még nem mehet a vevő az okmányirodába. Két feladata van:

A biztosítást minél előbb (az adás-vétel előtt) lehetőleg úgy kell megkötni, hogy az érvényessége (kockázatviselés kezdete) az adás-vételi szerződés aláírása napján kezdődjön. Ellenkező esetben fedezetlenségi díjat is kell fizetni arra az időre, amikor az adás-vételi  szerződés szerint a jármű már az új tulajdonos birtokában volt, de nem volt még érvényes felelősségbiztosítása.

Eredetiségvizsgálatot abban az esetben nem kell készíteni, ha a jármű öröklés miatt cserél gazdát, vagy korábban közös tulajdonban volt és most az egyik tulajdonos nevére kerül.

Milyen okmányok kellenek a gépjármű-átíráshoz?

Személygépkocsi átírásához feltétlenül vinni kell a megkötött adás-vételi szerződést és az előzetesen beszerzett dokumentumokat: a biztosítás megkötését igazoló iratot és az elvégzett eredetiségvizsgálat megtörténtét igazoló határozatot. Továbbá szükség van a forgalmi engedélyre és a törzskönyvre.

Ha a jármű műszaki vizsgájának érvényessége nem állapítható meg a forgalmi engedély alapján, akkor vinni kell az erről szóló dokumentumot is (a legutóbbi műszaki vizsgán kiadott műszaki adatlapot).

Az okmányiroda a tulajdonváltozást bejegyzi, de forgalmi engedélyt az új névre nem állít ki, ha a vevő nem tudja igazolni, hogy az autóra kötött felelősségbiztosítást és van a járműnek érvényes műszaki vizsgája. Ilyen esetben ezt bejegyzi a régi forgalmiba és a vevőt hiánypótlásra szólítja fel.

Az átíráshoz továbbá arra is szükség van, hogy a tulajdonos bemutassa az átírási illeték befizetéséről szóló igazolást (feladóvényt).

A személyautó-átírás költségei 2024

Az átírás költségeihez kell sorolnunk 2024. évben is az elvégzendő eredetiségvizsgálat díját is, hiszen a tulajdonosváltás nélkül erre nem lenne szükség. Személygépkocsi esetén a vizsgálat díja a motor-űrtartalomtól is függ:

  • 1400 ccm-ig 17.000 forint
  • 1401-2000 ccm között 18.500 forint
  • 2001 ccm-től 20.000 forint lehet.

Az autó átírás kalkulátor a teljes átírási költséget pillanatok alatt megmutatja!

A forgalmi engedély és a törzskönyv kiállításáért egyenként 6.000-6.000 forintot kell fizetni.

Az átírás illetéke a jármű életkorától és a motor űrtartalmától függ. Ha a motor teljesítménye nem kW-ban, hanem lóerőben van csak megadva, akkor a lóerőben adott értéket 1,36-tal kell elosztani, vagy a LE/kW átváltás kalkulátorral egyszerűen ki is számolhatja.

gépjármű-átírás illetéke 2017

A 120 kW felett nem növekszik tovább az átírási illeték mértéke, ezeket a járműveket úgy kell számolni, mintha 120 kW teljesítményűek lennének.

Példa:

Mennyibe kerül egy 2005-ös gyártású, dízeles, 1560 ccm űrtartalmú, 80 kw teljesítményű Ford Focus átírása?

  • Eredetiségvizsgálat: 18.500 forint
  • átírási illeték:  36.000 forint
  • törzskönyv és forgalmi engedély: 12.000 forint
  • összesen: 66.500 forint.

Teherautók átírása

Tehergépjárművek átírása annyiban különbözik a személygépkocsik átírásától, hogy a 3,5 tonna össztömeg feletti teherautó, autóbusz, nyergesvontató, pótkocsi átírásakor nem kell illetéket fizetni, ha a vevő gazdálkodó szervezet. Ezzel elsősorban a fuvarozással, szállítással foglalkozó vállalkozások számára igyekezett kedvezni a kormány. Illetéket 2016. júniusa óta nem kell fizetni.

Teherautók és autóbuszok átírása viszont továbbra sem teljesen ingyenes, hiszen számolni kell az eredetiségvizsgálat díjával és az okmányok kiállításának költségével. Az eredetiségvizsgálat díja autóbuszra 20 főig 21.000, 20 fő felett 22.000 forint. Teherautóra 7,5 tonnáig 21, fölötte 22 ezer forint. Nehéz pótkocsira 17.500 forintot kell a dokumentum kiállításáért fizetni.

Utoljára frissítve: 2024.01.02.

Szolgáltatásaink:

Hasonló cikkek

185 hozzászólás

  1. Teljesen egyetértek! Nagyon javaslom az átírást intézni eladó részéről is.

    Saját tapasztalat, hogy eladtunk egy teherautót, és nem jelentettem be az eladást. Néhány hétre rá kaptunk egy levelet, hogy az autó matrica nélkül hajtott fel az autópályára, és mint a papíron tulajdonos, fizessem a pótdíjat. Szóval megéri átíratni! 🙂

    1. Igazad van Balázs!
      Sok kellemetlenségtől „megmenekülhet” az eladó, ha minél előbb bejelenti az autó eladását.

  2. Sziasztok,
    2017-ben még mindig érvényes az, hogy adás vételi papírral, hozzá a megkötött biztosítás szerződési papírral, közlekedhetek az autóval 15 napig?

  3. Sajnos jelenleg úgy jártam, hogy eladtam az autómat, amire 2008-ban lejárt a hitel. Annak idején az új törzskönyvet megkaptuk már új forgalmi engedélyt is volt. Múlt héten nagy naivan eladtam az autót a vevő a mai napon jelezte, hogy nem tudja átiratni mert a hitelező cég záradéka még szerepel a nyilvántartásban. Emiatt lehet, hogy kifutunk az átirási határidőből. Ilyekor mi a helyzet?

    1. Üdvözlet!
      Több megoldás lehetséges…
      – 2008-ban amikor lejárt a hitel, a bank küldött egy elszámolást és törlési értesítőt, azt kellene bevinni az okmányirodába, és 15 napon belüli átírás.
      – Ha nincs meg az igazolás, akkor személyesen járjon el az eladó és s.o.s szerezze be a bank törlési engedélyét, és 15 napon belüli átírás. Ne elektronikusan intézze, mert akkor tuti 30 nap lesz az ügyintézés.
      – A régi tulaj előbb járjon el az irodánál, majd új adás-vételi új dátummal, és 15 napon belüli átírás.
      a) Ezesetben a kgfb marad a régi tulaj nevén, hiszen nincs adás-vételi, szabályos kölcsönadási szerződéssel tud közlekedni a vevő.
      b) bejegyzik üzembentartónak a leendő vevőt és Ő köt kgfb-t üzembentartóként, majd ha „tiszta” az autó 15 napon belüli átírás.
      – az eladást az eladónak is be kell jelentenie 15 napon belül az Okmányirodán!

  4. Sziasztok.
    Vettem egy autót és még nem írtam át de a vásárlás után értek benne csalódások és így szeretném eladni. Az lenne a kérdésem hogy tovább tudom e úgy adni hogy nem írom a nevemre és ha igen akkor mivel jár ez? Menyi büntetésre kell hogy számítsak?

    1. Kedves Máté!

      Azt nem írtad meg, hogy mikor vetted a járművet, feltételezem az adás-vétel óta már eltelt a 15 nap.
      Legális és szabályos megoldások a fent felvetett probléma kikerülésére nincsenek. „Ügyeskedni” persze lehet, de nem érdemes. Mielőtt eladnád a járművet saját nevedre kell íratni és ennek költségeit meg kel fizetni. Hogy lesz-e, és mekkora bíráság lesz az attól is függ, hogy mikori az eredeti adás-vételi…

      üdvözlettel,
      Végh Győző

    2. Udvozlet, kerdesem lenne, kulfoldon vettem egy magyar rendszamos autot, sajnos nem tudok vele haza utazni es a nevemre iratni a munkam miatt. Kitudom e vonatni a forgalombol egy adasveteli szerzodessel? Esetlegmit tudnek tenni hogy ne buntessenek meg?

      1. Üdvözlet!
        Szabályos eredeti adás-vételi két tanúval.
        Kéne egy eredetvizsga is, amit csak M.o-on tud megcsinálni.
        Az adás-vétel dátumával v. későbbi megkötött, de érvényes kötelező biztosítás, illetve annak igazolása, a linkre kattintva online megkötheti, bankkártyával ki is fizethet…
        Ekkor az átírási költségek megfizetése után nevére kerül az autó.
        Kérelem az ideiglenes forgalomból kivonáshoz nyomtatványt okmányirodában leadni, ekkor kivonják a forgalomból.
        Az igazolással le tudja mondani a kötelező biztosítást, a túlfizetett díjat visszakapja.
        Kötelez nélkül NE közlekedjen!
        A kérdésére NEM a válasz.

  5. Üdvözlet: Kérdésem lenne. Lejárt a 15 nap de még nincs át írva nevemre a gépjármű
    kötelezőt megkötöttem a vásárlás napján. A kérdésem: A rendőr megbüntet e ha megállít? Vagy csak át íráskor van büntetés az adóhivatal felől. Köszönöm.

    1. Kedves Mihály!

      Elviekben igen. Közúti ellenőrzéskor a gyakorlatban (magánszemély tulajdonos esetén) nem mindig firtatják, hogy miért nem azonos a vezető és a forgalmi szerinti tulajdonos, a vezető milyen jogcímen használja az autót. Ha alapos az ellenőrzés kiderül a mulasztás és feljelentés is lehet belőle.
      A másik probléma, hogy ha az adás-vételivel megkötött kgfb biztosítója ismét lekéri a nyilvántartóból az adatot, hogy megtörtént-e az átírás, akkor látható, hogy nem íratta át. Ekkor a biztosító felszólítja, hogy mutassa be az átiratot forgalmi engedélyt. Ha nem teszi meg, törlik a kötelező biztosítást, jelzik a nyilvántartónak, ő az okmányirodának / Kormányablak, hatósági eljárás, felszólítás, forgalomból történő kényszer kivonás, bírság… Ha kgfb nélkül tovább közlekedik és kárt okoz nagy a baj… a kötelező biztosítás nélküli károkozás problémáiról a linkre kattintva olvashat.
      Szóval a kellemetlenségek elkerülése érdekében a mielőbb írassa át a járművet.
      Üdvözlettel,

  6. Sziasztok!
    Az autómat át szeretném íratni a 14 éves lányomra. Ha jól látom, már nem kell hozzá eredetiség vizsgálat, és vagyonosodási illeték sem lesz, mert ugye közvetlen hozzátartozó a lányom.
    A biztosítási díjat intézem, azt nem tudom, hogy ha van tartozása a feleségemnek, ami behajtás alá kerül, akkor az autót is elvihetik a lányomtól?

    1. Üdvözlet!
      Igen, a fenti módon át lehet íratni a gk tulajdonjogát a kiskorúra. Ha ő lesz az üzembentartó is, nagyon drága lesz a kgfb. Célszerű lenne, ha egy felnőtt lenne a családból…
      Pontosan nem értem, mikor és ki „venné el” az autót… A „régi üzembentartónak” kgfb díjtartozása van és fedezetlenségi díjat kellene fizetni? Az autót hipp-hopp „nem vehetik el”, de a régi üzembentartótól továbbra is követelni fogják a jogosan járó díjat.

  7. Üdv!
    Már átírtam az autó. Cak kíváncsiságból kérdezem hogy, ha a 15 nap nem telik le mielőtt túl adok rajta akkor mire számíthattam volna?

    1. Üdv!
      15 és 30 nap késedelem esetén szabálysértési bírságot (10eFt-30eFt) kell fizetni, 30 napon túl az előzőek + a késedelemtől függően akár több hónapra is kivonhatják a járművet a forgalomból.

  8. Szeretnék venni egy autot,de az eladó 15 napon bellül vette meg elöttem és kötött rá biztosíttást,de nem iratta át…mire számítsak??

    1. Üdvözlet!
      Az adás-vételi szerződés Ön, és az eladó között valós dátummal köttessék meg, amikor kifizette és birtokba vette a járművet, ez esetben nem lehet probléma. Persze az adás-vételi dátumával Ön kössön saját nevére (üzembentartó) kötelező biztosítást is.
      Ha „visszadátumozott” adás-vételivel vásárol autót – a kgfb fedezetlenségi díján túl – „több később kiderülő problémát is kaphat a nyakába”. Az eladó által elkövetett károkozás cserbenhagyással, gyorshajtás, tilosban parkolás, stb…

  9. Üdvözlet!
    Külföldi személytől szeretnék vásárolni egy személyautót /üzletember/,aki kiküldetésben volt Magyarországon,de mivel megszűnt ez a helyzet így vált eladóvá az autó.Állítólag a kocsi okmányai magyarok a hirdetés és levélváltásunk szerint is,minden a legnagyobb rendben van.
    Azt szeretném megtudni,hogy mire figyeljek az adásvételnél, mivel gondolom tolmács is lesz az üzlet megkötésénél,mivel az Úr nem beszél magyarul.Gondolom még tolmács is szükséges.

    1. Üdvözlöm!
      Magyar nyelvű adás-vételit mindenképpen írjanak alá. Az okmányok (forgalmi, törzskönyv) adatait vesse össze a jármű valós adataival (alvázszám, motorszám) és az eladó személyi okmányával. Jogosult-e az eladásra? Ha minden rendben, a vételár kifizetése előtt egy eredetvizsgálatra is ajánlatos elvinni a járművet. Ennek költsége általában a vevőt terheli. Itt egy teljes festékréteg vastagságmérést is elvégeznek, így megállapítható, hogy utólag fényezték-e a járművet. A Lekérdezhetők a kilométeróra állások c. írásunkból megtudhatja, hogyan kérheti le a jármű korábbi műszaki vizsgáin rögzített kilométeróra állásokat is. Célszerű szakműhelyben egy állapotfelmérést is készíteni, így nem vesz „zsákbamacskát”. Ha létrejön az adás-vétel, azonnal kössön kötelező biztosítást és a járművet 15 napon belül írassa át.

  10. Szép napot kivánok !
    Én csak azt szeretném megkérdezni, hogy céges autót, amit 2015.03.27-én vásároltak 4.699.000.-Ft-ért, el lehet-e adni 2017.03.27-én 100.- azaz -egyszáz- Ft-ért? Nincs összetőrve, nem totálkáros.103.000 a km óra állása. Nincs hivatalosan megállapitva a gk. piaci értéke ( használtautó kereskedő). A vevő a cég ügyvezetője. Tehát a cég eladja az autót a cégvezetőne 100.-Ft-ért. Szabályos ez ? A NAV nem fog megállapitani adóhiányt egy esetleges ellenőrzésénél ?
    Kösszönöm a válaszát: Virág Mara

    1. Üdvözlöm!
      Irodánk nemzetközi gépjármű-kárrendezéssel és személyi sérüléses kártérítési igények összeállításával foglalkozik. Adózással kapcsolatban hivatalos válaszért kérem, hogy keressen egy adószakértőt. Sajnálom, hogy érdemben nem tudtam Önnek segíteni.
      Szép Napot Önnek is!

  11. Szép Estét!
    Vásárolni szeretnék majd egy használt személygépjárművet és a hirdetésben láttam, hogy a forgalmija lejárt az autónak és a műszaki érvényessége is 2017 4.hóban. Ilyen esetben ugyanúgy meglehet írni az adásvételit? Gondolom saját lábon a gépjármű nem hagyhatja el a tartózkodási helyét, ilyenkor csak trélerrel lehet elszállíttatni?
    Ebben az esetben, hogy történik a sok vizsgáztatás?
    Előre is köszönöm a segítséget.

    1. Üdvözlöm!
      Az adás-vételit természetesen meglehet írni. Ha személyesen bemegy a Közlekedési Felügyeletre és időpontot kér a műszaki vizsgára, a vizsgáig jogszerűen tud műszaki nélkül közlekedni. Persze nem lehet a jármű súlyosan elhanyagolt műszaki állapotban, stb… Az adás-vétel előtt kössön a vevő (üzembentartó) nevére KGFB-t is! Ha hosszabb időt vesz igénybe a javítás, akkor nem érdemes műszakira bejelenteni, marad a tréler… A harmadik verzió, hogy kockáztat, műszaki és KGFB biztosítás nélkül közlekedik. A harmadik verzió nem opció, ezért nem is ajánljuk…

  12. Üdvözlöm ! Olyan kérdésem lenne hogy szeretnék venni egy autot amit 15 napon belül nem írattak át . Az eladó Kapott felszólítást hogy a forgalmit és a rendszámot adja le az okmányirodába ami meg is történt , ebben az esetben én hogy tudom meg venni az autot és hogy tudom névre íratni? Jár ez engem érintve plusz papir munkával és fizetnivaloval vagy elég ha meg írjuk az adásvételit és én intézhetem tovább a dolgokat? Köszönöm válaszát előre is további szép napot!

  13. Jó estét!
    Kérdésem lenne! Vásaroltam egy autót, Már átirtam minden el lett intétve. A volt Tulajdonos megkért, hogy fénymásolljam le mert elvesztette! De sajnos én is nem tudom hogyan de nincs az autóba és kivenni sem vettem! Szeretnék neki segíteni mert ő is nagyon korrekt volt velem. Kérdésem az okmányiroda tud ebben segíteni?
    Előre is köszönöm a segìtséget

  14. Kedves Uram!
    Vettem egy autót, amelynek nincsen meg a törzskönyvi lapja. Az okmányirodánál hivatalosan kezdeményeztük az elveszett törzskönyv miatti eljárást, de ez bizonyára nem zajlik le a 15 napos határidő előtt, sőt várhatóan több mint egy hónapig tart. Számíthatok-e arra, hogy büntetést kell fizetnem emiatt?
    Előre is köszönöm a segítséget!

    1. Üdvözlöm!
      Az Okmányirodánál minél előbb jelezze, hogy törzskönyv hiányában nem tud eleget tenni a 15 napon belül átírási kötelezettségének.
      Az adás-vételi dátumával kössön kötelező biztosítást, hogy elkerülje a jelentős összegű „fedezetlenségi díj” kifizetését.

  15. Üdvözlöm!
    Barátnőm eladott egy autót! 2 napon belül ki is jelentette, a biztosítónál is járt megszüntetni a kötelezőt! Másnap hívta a vevő, hogy a volt felesége mégsem akarja átvenni az autót ezért küld egy új adásvételi szerződést, hogy az anyukája cége átvenné az autót! Mondtuk neki, hogy de már ki van jelentve de ő csak zaklat, hogy küld visszamondó nyilatkozatot és új adásvételit amit mi simán meg tudunk oldani az okmányirodában! Van ilyen egyáltalán? Válaszát köszönöm!

    1. Kedves Zoltán!
      A Ptk. valóban ismeri az elállás fogalmát, így az Ön esetében pénz vissza, autó vissza…
      Azonban ha új adás-vételit írnak, arra nincs garancia, hogy a gjmű nyilvántartó hatóság eltekint a „kettős” átírási költségektől.
      Javaslom, hogy kérdezze meg az Okmányiroda / Kormányablak munkatársát.

  16. Egy 19 éves kocsimra jelentkezett egy külföldi vevőjelölt. Kifizetné, adás-vételit is kötne de előre bevallotta hogy bár kivinné az országból, nem íratná át a nevére. Mit tegyek hogy később ebből ne legyenek problémáim? Köszönettel.

    1. Kedves Gábor! Elég „rosszul hangzik”, azonban…
      Az adás-vételt (eladást) Önnek, az eladónak is be kell jelenteni az okmányirodában(!), ezzel mentesül – a járművel később okozott baleset, szabálysértés – későbbi felelősségre vonástól. Szabályos adás-vételi szerződést írjanak 2 tanúval…

  17. Üdvözlöm.
    Szeretnénk autot vasarolni, de nen értem a menetrendjét.
    Megveszem ,kifizetem, kgfb-t kötök, majd eredetvizsga, aztan atiratas?. És ha nem jo az eredetvizsga? Akkor buktam a kgfb-t?? És persze a vételarat?. Olyan faramuci ez igy nem??

    1. Üdvözlet!
      Egyezzen meg a vevővel, hogy akkor fizet, ha Ön / együtt elviszi(k) a kocsit eredetvizsgálatra. Ha „tiszta”, akkor kifizeti. (persze a műszaki állapotot is méresse fel, stb…)
      Ekkor írnak adás-vételit és azon a napon meg is köti a KGFB-t, így elvileg nem lehet gond.

  18. 2017.06.28-án eladtuk az autónkat. Amint időpontot kaptunk az okmányirodában, a bejelentést az eladásról meg is tettük. Láttuk, hogy a vevőnk (hamis paraméterekkel feljavítva) árulja az autónkat. Mivel még nem telt le a 15 nap (nem tudjuk, ő átíratta-e) megteheti? Ha nem íratta át, és úgy teszi, minket mi terhelhet az autóval kapcsolatban? A kötelezőt holnap jelentjük ki. (4. napon). A szerződésben az volt, hogy a vásárlás időpontjától (nap, óra, perc) őt terheli valamennyi teher. Tehát mi bajunk lehet nekünk az ő „furcsa” tevékenységéből?

    1. Kedves Tamás! Ha szabályos adás-vételivel igazolni tudja a jármű eladását és bejelentette az okmányirodán is, ezen időponttól elvileg hátrány nem érheti.

  19. Jó reggelt. Kérdésem az lenne, mi az átírás menete, ha a 14 éves fiam nevére veszem meg az autót, de én lennék az üzembentartó? Válaszát előre is köszönöm.

    1. Üdvözlöm!
      Szabályos adás-vételi szerződés, melyben rögzítik a tulajdonos és az üzembentartó adatait is. Az adás-vétel napján az üzembentartó kössön kötelező biztosítást és vigye el a járművet eredetvizsgálatra is. Az adás vételtől számított 15 napon belül a tulajdonjog átírása miatt keresse fel az Okmányirodát, az átírási költségeket itt tudja kikalkulálni. A kiskorú helyett a törvényes képviselő ír alá.

  20. Üdv!
    Talán tud segíteni, leírnám mi a problémám. Az kereskedésben megvettük az autót, az átírást sikeresen megcsináltuk másnap. Eredetvizsgálat, törzskönyv, kötelező stb. Ez két hónapja volt, szóval azóta teljesen legálisan mi vagyunk az autó tulajdonosai, forgalmi, törzskönyv a nevünkön van. (Feleségem lett a tulaj, én meg az üzembentartó) A mai nap viszont, jött egy levél egy végrehajtótól, hogy júniús 27.-én kezdeményezte az autó lefoglalását az autó korábbi tulajdonosának a tartozása miatt. De ez hogy lehetséges, hogy átírattuk az autót, a mi tulajdonunk, erre végrehajtják azért, mert a korábbi tulajnak tartozása van? Olyan ez, mint valami hülye vicc. Mit lehet ilyenkor csinálni?
    Köszönöm a válaszát

    1. Üdvözlöm!
      Ön szabályos adás-vételivel, nevére íratott forgalmival és törzskönyvvel tudja igazolni a tulajdonjogot és a jóhiszemű adás-vételt. Ezeket mutassa be a végrehajtónak.

  21. Üdvözlöm.
    Én jelenleg tartózkodási cimmel rendelkezem. Lakóhely: Külföldi cim. Gond nélkül el tudom intézni egy gépjármü nevemre irását?
    Köszönöm a válaszát.

    1. Kedves Hajla Lajos!
      A vonatkozó kormányrendelet értelmében a tartózkodási hely lakcímnek minősül, így nem jelenthet problémát.

  22. Lenne .egy kérdésem! Vettem egy autót 2017.06.11-én ! Több okból kifolyólag nem tudtam átiratni az autót .07.19-ére kaptam időpontot az eggyik cégtől .hogy mindent elintéz .eredetiségvizsga.átiratás.műszaki ! Aztán a mai nap folyamán kaptunk egy levelet a kormányablakból .hogy 2 hónapra kivonják az autót a fofgalomból .adjuk le a rendszámtáblát stb! 2 hét csúszás a határidőtől !! Sem figyelmeztetést .sem értesitést.vagy egyszerűen egy lehetőséget még az átirásra nem kaptunk.csak punk-tum az eggyik napról a másikra kivonták a forgalomból!! Mi a teendő.van rá lehetőség .hogy gyorsan át tudjuk iratni?? Választ.segitséget előre is köszönöm

    1. Üdvözlöm!
      A 15 nap átírási határidő az adás-vételtől számítandó. Ha már kivonták a forgalomból, akkor meg kell fizetni az ismételt forgalomba helyezés, büntetés, stb… költségeket.

  23. Szép napot!
    Szeretném megtudni,hogy ha veszek egy autót,a nagykorú fiam lesz a tulajdonos,én az üzembentartó,akkor egy korábbi tartozásom miatt lefoglalhatja-e a végrehajtó?
    Gyula.

    1. Üdvözlöm!
      Ez igazán jogi és nem kárrendezési kérdés, célszerű lenne ügyvédet, adótanácsadót megkeresni a kérdéssel.
      Privát véleményem: Mivel a fia a tulajdonos, így nem foglalható le a jármű kivéve, ha a fia is adóstárs v. kezes a korábbi tartozásban.

  24. Udvozlom! Kerdesem, hogy a leendo tulajdonos nem tud ott lenni az auto vasarlasanal, igy alairni sem tudja az adasveteli szerz. Meghatalmazassal mukodik? Ugyanakkor mas lenne az uzemben tarto is aki megegyezik a meghatalmazottal. Ez nem gond az atirasnal?

    1. Kedves Kolozs!
      Igen, az adás-vétel létrejöhet meghatalmazás útján is. Olyan meghatalmazást írjanak, melyben kifejezetten benne van, hogy a maghatalmazó hozzájárul, hogy a meghatalmazott az illetékes hatóságnál magát üzembentartónak regisztrálja.

  25. Üdvözlöm!
    Az adásvétel megkötése előtt javasolta, az eladó együtt menjen el a vevővel az eredetiség vizsgálatra és műszaki ellenőrzésre.Az eladót (magánszemély) helyettesítheti-e meghatalmazással vagy nélkül más magánszemély? Illeve ha magánszemély eladó elajándékozza azaz 0 ft-ért adja el nem családtag magánszemélynek az autóját.A vevőnek ugyanúgy kell a fent leírt költségeit állnia?Honnan tölthető le szabályos adásvételi szerződés? Köszönöm szépen!

    1. Kedves Gábor!
      Korábban azért írtam, hogy együtt menjenek (eladó és vevő), mert egy kifizetetlen autót nem adnék oda egy leendő vevőnek, hogy egyedül vigye el eredetvizsgálatra….
      Az eredetiségvizsgálathoz nem kell az eladó. Bárki megrendelheti, és kifizetheti a költségét, ez általában a vevőt terheli.
      Ha ajándékozás vagy „0”Ft-os vételár van, a költségek alól nem mentesül (eredetvizsgálat, átírás), mert azokat nem a jármű értéke és nem a vételár után kell fizetni.
      Ez az adás-vételi szerződés is megfelel.

  26. Érdeklődöm, ha 15 nap alatt nem tudjuk elintézni az erdetiség vizsgálatot, mivel szabadságolás van, nem kapunk időpontot, kapunk-e érte büntetést.

  27. Üdvözlöm!
    15 éves fiam tudtom nélkül vett egy 23 éves lejárt forgalmi engedéllyel az autót. Nem fogta fel, hogy milyen további vonzata van ennek. Szeretném megtudni, hogy tudom ezt az adásvételt töröltetni. Jól tudom, hogy ez a szerződés különben érvénytelen? hisz kiskorú írta alá, törvényes képviselő nem volt jelen, nem is tudott róla (azaz én). Az eladónak ugye így kötelessége visszafizetni a vételárat amint visszaviszem az autót, ami nem veszélytelen mutatvány. A gyerek azt se tudta, hogy Kötelezőt kell kötni, hogy eredetiségvizsgálat kell, szóval megvezették. Kérem segítsen tanácsával. köszönettel Kriszta

    1. Kedves Krisztina!
      14-18 év közötti kiskorú személy korlátozottan cselekvőképes. A szülő aláírása, vagy utólagos hozzájárulása nélkül a szerződés érvénytelen, így az eredeti állapotot köteles az eladó is helyreállítani. Autó és pénz vissza…
      Az adás-vétel során okmányokat is kellett volna egyeztetni, ahol ki kellett volna derülni, hogy a vevő kiskorú és nem köthet önállóan szerződést, ez jelen esetben a nagykorú eladó felelőssége.
      Minél előbb intézkedjenek!
      Ha az eladó a szóbeli felszólításra azonnal nem reagál, tértivevény ajánlott levélben szólítsa fel és tegyen feljelentést!
      Az okmányirodába is csatolja be a dokumentumokat (nyilatkozat, hogy az adás-vétel semmis), mert ha az eladó leadja az adás-vételit és Önök nem íratják át az autót, elindulhat a vevő ellen az átírás elmulasztása miatti forgalomból kivonás és bírság procedúra is… Jobb előre jelezni és megelőzni.
      Minden bejelentésről legyen másolata, a másolati dokumentumon dátummal aláírással ellátva vetesse át!

  28. Üdvözlöm. Olyan kérdésem volna, hogy vásárolni szeretnék egy személyautót a közeljövőben. Erre az autóra van egy külföldi vevőm, aki rögtön, (egy-két napon belül) megvásárolná tőlem a szóban forgó gépjárművet. Magyarul azonnal továbbértékesítem. Ebben az esetben terhel engem bármiféle átírási költség, vagy eredetvizsga? Válaszát előre is köszönöm.

    1. Kedves Gábor!
      Ha Ön és az eladó közt adás-vétel jön létre, Önnek „azonnali továbbértékesítés” esetén is) ki kell fizetni a gjmű vásárlással kapcsolatos költségeket. Eredetvizsga, átírási és biztosítási ktsg.

  29. Üdvözlöm!
    Egy olyan problémával állok szemben hogy vásároltam egy autót egy cégtől de ez a cég megszűnt az adás vételi megírása előtt ez az okmány irodába vissza is ütött tegnap mert hogy állításuk szerint nem átíratható az autó mert megszűnt a cég 3 napja volt autó műszakin van érvényes biztosítás és eredetiség vizsga is kérdés hogy kerülhet ez az autó a nevemre? A vételtől számított 15 napon belül vagyunk még és ebben az esetben mi lesz ha túltépi a 15 napot?
    Remélem tud segíteni!!! Előre is köszönöm

    1. Üdvözlet!
      Ügyvédünk szabadságon van, azonban próbálok tanácsot adni…
      Szerintem az adás-vétel semmis, mert megszűnt cég nevében nem eladható az autó.
      Az okmányirodában mindenképpen jelezze! Javaslom, hogy mielőbb kérjen jogi segítséget!

      1. Tisztelt Végh úr
        Érdeklődni szeretnék hogy vettem egy külföldi okmányos autót amit szeretnék honositani és átiratni
        Az autó papírjaival minden rendben de az adásvételi az akitől vásároltam az autót a lakcímét és a lakcimkártya számát nem tüntette fel de minden más adatát beirta és a poén az hogy az autót nem a háznàl vettem át de sajnos azóta még telefonon sem érem el az illetőt ez mennyiben határoz az átirásnál vagy így át sem fogják írni az autót ?

        1. Kedves Lipkovics Mária!
          Nagy valószínűséggel…
          Ha a külföldi jármű okmányban lévő tulajdonos az eladó, akkor valószínűleg nem lesz akadálya a bejegyzésnek.

  30. Jó napot!
    A fiam szeretne egy 50 cm3-es robogót vásárolni. Ez is úgy működik, mint a személyautó vásárlás? Az én hozzájárulásomra nincs szükség?
    Köszönöm

    1. Üdvözlöm!
      Amennyiben fia 14-18 év közötti, aláírhatja az adás-vételi szerződést, de a szülőnek is írásban hozzá kell járulnia.
      A robogó vezetéséhez jogosítvány is szükséges, és kötelező felelősségbiztosítást se felejtsék megkötni.

      1. Üdvözlöm!
        Július elején eladtam az autómat hivatalos szerződéssel. Be is jelentettem az eladást. Augusztus elején kaptam egy értesítést, hogy július 26-án jogosulatlanul használtam az autópályát és fizessek bírságot.Mi ilyenkor a teendőm, kihez kell fordulnom?
        Köszönöm

        1. Tisztelt Molnár Sándor!

          Irodánk elsősorban nemzetközi és belföldi baleseti kártérítések kárügyintézésével foglakozik, azonban próbálok segíteni Önnek…
          Amikor a Kormányablakban (okmányirodában) bejelentette a gjmű eladását, visszakapta az adás-vételi szerződés fénymásolatát dátummal és aláírással ellátva. Ezzel igazolni tudja, hogy Ön bejelentette az eladást és már nincs a birtokában a jármű.
          Ezzel az adás-vételi szerződéssel és átvételi igazolással tudja bizonyítani, hogy nem Ön a jogosulatlan autópálya használó.
          A bírság / levél feladójának írja le a fentieket, csatolja az eladásról / bejelentésről szóló igazolást és tértivevény ajánlottan a határidő lejárta előtt postázza.

  31. Sziasztok!

    Olyan gondom van, hogy vettem egy idős autót, amivel az átírás előtt lerobbantam, az autó mozgásképtelen,60 km-re az otthonunktól ami miatt nem tudom az eredetvizsgálatot elvégeztetni, így az átíratást sem.

    Mit tudok ilyen esetben tenni?

    1. Szia!
      Akkor marad a tréleren való szállítás, vagy egyes eredetvizsgálók a helyszínre is kimennek.

  32. Jónapot .
    Eladtam egy kereskedésben az autómat. Majd vettem náluk egy másikat az autóm beszámítása volt. Eltelt 10 nap es jelentkezett hogy az autó alváz száma nem látszik rendesen nem megy át az eredetet vizsgán . Az autót 3 éve vettem. Kereskedés csinálta meg nekem akkor az eredetsegit . Sőt egy éve le is vizsgáztattam. Mit tehetek.

    1. Kedves Kulcsár Ilona!

      Amennyiben Önnek ebből anyagi hátránya származna javaslom, hogy hárítsa tovább az eladóra olymódon, hogy már az Önnel szembeni esetleges eljárásba vonja bele az eladót is.

  33. Üdvözlöm !
    Olyan kérdésem lenne,hogy mi történik ha az új tulajdonos nem íratja át a vásárolt autót ,hanem leadja a rendszámot és a forgalmit az okmány irodában ? Ilyenkor kivonják a forgalomból? Ugyanis én ki szerettem volna vonatni a az öreg autómat a forgalomból,de csak úgy vonták ki,ha vittem autóbontóból egy igazolást .
    Ha nem iratom át a vásárolt autót, akkor akkor csak egyszerűen kivonják a forgalomból ,nem kell hozzá semmi igazolás,hogy hol az autó,és mit kezdek vele? Mert akkor így a legegyszerűbb kivonatni,eladom a feleségemnek,és nem íratjuk át,és alkarészként eladhatom.
    Köszönöm !

  34. Jó Napot!
    Kérdésem a következő lenne. Eladtam az autómat egy ismerősömnek úgy , hogy a férjem volt az üzembentartó.Azonban az új tulajnak még nincs meg a jogosítványa így maradna a férjem az üzembentartó. Újra kell e kötni az autóra a felelősség biztosítást? vagy maradhat minden a régiben?
    Jelenleg még nem jelentettük le a biztosítónál, az az még élő biztosítás van az autóra az átírás még nem történt meg de benne vagyunk a 15 napos határidőben, azonban a nevemről már lekerült az autó.
    Mi a teendőnk a jövőre nézve az átíratáson kívül.
    köszönöm a segítséget.

    1. Kedves Bettina!
      Mivel a „régi és az új” tulajdonosnál is a férje az üzembentartó így jogfolytonosan a férjének kell fizetnie a kötelezőt. Javaslom, hogy a biztosító ügyfélszolgálatán is jelezze a tulajdonosváltozást. Hogy ezt a biztostó technikailag hogyan oldja meg, tovább fizeti a régit, vagy újat kell kötnie, javaslom, hogy kérdezze a biztosítótól.

  35. Üdvözlöm!
    Autó eladásával kapcsolatban lenne kérdésem. Úgy alakult, hogy a családi autónkat szeretnénk eladni, amelyet édesapánktól örököltünk. Hivatalosan a testvéremmel vagyunk a közös tulajdonosok, édesanyám pedig az üzembentartó (alias övé a haszonélvezeti jog). Arról szeretnék információt kapni, hogy ilyenkor hogy megy az eladás hivatalos menete? AZ adásvételi szerződésen elég az üzembentartó adatait feltüntetni?
    Válaszát előre is köszönöm!

    1. Tisztelt Reszkető Péter!

      Az adás-vételi szerződésben Ön és a testvére legyen az eladó, melyet mindkettejüknek alá kell írnia.

  36. Üdv!
    Július 20-án vásároltam egy autókereskedő cégtől egy használt gépkocsit. Megvan a nevemre szóló forgalmi és törzskönyv is. Van-e még valami kötelezettségem az önkormányzat felé? Vásárlás bejelentése vagy egyéb.
    Kérném sürgős válaszát!
    Köszönettel: Szalai József

    1. Tisztelt Szalai József!
      A vásárlástól számított 15 napon belül a vevő nevére át kell íratni a járművet és kötelező biztosítást is kell kötni.
      Ha jól értem a fentiek rendben vannak.
      Más teendője nincs.

      1. Tisztelt Végh Győző!
        Köszönöm gyors válaszát!
        Üdvözlettel: Szalai József

  37. Tisztelt Végh Győző!
    Olyan problémám lenne, hogy nemrégiben vettem egy gépjárművet. Elintéztem a biztosítást, eredetiségvizsgát. Amikor mentem átíratni azzal szembesültem, hogy az eladó nem töröltette az opciót a korábbi hitel miatt az okmányirodában. Emiatt nem tudják átírni. Az lenne a kérdésem, ha ezt a vásárlástól számított 15 napon belül nem törölteti mire számíthatok? Ugyanúgy büntetést kapok amiatt, mert nem írattam át, szinte önhibámon kívül is?

    Válaszát előre is köszönöm!

    Tamás

    1. Kedves Tamás!
      100%-os választ nem tudok adni, javaslom, hogy kérdezze / jelezze a lakhelye szerint illetékes Kormányablaknál / okmányirodában.

  38. Tisztelt Végh Győző!
    Vásároltam egy érvényes magyar okmányokkal rendelkező, használt gépkocsit szabályosan, adásvételivel. 3 nap eltelt, és nem kötöttem biztosítást, nem csináltam eredetiségvizsgát. Anyagi okok miatt egy pár hónap mulva szeretném rendezni a vásárolt jármű papírjat, addig jelenlegi autómmal közlekednék. Azt szeretném kérdezni, van e arra lehetőségem, hogy az adásvételi szerződéssel ideiglenesen kivonassam a forgalomból az autót egy két hónapra, amíg az elődjére találok vevőt? És ez esetben mi tévő legyek, hogy a fedezetlenségi díj ne, vagy minél kisebb mértékben terheljen?
    Segítő válaszát köszönöm szépen előre is.

    1. Tisztelt Karácsony Kálmán!

      Biztosítás nélkül semmiképpen ne közlekedjen. A biztosítás nélküli napokra jelentős összegű fedezetlenségi díjat kell fizetnie. A 15 napos átírási kötelezettsége fennáll, tudtommal az átírás nélkül nem tudja kivonatni a forgalomból.
      Javaslom, hogy a helyi kormányablaknál mielőbb érdeklődjön!

  39. Tisztelt Uram!

    Remélem a mi problémánkra is tud választ adni:-)

    Férjem nővére elhunyt, szülei örököltek közösen egy autót. A hagyatéki sokáig húzódott és az autó csak állt a garázsban. Most szeretnénk rendezni a helyzetet, de nem tudjuk hogyan lehetne megoldani. Hogyan zajlik közös tulajdonnál az átírás?

    segítségét megköszönve;

    krisztina

    1. Kedves Krisztina!
      A tulajdonosoknak kell aláírnia az adás-vételi szerződést, de az alapján amit Ön írt, a feleségnek is tulajdonjogot kellet szereznie az örökléskor.
      Mit ért átírás alatt?
      A gépjármű nyilvántartásban történő átvezetését az öröklés után, vagy a jármű eladását több tulajdonos esetén.

  40. Üdvözlöm!
    A kérdésem az lenne, hogy volt egy öreg kis autóm aminek tönkre ment a motorja, nem lehetett javítani csak motorcserével ezért eladtam 33.000 Ft-ért. A motor problémáját az autószerelőm állapította meg. Én eladtam a kisautót, aláírtuk a szerződést, de a fickó aki megvette finoman szólva nem egyenes ember. Én bementem a kormányhivatalhoz és 8 napon belül bejelentettem, meg is kaptam róla az igazolást. Erre a vevő visszaküldte nekem az eredeti szerződést, hogy ő eladta a kisautót mert állítólag meg tudta csinálni és én kössek szerződést az ő vevőjével. Ebbe természetesen nem mentem bele. Visszaküldtem neki az eredeti szerződést, hogy ez érvényes köztünk. De a levél 2x is visszajött ismeretlen címzettre hivatkozva a telefont nem veszik fel. Ja, arról nem is beszélve, hogy 6 nappal később csináltak vele egy büntetést is. Felmentek rá egy fizetős útra de matricájuk persze nem volt. Ezek szerint kicserélték a motort. A NÚSZ-nak bejelentettem az eladást, elvileg az rendben is van. De nyugtalanít ez a kavarás az eredeti szerződéssel. Ilyenkor mit tehetek?

    1. Kedves Heni!
      Legyen nyugodt, Ön szabályosan járt el. Az adás-vétel megköttetett, Ön a kormányhivatalnál be is jelentette.
      A járművel kapcsolatos minden további felelősség (bírság, stb…) az Ön vevőjét terheli.

  41. Segítségét előre is köszönöm!

    Szép napot!

  42. Üdvözlöm!
    Autót szeretnénk venni, viszont akitől vennénk kifutott az átírási időből. Emiatt persze kivonták az autó. Az lenne q kérdés, hogy van még rajta műszaki akkr most az is veszlik vagy az új tulaj átirás után nem kell hogy újra műszaki vizsgára vigye?

  43. Üdv.
    Vásároltam egy személy autót,de az eladónak csak az előző tulaj nevére szóló törzskönyve volt,tehát ő nem íratta a nevére.
    A forgalmi is az előző tulaj nevén van.
    Lesz e gondom az okmány irodában ha a saját nevemre szeretném íratni?

  44. Üdvözlöm.
    Van egy kis vagy nagy gondom. Eladtam az autómat egy cégnek. Azt mondta nekem a cég képviselője, hogy ilyenkor nem szükséges a két tanú. Én viszont megkértem édesapámat, hogy legalább azért ő tanúskodjon. Bementem az okmányirodába és nem fogadták el mert csak egy tanú van. Viszont a vevő már tovább is adott rajta állítása szerint. Ő valakit rá írt a szerződésre másik tanúnak és biztatott hogy tegyem ln is ezt. és azóta nem tudom vele felvenni a kapcsolatot. Ilyenkor mi
    a teendő?

    1. Tisztelt Vásárhelyi Miklós!
      Ez gáz…
      Egy tanúval nem érvényes, ha utólag írja alá valaki az hamisítás…
      Ha nem jeleni be, akkor meg nem tesz eleget a kötelezettségének és bünti is lehet…
      patthelyzet..

  45. Ha eladtam az autót de halvány az adásvételi és nem fogadják el az okmány irodába viszont aki meg vette nem íratja át és nem hajlandó írni másikat mit tudok tenni h le kerüljön a nevemről nála van a forgalmi engedély és a törzskönyv is 🙁 nem tudom mit tegyek
    Üdvözlettel Gáspár Attila

    1. Tisztelt Gáspár Attila!
      Ez gáz…
      Egy tanúval nem érvényes, ha utólag írja alá valaki az hamisítás…
      Ha nem jeleni be, akkor meg nem tesz eleget a kötelezettségének és bünti is lehet…
      patthelyzet..

  46. Tisztelt Végh úr !
    A következő kérdéssel fordulnék önhöz.
    Szeretnék vásárolni egy személygépkocsit,aminek nincsen műszaki vizsgája (lejárt)
    A tulajdonos azzal érvel,neki nincs ideje-kedve már foglalkozni a kocsival.
    Viszont fogalmam sincs,hogyan tudnám probléma mentesen a nevemre íratni?!
    Állítólag az okmányirodában nem írják névre ilyen esetben.
    Ha megkérhetem dióhéjban össze tudná nekem foglalni,mi ilyen esetben az optimális teendő? Válaszát előre is köszönöm.
    Róbert

    1. Kedves Róbert!
      Irodánk nemzetközi és belföldi baleseti kártérítésekkel foglalkozik…
      Privát véleményem, hogy a tulajdonjog szerzésnek nem akadálya a műszaki vizsga hiánya…
      Javaslom, hogy érdeklődjön a lakóhelye szerinti kormányablaknál…

      1. Tisztelt Végh Úr!
        Vásároltunk egy törött totálkáros autót adásvételivel a tulajdonostól,majd 15 napon belül továbbadtuk a bontónak.Nem jelentettük az okmányiroda felé mi mert15 napon belül voltunk.
        A napokban kaptunk egy harminc ezer forintos csekket szabálysértési jogcímen.
        A dolog pikantériája,hogy kezdeményeztük a jármű forgalomból való végleg kivonását,sőt a bontó,kereskedő forgalmi szerint névre is vette,kivonatta a forgalomból.
        Na most innentől kezdve nem értem a szabálysértés tényét és a büntetést.
        Tisztelettel köszönöm.

        1. Tisztelt Jurácsik Úr!
          Irodánk nemzetközi és belföldi kárrendezéssel foglalkozik, azonban megpróbálok válaszolni Önnek.
          Véleményem szerint az átírás elmulasztása miatt kapott bírságot.
          Önnek is a nevére kellett volna íratni a megvásárolt járművet függetlenül attól, hogy a vásárlástól számított 15 napon belül már tovább is értékesítette.

  47. Tiszteletem!
    Tulajdonos hiányában hogyan lehet saját névre íratni utánfutót. A tulajdonos magyarországi lakcímmel nem rendelkező külföldön tartózkodó személy. Tudtommal magyar állampolgár. A tulajdonát – értesítési lehetőség hiányában – szeretném a magam nevére íratni. Ennek mi a menete, és költség vonzata?

    1. Kedves Zsuzsanna!
      Irodánk gépjárműkárok és személyi sérüléses közúti balesetek kárrendezésével foglalkozik.
      Kérdésével forduljon bizalommal a lakóhelye szerinti kormányablak munkatársához.

  48. Üdv!
    Vettem 09.29-én 1 szgk-t a gyermekem nevére, és még azon a napon kötöttünk üzembentartóit az édesanyja nevére. Biztosítást csak az üzembentartóra kötöttünk 10.06-án.
    A kérdésem az volna, hogy ez így rendben van-e biztosítás ill. papírozás szempontjából?
    Jól értelmeztem, hogy ha átírással együtt jegyeztetem be az üzemben tartót, akkor nem kell plusz vagyonosodási illetéket fizetnem a szimpla átírási költségen felül?!

    Köszönettel

  49. Tisztelt Végh úr! A holnapi nap venni fogok magánszemélytől magyar honosságú gépjárművet.A kocsit nem akarom megtartani,el szeretném adni amilyen hamar csak lehet ,de ugye nem biztos hogy 15 napon belül sikerül. Az átrísi költséget meg szeretném spórolni mivel nem tartanám meg az autó.Lehetséges e az ha kivonatom ideiglenesen a forgalomból a kocsit még az át iratás előtt megspórolva az átírási költséget ? Illetve ha a későbbiekben sikerül eladni lesz e akadálya neki hogy nem a nevemen van hanem csak adásvételi szerződésem van a kocsiról? Köszönöm válaszát.

    1. Tisztelt Balogh Ádám!
      Az adás-vétellel tulajdonjogot szerez, így a 15 napos átírási kötelezettségtől és annak költségei alól nem mentesül.
      Ha kivonja a forgalomból akkor a kötelező biztosítást nem kell fizetnie.

  50. Tisztelt Végh Győző!
    A párom 2015 októberében egy autókereskedésbe leadta a nevén lévő szemé!yautót. A kereskedő kifizette a vételárat, de azt mondta, hogy akkor lesz szerződés, ha ő tovább tudja értékesíteni. Pár hónapra rá felkereste a páromat az új tulajdonos, hogy nem tudja a nevére iratni az autót NAV-os tartozás miatt. Ekkor megállapodtak, hogy a párom rendezi a tartozást és átiratják. Majd eltelt körülbelül 1 hónap, a párom szerette volna felvenni a kapcsolatot a vevővel, de a megadott számon már nem érte el. Itt megszakadt a történet egyéb okok miatt. Majd a napokban ráleltünk az autóra az interneten. Felhívtuk a jelenlegi tulajdonosát, aki rendes szerződéssel vette az autót és kivonatta a fotgalomból. Jelenleg ő is fizeti utána az éves adót és a párom is. Papírok hiányában mit tehet a párom, hogy továbbá ne keljen fizetnie?
    Köszönöm válaszát!

    1. Kedves Anett!
      Több infó is hiányzik, azonban megpróbálok segíteni… amennyiben „éves adó” alatt a súlyadóra gondol…
      Párja keresse fel a lakóhelye szerinti Kormányablakot és valamivel igazolja, hogy az Ő nevén volt a jármű. Kérjen egy adatszolgáltatást, hogy az szgk „mikor került le a nevéről”, párjának ennek az évnek a végéig van súlyadó fizetési kötelezettsége.
      Kérdésében amire ugyan nem tért ki…
      Párja hogyan/milyen dokumentummal mondta le a kötelező biztosítást? Elviekben azzal is le lehetne mondani a súlyadót.

  51. Hello.
    Eladtam az autómat,de az eladó illetve a vevő lakcíme véletlen lemaradt.
    A vevővel nem tudom felvenni a kapcsolatot.
    Okmányirodába hiába mentem nem tudom bejelenteni az eladást.

    Valamit ötlet?

    Köszönöm.

  52. Az ünnepet is bele kell számolni a 15 napos határidőbe meg a hétvégét??

    1. Tisztelt Karika Barna!
      Igen, az ünnepnap is beszámít a 15 napos határidőbe.
      Amennyiben a 15. nap ünnepnap vagy munkaszüneti nap, a határidő az azt követő első munkanap lesz.

  53. Üdvözlöm!

    November 3-án eladtuk az autót, így megírtuk az adás vételit, de csak november 15-én voltunk az okmányirodába ezt bejelenteni. De most kaptunk egy levelet, hogy november 8-án olyan helyen használták az autót, ahol útdíjat kellett volna fizetni, így most mi kaptuk meg a büntetést.
    A kérdésem az lenne, hogy valahogy ,meglehetne-e oldani, hogy ne nekünk keljen befizetni ezt a büntetést? Mondjuk ha bemegyünk az illetékesekhez az adás vételivel?
    Köszönöm szépen a válaszát.

    1. Kedves Szoóv Krisztina!
      Az adás-vételi szerződéssel tudja igazolni, hogy a jármű már nem az Ön tulajdonában volt, így a bírságot sem kell kifizetnie.
      Mindenképpen keresse fel a bírságot kiszabó hatóságot és igazolja a jármű eladását!

  54. Üdvözlöm! A párom autóját a végrehajtó lefoglalta, majd a 2. sikertelen árverés után levette a végrehajtás jogát. Közben a használati engedélyt megkapta rá, tehát közlekedhetett az autóval. Tavasszal egy sajnálatos vadbaleset miatt az autó megsérült,ezért ideiglenesen ki lett vonva a forgalomból. Most szeretné helyreállítani,de úgy hogy a kiskorú fiúnkra iratná rá a tulajdonjogot és a párom megmaradna üzembentartónak.Közben a műszaki is lejárt. A kérdésem a következő: Lehet-e így is átiratni az autót és utólag leműszakiztatni. Köszönettel várom válaszát

    1. Kedves Andrea!
      Irodán profilja a baleseti kárrendezés, így hiteles választ a lakóhelye szerint illetékes Kormányablak munkatársa tud adni Önnek.

  55. Üdvözlet!
    Olyan kérdésem lenne, hogy már lefoglalóztam egy autót, amit szeretnék megvenni.
    A kérdésem az, hogy hogyan lehetne a lehető legolcsóbban eljárni, mert az idei évre nem szeretnék teljesítményadót utána fizetni.
    Itt a szerződési dátumokra vagyok pontosan kíváncsi. Pl. : december 31.
    S akkor hogyan, mikor kössek biztosítást, és eredetvizsgát…

    A jelenlegi autómat pedig ha jól értem, érdemes kivonni a forgalomból, amíg el nem tudom azt adni. (bár akkor érdekes lehet a próbaút…)

    Sajnos ezek a költségek igen magasak, nem nagyon értem miért van ez így. Több mint 100.000+ Ft többletköltség ez nekem.

    Köszönöm!

    1. Kedves Gergő!
      Teljesítményadót valakinek fizetnie kell. Gondolom az eladó sem szeretné kifizetni a 2018 évit…
      Akié a tulajdonjog január 01-én az fizeti az éves adót.
      A forgalomból kivont autóra nem kell fizetni biztosítást sem, a próbaútra meg elviekben kérhet útvonalengedélyt, bár biztosítás nélkül ez is kockázatos.

  56. Üdvözlöm!
    Gépjármű értékesítéssel kapcsolatban lenne egy kérdésem. Egy törött, de forgalomban lévő kocsi eladásával kapcsolatban az történt, hogy a tranzakcióval megbízott személy átvette a vételárat és ennek fejében odaadta a vevőnek a kocsit, kulcsokat, forgalmit, törzskönyvet, de még a félig kitöltött adásvételi szerződést is. A vevő azt ígérte, hogy pár hét múlva küldi vissza a szerződést. Addig elintézi a forgalomból való kivonást.Mostanra eltelt három hét. A kérdésem az lenne, hogy mit lehet tenni, ha nem küldi ezután sem?

    1. Üdvözlöm!
      Ha már a megbízott személy kiadta a kezéből az egyetlen dokumentumot amivel bizonyítani tudná hogy eladta a járművet, igazi tanácsot sajnos nem tudok adni mint azt, hogy noszogatni és noszogatni a vevőt.
      A lakóhelye szerinti Kormányablaknál is célszerű lenne érdeklődnie, mert ha nem kerül le a jármű a nevéről „több problémája is keletkezhet”.

  57. Üdv!
    Eladtam az autómat szabályos adásvételi szerződéssel. A helyi Okmányirodán be is jelentettem. Viszont tegnap 2 csekket is kaptam az Autópálya kezelőtől, mert az új tulaj matrica nélkül használta az autópályát, s még mindig nem íratta át a járművet. Ilyenkor nekem mi a teendőm?
    Kösz a választ előre is.

  58. Közben találtam egy hasonló kérdést, amelyre azt válaszolták: mindenképp keresse fel a bírságot kiszabót. Elektronikus levélben(csatolva az adásvételi fotóját) elegendő, vagy személyesen kell bemennem Budapestre valamelyik kirendeltségükhöz?(vidékről írok)

    1. Kedves Fecó!
      Bizonyítható módon mindenképpen jelezze!
      Visszaigazoló e-mailt őrizze meg, vagy ha személyesen intézi a bejelentést másoltassa le és vetesse át, a doksit pedig őrizze meg!

  59. Udv.
    1 kérdések lenne
    -ha valakitol vasarolok autot uzembetartoival eltelik par hónap, es a tulaj bekavar, aztan adas-vetelizunk, de az adasveteli előbb van datalva mint ahogy megkapom de a boritekon lévő pecsét hogy mikor kaptam meg az atirasig bőven 15napon belül van. Megbuntetnek atiraskor? Mert az adasveteli, ill. A kezhezkapott adasveteli kb. 2ho különbség van?
    Valaszukat előre is koszonom

  60. Üdvözlöm!
    Abban kérném a segítségét,hogy 2 nap múlva el szeretném adni a forgalomból ideiglenesen kivont,totálkárosra tört Suzukimat. Pénzt nem kérek érte,örülök,hogy valaki elviszi alkatrésznek. Az autó járóképes,érvényes műszakival,de a biztosítást felmondtam rá,és ideiglenesen kivonattam a forgalomból. Ebben az esetben is a szokásos adásvételi szerződést kell megkötnünk? Az Okmányirodába is menjünk be az eladást követően,hogy bejelentsük az átadást? Segítségét előre is köszönöm! Krisztina

    1. Kedves Krisztina!
      Igen, a „szokásos” szabályos adás-vételi kell melyben rögzítsék, hogy totálkáros, forgalomból kivont, stb.
      Az eladást jelentse be az Okmányirodában… Üdvözlettel,

  61. az lenne a kérdésem vetem egy autót és minden rendben van átírás előtt vagyok biztosítás megvan eredetiség vizsga megvan törzskönyvet megkaptam a volt tulajtól de én elkevertem valahova az istenért nem találom sorszáma szerződésen van mit tegyek

  62. Tisztelt Végh úr!

    Ez év júniusában autóbeszámítással autót cseréltem. A beszámított autó eladásának bejelentését ill. teljes adminisztrációját (új forgalmi, átírás, jelzálog levezetés) a kereskedés vállalta, közölték az aláíráson kívül más teendőm nincs.Mindezek ellenére fizetési felszólítást kapott a férjem, mint a régi autó üzembentartója 160 000 ft károkozásról, amit vélhetően az új tulajdonos okozott biztosítás nélkül. Ezek szerint a névátíratás nem történt meg, az új tulajdonos számomra ismeretlen. Az adás vétel kb fél éve történt. Most mire számíthatok? Adás vételi szerződéssel rendelkezem, igazolni tudom hogy az autót eladtam.

    1. Tisztelt Seffer Andrea!
      Az „autóbeszámítás” az adás-vétel, melyet 15 napon belül be kell jelenteni az Okmányirodában. A kereskedés ezt is vállalta? Tudja bizonyítani?
      Ha van hiteles dokumentuma mellyel igazolni tudja, hogy a baleset időpontjában már nem volt a gjmű az Ön tulajdonában akkor „csak” mulasztási bírság lehet. (Bejelentési kötelezettség elmulasztása)
      A nem biztosított járművel való károkozását az új tulajdonosnak kell felelnie.

  63. Be sem tudom jelenteni az okmányiroda nem fogadta be a szerződést, mert a vevő fiatalkorú, és nem írta alá az egyik szülője. Most mit tudok tenni? A nevemen marad?

    1. Kedves Andrea!
      Valamelyik szülővel pótolja az aláírást, mert így az adás-vétel érvénytelen. Ha a „nevén marad az autó” és nem Ön használja további problémái is lehetnek.
      Gyorshajtási bírság, tilosban parkolás miatti bírság, stb…

  64. Kedves Gyozo !
    Szeretném kérni a segitségét ! Olyan kérdésem lenne , hogy szeretnék vásárolni egy autót , Magyarországon , viszont én külföldön tartozkodom , és nem is jutok haza még leglalabb harom honapig.
    Családon belül megvásárolná nekem valaki , viszont nem szeretném hogy a nevére irassa , mivel ha hazaérek , saját névre szeretném és így dupla költség lenne . Erre van valami megoldás ? Vagy sehogy nem lehet meguszni ezt a duplán ide oda iratás dolgot ?!
    Elöre is köszönöm !
    Mark

  65. Üdvözlöm.
    Érdeklödni szeretnék, hogy ha kettös állampolgársággal rendelkezem de Magyarországon nincs bejelentett lakcimem akkor a nevemre irják az Okmányirodánál az autot? Tisztelettel

  66. Tisztelt Végh úr
    Azzal a kérdéssel fordulok magához hogy magyarországon bármelyik okmány irodában át tudom íratni az autót vagy csak a területi irodába ahova tartozok? Miskolci vagyok és Tatán dolgozok és Tatán is vagyok elszállásolva .

  67. Tisztelt Végh Úr!
    Öröklés esetén ugye eltekintenek az eredetiségvizsgálattól. A helyzetünkben a fiamtól venném meg az autóját. Ebben az esetben azért kell az eredetiségvizsgálat?

    1. Tisztelt Uram!
      Öröklés, vagy adás-vétel?
      Hivatalos válaszért kérem keresse a kormányablak munkatársát.

  68. Tiszeletem! Elveszett adásvételi szerzödest hogy lehet potolni? A fenymasolatot az okmanyiroda nem fogadja el.

    1. Kedves István!
      Ha az eredeti tartalommal és visszamenőleges dátummal újra kitöltik az adás-vételi szerződést az okirat hamisításnak minősül, ezért nem javasolt.
      A szabályos megoldás, hogy az eladónál lévő eredeti példánnyal felkeresnek egy közjegyzőt aki, készít az eredetivel egyező hiteles másolatot.
      Ennek ugyan pár ezer Ft-os költsége lesz, de legalább szabályos.

  69. Tisztelt Végh győző úr azt szeretném megkérdezni öntől hogy szeretnék vàsàrolni egy autót de a lanyomnak a névre ő most 13 éves de én lennêk az üzembentartója a gépjàrműnek de ha nekem van tartozásom akkor egy végrehajtó elviheti az autót így is? Hogy lehet ezt megoldani hogy az övé maradjon? Vàlaszàt köszönöm.

    1. Kedves József!
      A lánya vagyona az a lánya vagyona. Az üzembentartás pedig nem vagyoni értékű jog, tehát nem végrehajtható.

  70. Üdv!
    Egy 600 As motorkerékpárt vásárolnék de egyenlőre nem használnám ki tudom vontatni ideiglenesen a forgalomból átírás elött?

    1. Csak az üzembentartó tudja kivonatni, így átírás előtt neki kell kérelmeznie az ideiglenes kivonást.

  71. Tisztelt Végh Győző úr! Van egy régi autom aminek a motorja meghibásodott, ezért vásároltam egy úgyanolyan márkájú autot. A régit kiszeretném vonatni forgalombol de szeretném megtartani alkatrésznek. Kérdésem mi a megoldás, hogyan tehetem ezt hivatalosan? Válaszát köszönöm.

    1. Tisztelt Mikulák Mihály!
      A jármű okmányával és rendszámával keresse fel az Okmányirodát és véglegesen vonassa ki a forgalomból.

  72. Jó napot!
    Kérdésem lenne van egy autóm ami a lányom nevén van 10 éves de én vagyok az üzembentartó.Szeretnénk lecserélni az autót egy fiatalabra hogy tudom eladni? Be kell menni a gyámügyre valami engedélyért?

  73. Tisztelt Végh Győző!
    Vettem a mai napon egy autót. Biztosítást megkötöttem adásvételit megírtuk. Csak az eladó mástól vette és felújította, de nem iratta saját nevére abból az adásvételiből nekem is van egy példány. Arra lennék kíváncsi, hogy ez valamilyen módon érint-e engem(annyi, hogy a törzskönyv a régi tulaj nevén van)?

    1. Annyi még, hogy motorszám és alvázszám egyezik utána néztem nincs körözés alatt és forgalomban van(ügyfélkapun keresztül). Köszönöm a választ!

    2. Üdvözlet!
      Kettős átírás kell. A korábbi eladó nevéről nem írják át közvetlenül az Ön nevére.

  74. Tisztelt Végh Győző!
    Vásároltam egy törött gépjárművet, melyet a rendőrség kivont a forgalomból a balesetnél. Elvették a forgalmit és az tulajdonosnak le kellett adni a rendszámot. Az lenne a kérdésem, hogy ebben az esetben mi az átírás folyamata, és hogyan lehet visszahelyezni forgalomba? Kötelezőt gondolom nem kell egyből kötnöm, mert nincs forgalomban az autó? Továbbá az eredetvizsgát meg kell csináltatnom ebben az állapotban, oda kell vitetnem az autót?
    Köszönettel
    Z. Péter

  75. Tisztelt Végh Győző Úr!
    Azzal a kérdéssel fordulok önhöz,hogy szeretnék egy gépjárművet vásárolni de az eladó még nem íratta saját nevére mert csak 1-2 napja vásárolta adásvételi dátuma szerint.Számomra megvásárolható e a gépjármű pl a holnapi napon?

    1. Tisztelt Baráth Enikő!
      Ilyenkor „kettős átírás” kell… előbb az eladó a saját nevére, majd Önnek is át kell íratni…

  76. Tisztelt Végh Győző úr!
    Eladom forgalomból ideiglenesen kivont autómat érvényes műszaki vizsgával. A kérdésem az lenne, hogy az adásvételi szerződés megkötésekor az autó visszakerül-e automatikusan a forgalomba?
    Válaszát köszönöm.

  77. Üdvözlöm!
    Saját tulajdonomban lévő autómat adnám el vér szerinti testvéremnek, hagyományos adásvételi (nem üzembentartói) szerződéssel, közösen kialkudott vételárért. Jól olvastam, hogy ebben az esetben sem eredetvizsgát nem szükséges végeztetni, illetve vagyonszerzési illetéket sem kell fizetni a vevőnek (testéremnek)? Tehát csak 6-6 ezer Ft a költség a forgalmi engedélyért és a törzskönyvért (+persze az új kötelező felelősség biztosítás)? Illetve olvastam, hogy be kell mutatni a születési anyakönyvi kivonatot. Ezt nekem, a vevőnek (testvéremnek) vagy mindkettőnknek be kell mutatni?

    Köszönöm,

    Attila

    1. Üdvözlöm!
      Egyenesági rokonságnál (szülő – gyermek ) nem kell megfizetni a fenteket.
      u.n. „oldalági” rokonságnál (testvér) nincs mentesség.

    2. Üdvözlet!
      Mindkettő kötelező, csak egyenesági leszármazottak esetén (szülő-gyermek) nincs illeték.

  78. Jó napot kívánok!
    Két napja (e hét pénteken) vásárolt autómra már kötöttem a saját nevemre kötelező felelőségbiztosítást, de még nincs meg az eredetiség vizsgája. Használhatom-e szabályosan ez esetben az autót egy-két napig?
    Köszönettel és üdvözlettel
    Petra

    1. Kedves Petra!
      Igen, használhatja.
      Az adás-vételtől számított 15 napon belül feltétlenül írassa át a járművet!

  79. Tisztelt Végh Győző!
    2007-ben az akkori párommal vásároltunk egy autót. Ő lett a tulajdonos. Azóta már nem alkotunk egy párt és az autót én használom (biztosítás, casco, adók költségét én fizetem), de még mindig ő a tulajdonos. Most új autót szeretnék vásárolni ahol szeretném ha ezt az autót beszámítanák. Megbeszéltük, hogy ad egy aláírt kitöltött Tulajdonjog átruházási szerződést(meg is van), aztán eldöntöm ajándékozásival vagy visszeterhessel oldom meg(semmilyen anyagi juttatás nem lesz).
    Melyik lenne jó ehhez a művelethez?
    Mindenképpen meg kell ejteni ezt a tranzakcíót vagy ki lehetne hagyni egy fölösleges átírás procedúrát?
    Előre is köszönöm válaszát!

    1. Üdvözlöm!
      Mindegyik eljárásnak (ajándékozás / eladás) van illetéke.
      Az lehetséges, hogy adás-vételivel a volt párja adja el az autót, az ellenértékét pedig odaadja önnek.

  80. Volt egy finanszirozott autóm, ami összetört. 2018.02.09-én eladtam, de csak 02.12-én küldtem postán a törzskönyvet az új vevőbek, mert akkor kaptam meg a banktól. Az okmányiroda nem iratta át az autót, mert a szerződés igy nem volt érvényes, hiszen a törzskönyvet csak utoéag kapta meg az új vevő. (ezt az adásvételi megjegyzés rovatában is feltüntetük) Mire ez kiderült, kellett irni egy új adásvételi, aminek a dátuma 2018.03.19. Az a kérdésem, hogy a késedelem miatt mire számithatunk? Elöre is köszönöm a válszt.

    1. Üdvözlöm!
      Ha 03.19-i az adás vétel (és most fogják átírni) akkor nem lesz késedelem, belefér a 15 napba.
      Ezesetben az adás-vételig az eladó nevén volt tovább az autó, és neki vannak kötelezettségei, kgfb fizetése, gyorshajtási bírság, tilosban parkolás, stb…
      Ezt érdemes tisztázni a vevővel…
      Az eladónak is be kell jelenteni az okmányirodában az 1 db eredeti adás-vételivel az eladást!

  81. Tisztelt Végh úr!
    Olyan problémával fordulok önhöz,van egy idős házaspár aki ideiglenesen kivonatta forgalomból 30 éves autóját.Én ezt az autót szeretném megvásárolni,majd forgalomba helyeztetni,de az autó műszakilag csak trélerrel mozgatható,és az idős pár nagyon rossz egészségügyi állapotban van,valamint az autón lejárt a műszaki és ebben a hónapban lejár az ideiglenes kivonás határideje is.Ők már nem szeretnének az autóval foglalkozni,sem a papírmunkájával.Mi a teendő ilyen esetben.hogyan tudom megvásárolni az autót valamint eljárni az ügyekben helyettük is?Előre is köszönöm.

    1. Üdvözlet!
      Szabályos eredeti adás-vételi szerződés (2 pld, egyet lead az átírásnál, egy marad önnek) két tanúval.
      Eredetvizsga elvégzése.
      Az adás-vétel dátumával v. későbbi megkötött (ezesetben fedezetlenségi díjat kell fizetni), de érvényes kötelező biztosítás, illetve annak igazolása, a linkre kattintva online megkötheti.
      Ekkor az átírási költségek megfizetése után az okmányirodában nevére kerül az autó.
      Kérelem az ideiglenes forgalomból kivonáshoz nyomtatványt okmányirodában leadni, ekkor kivonják a forgalomból. ( ha kiakarja vonatni)
      Az igazolással le tudja mondani a kötelező biztosítást, a túlfizetett díjat visszakapja.
      Kötelező nélkül NE közlekedjen!
      Ha műszakira felkészítik, bejelentkezés a vizsgára, előtte kötelező újbóli megkötése, ha átmegy a műszakin, Jó utat! 🙂

  82. Tisztelt Uram!

    A problémám a következő:
    A párom volt az üzembentartója, de nem a tulajdonosa egy gépjárműnek. A tulajdonos eladta az autót egy kereskedésnek, de a kereskedés immár 2 hete nem végezte el az átírást (15 nap még nem telt le, de holnapután le fog), ezért aztán még mindig a párom szerepel üzembentartóként, és emiatt nem tudja érdekmúlás miatt felmondani a kötelezőt. Legalábbis a biztosító ezt mondja, és így a párom kell fizesse a biztosítás díját a második negyedévre is.
    Mit tudunk tenni? Arra nincs semmi eszközünk, hogy „kierőszakoljuk” az átírást.

    Van példányunk az adásvételiből, és bejelentettük (illetve a tulaj) 8 napon belül az eladást. Erről is van papírunk.
    Az okmányirodában látják a kereskedést, mint új tulajdonost, de nincs átírás.

    Köszönettel

    1. Üdvözlöm!
      Az eladónak is be kell jelenteni 15 napon belül a gjmű eladását.
      Az erről kapott igazolással és a gjmű adás-vételi szerződéssel gond nélkül le lehet mondani a kötelező biztosítást.

  83. Üdv olyan kérdésem lenne hogy vetünk egy bániából behozzot autót 03.06 szerződés mindent aláirtuk kifüzetük az autót de még mindig csak elvileg a regisztráció adó vissza jelzésére vár hogy menjen eredetiség vizsgára és átíratásra most már több mint egy hónsp eltelt .tényleg ilyen nehéz az átiratás vagy átcsesznek?

  84. helló, olyan kérdésem lenne hogy … vásároltam egy autót amely egykór magyarországon volt vásárolva képviseletből és itt is lett forgalomban helyezve de a későbiekben a tulajdonos kiköltözött szlovákiába és az autot is átíratta. Jelenleg viszont szeretném ismét magyarországon forgalomban helyezni, most ujbol kell regisztrációs adot fizetni? vagy mi az eljárás ?
    Üdv Zoltán

    1. Kedves Zoltán!
      Nem kell megfizetni a regadót, mivel a jármű már Magyarországon korábban forgalomba volt helyezve.

  85. Üdv 2018 12.15-én vettem egy autót. 4 nap mulva tovább adtam egy cégnek . A kormányhivatalban még az nap bejegyezték. Februárban kaptam a navtòl felszólítást hogy 15 napon belül irassam át miközben már nem volt a tulajdonomban.Február19-én visszavásároltam a kocsit és március 1 -én a nevemre ìrattam. Erre most jön a nav hogy a decemberi vásárlásnak az illetékét nem fizettem ki .

    1. Üdv
      A dokumentumokat kellene látni…
      Javaslom, hogy minden doksit vigyen be az okmányirodába / kormányablak és bizonyítsa az állítását.

Comments are closed.