Átverés: javíttatni vitte, darabokban kapta vissza az autót

A szerelésre jóhiszeműen leadott autót darabokban kapta vissza a tulajdonosa, mégpedig a rendőrségtől. Úgy tudjuk, az ügynek országos szinten legalább harminc károsultja lehet, az orgazdaként működő fővárosi autóbontónál ugyanis ennyi illegálisan átvett autót találtak. Futhatnak a pénzük után a károsultak? Vagy hozzájuthatnak valamekkora kártérítéshez?

– Hazamentünk, aztán meghánytuk-vetettük a kecskeméti szerelő ajánlatát, s úgy döntöttünk, visszamegyünk hozzá, s vele javíttatjuk meg a kocsit. Így is tettünk, otthagytam a kocsit. Aztán eltelt két hét, telefonáltam, a válasz az volt, hogy a festés az eső miatt felpúposodott, így újra kell festeni. Vártam még egy hetet, akkor meg azt mondta, hogy sürgősen Pécsre kell utaznia. Nem tudtuk mire vélni a dolgot, így az egyik nap ismételten útnak indultunk Kecskemétre -Jámbor Jánost éppen ekkor hívta a rendőrség, hogy fáradjon be a kecskeméti rendőrőrsre. Merthogy az autóját az álszerelő eladta egy budapesti autóbontónak, ahol a kocsit már el is kezdték szétbontani, amikor a rendőrség rátalált. Minderre úgy derült fény, hogy a magát szerelőnek kiadó férfi, látva, hogy szorul körülötte a hurok, s nem tud kimenekülni a kalamajkából, feladta magát a rendőrségen…

A legnagyobb probléma az, hogy a gépkocsi tulajdonosa és a szerelő semmilyen papírt nem írt arról, hogy az autó javítás céljából került az utóbbihoz. Az ügyben azonban további két érintett is van: egyrészt az a szerviz, amely engedte az illetőnek, hogy a telephelyén valaki szerelőnek adja ki magát – ez az álképviselet -, másrészt az a fővárosi autóbontó, aki hajlandó volt a kocsit törzskönyv és forgalmi nélkül megvásárolni. Ez utóbbi nem más, mint orgazdaság – mondja Vinkelman István, a gépjárműkárokkal és személyi sérültek kárigényének segítésével 1994 óta foglalkozó Biztosítási Ügyintéző és Szaktanácsadó Iroda (BÜSZI Kft.) vezetője, akiket Jámbor János megkeresett, hogy segítsenek problémáján, a nem kis anyagi kár rendezésében.

– Az első lépés az, hogy az említett három érintettnek felszólítást küldünk, fizesse meg a kocsi tulajdonosának kárát. Ha levelünkre nem reagálnak, akkor fizetési meghagyást bocsátunk ki, ha viszont ellentmondanak, akkor elképzelhetően per lesz az ügyből. Reményeink szerint így végrehajtás útján hozzájuthatunk a jogos kártérítéshez – vázolja a lehetőségeket a cég vezetője, aki két évtizedes tapasztalata alapján úgy látja, a jóhiszeműség még mindig a legfőbb oka az autókkal összefüggő csalásoknak. Úgy tudjuk, az ügynek országos szinten legalább harminc károsultja lehet, a fővárosi autóbontónál ugyanis ennyi illegálisan átvett autót találtak. Amikor egyébként a budapesti autóbontó megtudta, hogy a rendőrség nyomoz utánuk, a fehérvári károsult Nissanjára gyorsan feldobáltak néhány oda nem illő ajtót. Az egyébként csak hátulján sérült autóról mostanra hiányzik a teljes motorháztető, a légkondi, a hűtő és a ventilátor is, nem beszélve arról, hogy eltűnt a kormánylégzsák és a beépített rádió is. – Nincs már erőm foglalkozni azzal, hogy a maradékból újra autó legyen, meghirdettem, akadt rá vevő is – fejezi be a szomorú sztorit az átvert férfi. De a történet másik fele valójában még csak most kezdődik.

Házi Péter

Forrás: Feol.hu (http://feol.hu/cimlapon/atveres-javittatni-vitte-darabokban-kapta-vissza-az-autot-1159837)

Hasonló cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alulírott, az alábbi checkbox pipálásával tudomásul veszem, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatvédelmi szabályzatának feltételei szerint kezelheti.

Írd be a hiányzó számot! *